Gitárversennyel és zongoratalálkozóval is ünnepel a debreceni zeneiskola
Szerző: Petró Enikő | petro.eniko@dehir.hu Közzétéve: 2022.04.16. 18:50 | Frissítve: 2022.04.16. 18:50
Debrecen – Ragaszkodnak a minőségi oktatáshoz, ám a szigor helyett ma már inkább a tananyag játékosabb tálalására helyezik a hangsúlyt a 25 éves intézményben.
A Muzsikáló Egészség Alapítvány Alapfokú Művészeti Iskola vagyis a MEA suli a 2021/22-es tanévben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az intézmény nevével talán többen is találkozhattak a debreceni szülők közül, hiszen a MEA számos helyi általános iskolában jár ki hangszeres zeneórákat tartani, valamint a saját székhelyén, a Szent Anna utcán a zene mellett képzőművészeti órákon is részt vehetnek az érdeklődő gyerekek. A jubileumra több eseménnyel is készülnek a diákok és tanárok, amelyekkel idén tavasszal örvendeztetik meg a közönséget. Az iskoláról és a művészeti oktatás alakulásáról is kérdeztük Molnár K. Dánielt, a MEA igazgatóját és Stefánné Demjén Gabriellát, az iskolát fenntartó alapítvány képviselőjét.

Molnár K. Dániel a MEA egyik diákját kíséri
Dehir.hu: Mivel készül a MEA erre a jubileumra?
Molnár K. Dániel: A Művészeti Iskola 1996 szeptemberében nyitotta meg kapuit a zeneoktatás iránt érdeklődő gyerekek előtt. A jubileumi tanévet megünnepelve több eseményt is szervezünk: április 23-án a MEA suli növendékei mutatják be tudásukat egy zongoratalálkozón, ahol a leglelkesebb tizenöt diák lép majd színpadra a MEA dísztermében. Május 7-én megyei gitárversenyt rendezünk a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karával közösen. A találkozót a Debreceni Egyetem és MEA volt oktatójának, tavaly elhunyt tanárunknak, Adrovicz István emlékére ajánlottuk. A háromévente megrendezett versenyre hét iskolából, mintegy huszonhárom versenyző érkezik. Helyszín a az egyetem Zeneművészeti Karának kamaraterme lesz.
Május 21-én Virágos Debrecen című programsorozat részeként a Dósa nádor téren lépnek fel növendékeink. Ott nemcsak a zenészek, hanem az iskolánk képzőművészetet tanuló nebulói is jelen lesznek és bemutató foglalkozásokat tartanak majd.
Az ünnepi tanév fő rendezvénye, a 25 éves jubileumi hangversenyt június 4-re tervezzük, melynek helyszíne a Zeneművészeti Kar Liszt termében lesz.
Itt nemcsak a MEA tanulói, hanem tanárok is fellépnek majd, záróakkordként pedig a zeneiskola szolfézscsoportjaiból összeállt énekkar is színpadra lép majd.
Dehir.hu: Hogyan változott az iskola a kezdetek óta?
Molnár K. Dániel: A jelenlegi nevelőtestületből egy fuvolatanárnő, illetve én vagyok az, akik a legrégebben erősítik a MEA csapatát. Én 2001-ben csatlakoztam a MEA-hoz, mint tanár, majd 2005-től igazgatóként irányítom a MEA „szekerét”. Az elmúlt 25 évben az iskola nagy változáson, fejlődésen ment keresztül. A zene mellett megjelent a képzőművészeti tagozat, a telephelyek bővülése pedig magával hozta a tanulók létszámának növekedését. A kezdetekkor a székhelyünkön csak két teremben folyt tanítás, csak hét iskolába jártunk ki. Most már 283 diák tanul a MEA-t zene és képzőművészeti szakjain, ezt szép eredménynek érezzük, főleg, hogy más zeneiskola is működik a városban. A székhelyen kívül még 13 telephelyen folyik klasszikus és népzenei oktatásunk. Ez nemcsak Debrecenben történik, külső kerületekben is jelen vagyunk: például Bánkon és Józsán. A tanári kar is bővült, a jelenlegi tanári kar létszáma huszonhárom fő. Az elmúlt 25 év stabil alapot adott a MEA-nak.
Stefánné Demjén Gabriella: A vezetőség sem változott 2005 óta, ez is biztosítja a stabil működést.

