Fluor Tomi dalát dúdolják Kincsem gazdái, de mi ezt egy kicsit sem bánjuk
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2017.03.26. 09:07 | Frissítve: 2023.12.01. 11:14
Debrecen – Szerethető mozi kerekedett minden idők legnagyobb költségvetésű magyar filmjéből. A friss és izgalmas sztori pedig azonnal magával rántja a nézőket. Kritika.
Elégedetten csettintettünk a szokásos esti mozizás után: jól szórakoztunk, érzelmeket mozgatott meg bennünk a történet és a látványvilág is lenyűgözött. Újra egyre intenzívebben formálódik az igény arra, hogy világgá kürtöljük: a magyar filmek újra jók, értékesek és szerethetők. A Kincsem című film hatalmas elvárásokat támasztott maga körül: izgalmas előzetessel jelentkezett, hírek terjengtek arról, milyen magas összegekkel támogatta a Filmalap az elkészültét, így joggal vártuk azt, hogy egy minőségi alkotást adjon ki a kezei közül Herendi Gábor rendező.
Szerencsére ebben egy pillanatra sem kellett csalódnia a kissé felkészültebb nézőnek sem: a Nagy Ervin főszereplésével készült mozi ugyanis minden olyan elvárásnak megfelel, amelyeknek az akár nemzetközi porondra engedhető filmeknek is eleget kell tenniük. Az egyik legnagyobb pozitívumként azt éltem meg nézőként, hogy egyszer sem éreztem azt, hogy az órámra kell pislognom a félhomályban, mikor lesz már vége. Hanem azzal szembesültem, hogy elemi erővel magával ragad a kellemes egyensúllyal felépített film sokszínű sodrása, a legpezsgőbb részeknél az összekulcsolt kezeimet az állam elé emelem, és megállás nélkül szurkolok azért, hogy jól alakuljanak az események. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy este, elalvás előtt egy-két képet visszajátszottam a fejemben: és félreértés ne essék, nem Nagy Ervin felsőteste sejlett fel – bár az sem volt egy jelentéktelen látvány –, hanem a lovak heves szívdobogásra emlékeztető vágtájára gondoltam.
A történet szerint Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) kerülőutak segítségével hozzájut a magyar történelem legsikeresebb hátasához, Kincsemhez. Ezzel párhuzamosan újra kiéleződik az ellentét közte és Otto von Oettingen (Gáspár Tibor) között, akinek a lányát igyekszik meghódítani a nőcsábász. Az elképesztően vad ló betörése legalább annyira nagy falatnak tűnik Blaskovich gróf számára, mint az imádott Klara (Petrik Andrea) közelébe férkőzés: ám valljuk be, egyik sem lehetetlen vállalkozás. Kincsem pedig egyre csak gyűjti és gyűjti a bajnoki címeket, addig, amíg a császár látóterébe nem kerül, és minden áron le nem akarja győzni őt újonnan indított lovával Németországban…
Nem hiába produkált rekorddöntögető nézőszámokat a film a bemutató utáni napokban: a híre futótűzként terjed a mozikedvelők között, és nem ok nélkül. Jóformán végig roppant izgalmas, a történet egy pillanatra sem ül le: versenyek, szerelem, bosszúvágy és harag keveredik benne. Kiváló színészek egész sorát vonultatja fel a mozi: Kovács Lehel jól mutat a csodaló hátán, egészen hiteles zsokéfigurát hoz, Rátóti Zoltán az alig néhány perces szereplésében is fantasztikus és Gáspár Tiborban sem kell csalódnunk az – amúgy vajszívű – főgonosz szerepében.
