Friss formációk és rég nem látott ismerősök: másodszor is a húrokba csapott Debrecen – fotókkal, videóval
Szerző: Mikula Szilvia | mikula.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.26. 09:00 | Frissítve: 2023.03.27. 12:09
Ismét megrendezték a Made in Debrecent, ahol tavaly óta alakult bandák és a fesztivál kedvéért összeállt zenekarok is felléptek.
Tavaly első alkalommal rendezték meg a Made in Debrecen Fesztivált, melyen több ezren fordultak meg. Akkor nyolc helyszínen közel 120 formáció, köztük négyszáz zenész lépett színpadra, idén pedig ismét a húrokba csapott a cívisváros. Szintén nyolc helyszínen, ezúttal azonban 165 formáció, köztük több mint hatszáz zenész adott koncertet, így 10 órától egészen éjfélig tartott a program.
A fesztivál délelőtt „sztárparádéval” indult: többek között a PG Csoport, a Lux, a Nagy Bogi Live és Likó Marcell, a Vad Fruttik frontembere alapozta meg a nap hangulatát. Tavalyhoz hasonlóan idén is a húzónevekkel igyekeztek a szervezők becsábítani a helyszínekre a közönséget, bízva abban, hogy az utánuk következő helyi amatőr előadókat is meghallgatják.
Olyan – talán – kevésbé ismert és viszonylag frissen alakult zenekarok is kaptak lehetőséget, mint például a Betterthanever, a Water Signs, a Toomorrow vagy a Hodi Kiabál – utóbbi például „dobozos takeaway ebédre” invitálta a közönséget az Ifiházban. A banda frontembere szerint a városban „nincs kimondottan a felszínen a zenei élet”, épp ezért „kiváló alkalom” a Made in Debrecen, mert így megmutatkozhat „a jéghegy többi része” is.
- Talán sokan nem is sejtik, hogy 160 zenekar egyáltalán létezik Debrecenen. Ha őszinték akarunk lenni, nem is igazán a 20 percnyi, ebédidőben történő koncert miatt jelentkeztünk, hanem hogy
a zenekarok között a mi nevünk is szerepeljen, mert létezünk és részei vagyunk Debrecen zenei életének. A 160 darabos kirakó egyik eleme vagyunk és hiányoznánk, ha nem lennénk. Magunknak legalábbis biztosan…
Persze amúgy semmiféle fennkölt gondolat nem húzódott mögötte. Csak kérdezte Csabi, hogy „és a Made in Debrecenre nem akarunk menni?” Mi meg mondtuk, hogy „De” – mondta Hodossi Máté.
A hét éve, július 25-én alakult Yulius25 koncertje is különlegesnek ígérkezett, hiszen lehullt a lepel két rejtélyes tagról: Czeglédi András támogatta őket basszusgitáros fronton, és itt debütált a zenekar új énekese is. Borbély Nikolett bevallása szerint szívesen jár koncertekre és nem egyszer történt már meg, hogy bár lemezen nem tetszett egy-egy zenekar, „élőben olyan kisugárzásuk volt”, hogy egyből megszerette őket.
- Mióta rocksulis lettem, jöttem rá, hogy mennyire sok hihetetlenül tehetséges zenész, zenekar van, akikről még csak nem is hallottam korábban.
Nagyon fontos az, amit a Made in Debrecen képvisel, hiszen megmutatja, milyen sokszínű a városunk zenei tudása, ezen belül pedig hogy mennyire fontos az a tanítás, ami a Rocksulin belül zajlik.
A zenekarok nem mind az iskolából jönnek, de nagyon sokan innen nőtték ki magukat. Én magam is diák maradtam, hiszen folyamatos tanulás mellett tudok csak jó frontembere lenni a Yulius25-nek – mondta az énekesnő.
Süli András főszervező azt mondta, tavaly hagyományteremtő szándékkal indították el a Made in Debrecent, és mivel pozitív visszajelzések érkeztek a fellépőktől, a közreműködőktől és a közönségtől is, adta magát, hogy idén is megrendezzék a fesztivált.
Hozzátette, az előző évben is meglepődtek a jelentkezők számán, a mostanin pedig még többen léptek fel, ezért is kezdődtek már délelőtt a programok.
- Sokan egyébként itt próbálják ki magukat először közönség előtt, de
arra is van példa, hogy sok-sok éve nem létező zenekarok újraalakulnak a Made in Debrecen kedvéért egy alkalomra. Tavaly is volt, idén is van több ilyen, látszik, hogy van egy inspiráló hatása az eseménynek
– mondta a főszervező.
Az egyik ilyen újjáalakult zenekar a jubileumát ünneplő, de már 15 éve nem aktív Monchichi Potenciál, melynek Süli András is tagja.
- A huszadik évforduló apropóján jött egy ötlet, hogy esetleg a Made in Debrecenen, ha mindenki tudja vállalni, összehoznánk egy rövid koncertet. Csodák csodája, a zenekar egykori tagjai közül mindenki ráért és örömmel vállalta a közreműködést, ezért összehoztunk egy öt dalból álló műsort egykori számainkból.
A régió első és egyetlen trip-pop műfajban alkotó formációja olyan dalokat adott elő, mint a Tangó, a Gergelem című népdalfeldolgozás vagy a sokak által kedvelt Az utca hőse.
Az éjjelig tartó zsibongás a Nagyerdei Víztoronyban ért véget, ahol a város elektronikus zenei rétege foglalta keretbe a napot. A második Made in Debrecen Fesztivál is sokakat vonzott, a tervek szerint pedig jövőre újra a húrokba csap a cívisváros és a most megismert előadókon túl még több, akár friss formációt is hallhat majd a közönség.