Dehir.hu: Hogyan változott az elmúlt negyed évszázadban a művészeti oktatás?
Molnár K. Dániel: Ahogy a világ gyorsul, a gyerekek is változnak, s a sok lehetőség arra készteti a szülőket, hogy minél több helyre beírassák a gyerekeiket, hogy minél többet megtapasztalhassanak. Előfordul, hogy zeneoktatás mellett még három-négy másik délutáni foglalkozásra is eljár a diák, s ez elveszi az időt a gyakorlástól. A zenei tudás ugyanis nem olyan, hogy pénzért megszerezhetem, vagy ha elfelejtem, akkor könnyen fel tudom frissíteni, ugyanis napi gyakorlást igényel. Viszont nem lehet ugyanazt a szigort alkalmazni, mint ezelőtt 20-30 évvel a saját tanáraink megköveteltek tőlünk. Alapítványi iskolaként
nem az a célunk hogy mi neveljük ki a következő nagykoncerteken játszó nemzedéket, hanem inkább az, hogy hozzáértő közönség üljön a jövőben is a koncerttermekben, akiknek igényük van arra, hogy hangversenyekre járjanak. Természetesen növendékeink soraiból szép számmal kerülnek zenei pályára is, akár Debrecenben, vagy éppen külföldi zeneoktatási intézményekbe.
Stefánné Demjén Gabriella: Viszonylag kevés gyerekből lesz profi zenész, kevesen folytatják tanulmányaikat zenei vonalon tovább, viszont sokan szeretnék legalább alapszinten elsajátítani a hangszeren való játék „tudományát”. A növekvő létszám mutatja, hogy a szülők fontosnak tartják gyermekük zenei nevelését, szükség van az alapfokú zeneoktatásra.
Dehir.hu: Hogy tudják így sikeresen folytatni a zeneoktatást?
Stefánné Demjén Gabriella:
Jobban kell a gyerekeket motiválni, jobban figyelni az egyéni sajátosságaikra, érdeklődésükre, igényeikre, az őket érdeklő darabokat választani. A játékosság nem maradhat el az órákon, a szigorúság, merevség nemigen jellemző a MEA-s tanárokra.
Molnár K. Dániel: A darabválasztás terén akár a könnyűzene irányába is kikacsinthatunk időnként a klasszikusok mellett.
Dehir.hu: A zeneoktatás lépcsőfokain meddig juthatnak el a gyerekek a MEA-ban?
Molnár K. Dániel: A MEA-ban a zenét tanuló gyerekek hatodik évfolyamon alapvizsgát tehetnek, ez egy négy darabból álló koncert, s az ezt követő négy évben már a továbbképzőben tanulhatnak. Aki elér a hatodik évig, az már egyedül is boldogulhat, ha nem a legmagasabb szinten szeretné folytatni a zenetanulást, ekkor már önállóan is meg tud tanulni anyagokat, mert az esztétikai érzéke ekkorra már eléggé kifejlett. Ekkor már tudják, hogyan kell különböző korok zenéjét előadni, legyenek azok barokk, klasszikus vagy akár romantikus művek. A legtöbb diákunk az első hat évfolyamban van, utána már kevesebben folytatják tanulmányaikat.
Stefánné Demjén Gabriella: Aki túljut a továbbképző 4 évfolyamon, akkor a 10. év után egy záróvizsgát tehet, ami tanulmányainak lezárását jelenti iskolánkban. Idáig csak a legszorgalmasabb és kitartóbb növendékek jutnak el. Úgy látjuk, a szülők inkább azt szeretnék, hogy a gyerekek próbálják ki a zenélést, eljussanak egy alapszintig, aki kitartó, csak az marad tovább.

Dehir.hu: Melyek a legnépszerűbb szakok az iskolában?
Molnár K. Dániel: A képzőművészeti oktatásban többféle technikával alkotnak a gyerekek, 13 és 15 fős csoportokban.
A zenei tagozaton a legnépszerűbb a zongora, gitár és a népzene, azon belül is a citera.
Ezen kívül vannak még nálunk fúvósok, főleg fuvolisták, vonósok, ütősök is. Minden tanárfüggő, akármelyik hangszerről is beszélünk, mert ha a tanár ügyesen megtartja a növendéket, akkor híre megy az oktatásnak és egyre több diákja lesz.
Dehir.hu: Milyen tervekkel készülnek a jövőre?
Molnár K. Dániel: Nagyravágyó terveink nincsenek, szeretnénk megtartani a székhelyet, ahol most vagyunk. Igyekszünk kigazdálkodni ennek a költségeit, illetve az iskolákban a terembérleti díjakat. Egy jövőbeli terv, hogy egy saját székhelyet találjunk, ami könnyítene anyagi terheinken, megspórolhatnánk a székhely terembérleti díját. 2005-ben, amikor igazgató lettem, akkor még volt egy olyan terv, hogy érjük el a háromszáz tanulót, de körülbelül a mostani létszámunk a határ, amivel minőségi oktatást biztosíthatunk a gyerekeknek. Ehhez ragaszkodunk.
A MEA-ról és a koncertekről további információkat az iskola honlapján és Facebook-oldalán talál.