Nagy Ervinről a Kaméleon című film óta tudjuk, hogy autentikusan hozza a könnyelmű nőcsábászt, aki a szerelemnek köszönhetően – némi gejl beütéssel – a változásra is kész. A Kincsemben újra ezt az ideált testesíti meg a tőle megszokott hetykeséggel. Petrik Andreával kellemes, közepesen intenzívnek ható pezsgés alakul ki köztük a filmvásznon: viszont ő az a szereplő, aki kicsit túltolja a harminc évesen az apja ellen lázadó lány karakterét. Az egyik legnagyobb pozitívumként pedig azt éltük meg, hogy két órára kiszakított a modern világból, ahol a pörgés, a telefon és a nagyvárosi környezet dominál. Szép képeinek, kellemes atmoszférafestésének köszönhetően teljesen visszarepít az 1800-as évek végére, kellemes, limonádéízű kikapcsolódást nyújtva – egyébként ez a film egyik legdicséretesebb aspektusa.
Viszont kissé elszomorító tény az, hogy a valóságban Blaskovich gróf személyisége nem is állhatott volna távolabb a Nagy Ervin által megformált amorózó alakjától: a ló tulajdonosa ugyanis egy cingár, fukar és erkölcsös életet élő figura volt. A főellenséget játszó Otto von Oettingen és lánya sem létezett, viszont érdekes az, hogy a legkevésbé elképzelhetőnek tűnő elem, a tarka cica és a ló barátsága valóban megesett. A Kincsemre jó hatással lévő jószág nélkül ugyanis megmakacsolta magát a csodaló. Bár nem ragaszkodik hűen a magánéleti tényekhez a film, nem érdemes ezt negatívumként felróni neki, hiszen nem dokumentarista szándékkal jött létre, a fő cél a szórakoztatás volt, és a magyar sporttörténelem egyik kiemelkedő szakaszának a felidézése. Ez pedig kiválóan sikerült: büszkeséget lehet érezni akkor, mikor a film végén felirattal jelzik, hogy Kincsemet mindenki „Hungarian wonder”-ként, azaz magyar csodaként emlegette Európa-szerte.
Emellett érdekes mellékzöngét biztosít a film egészében az a törekvés, hogy a készítők a mai kor frissességét is bele akarták csempészni az alkotásba. Bár meghökkentő első hallásra, az egyik jelenetben Klára a Wellhellóból is ismert Fluor Tomi Mizu című slágerét dúdolja: alig egy mondatot, de aki jól ismeri a szöveget egyből megüti a fülét. Inkább megmosolyogtató ez a momentum, mint kiakasztó, főleg ha szem előtt tartjuk továbbra is azt a szempontot, hogy ez egy romantikus kalandfilm. Sokkal inkább furcsa viszont az, hogy a bál estjén a fiatalok a mai kort idéző táncelőadást mutatnak be: jóval hosszabb és látványosabb a daldudorászásnál, így szembetűnőbb is, hogy kilóg az összképből. Az egyik jelenetben egy hatalmas, ódon fényképezővel szelfiznek a fiatalok: ez egy egészen szórakoztató megoldásnak bizonyult. A jelmezeket is az újítás szellemében tervezték meg, Nagy Ervin például steampunkos bőrkabátban és bőrcilinderben feszít: nyilván roppant tájidegen a cucc, de elnézzük ezt az ötletmorzsát a készítőknek. Ezt a szerelést leszámítva a jelmezek többsége ízlésesen és autentikusan idézi meg a kor öltözködését: Klárát például fenékkiemelős abronccsal láthatjuk vetkőzés után.
A Kincsem című film egy kellemesen friss fuvallat a magyar filmipar mezsgyéjén. Szerethető, élvezhető és emlékezetes is. Valószínűleg még sok tízezer nézőt fog a mozik háza tájára vonzani, ami egyre inkább piros filccel aláhúzza azt a tényt, hogy lehet jó magyar filmeket készíteni – csak kell egy olyan közönség is, aki ezt értékeli és megfizeti.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: március 26-án 17.45-től és 20.15-től. 27-én és 28-án 17.45-től. Március 30. és április 5. között 15.45-től. A filmet egész áprilisban vetíteni fogják, részletek a mozi honlapján. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu . A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 900 Ft, 2D gyermek/diák – 800 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 700 Ft, 3D normál: 1130 Ft, 3D gyermek/diák – 1030 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 930 Ft.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)