Előbb postagalamb volt Debrecenben, aztán gyújtogató és alvilági professzor is
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.12.15. 10:00 | Frissítve: 2019.12.15. 18:18
Debrecen – Herczeg Tamás messziről érkezett, ám lehetetlen nem felfigyelni rá, olyan intenzitással kelt életre különleges figurákat a színpadon. Interjú.
Láthattuk a Biedermann és a gyújtogatókban, vagy az Unferlédiben, de feltűnt a Yermában is Herczeg Tamás, aki immár a Csokonai Színház társulatát erősíti.
Dehir.hu: Az alternatív, független színházi lét már megadta mindazt, amit kivehetett belőle, vagy más oka volt annak, hogy váltani akart és visszatért a hagyományosabb színházi világba?
Herczeg Tamás: Nekem az alternatív színházcsinálás való. Bírom, szeretem, hogy nem csak a szerepeimmel foglalkozom, hanem előadás előtt felépítem a díszletet, kivasalom a jelmezem. Erre alkalmas vagyok, de nem egészséges tizenkét éven keresztül egyvalamit csinálni, főleg, ha egyedül kell mindent kitalálnom és koordinálnom: felkérni a rendezőket, külsős színészeket, kitalálni a költségvetést, állandóan pályázni… Amikor először felmerült, hogy nem lesz fizetés, sokan felmondtak és onnantól kezdve azokat az ügyeket is vittem, amit addig mások. Azt hiszem elforgácsolódtam, elfáradtam ebben az ügyintéző szerepben.
Dehir.hu: Ha most végezne a főiskolán, most is a függetlenség mellett döntene?
Herczeg Tamás: Mindent látva most nem döntenék így, de mi akkor is úgy készültünk, hogy kőszínházban kezdünk, csak nem volt hol. Kényszeres döntés volt. Lett is bonyodalom, mert túl hamar felszívódtak emberek a társulatból, voltak, akik elszerződtek, voltak, akik kitartottak, mások nem tudtak, vagy nem akartak elmenni.
Dehir.hu: Miért tartott ki ilyen sokáig?
Herczeg Tamás: Felelősséget éreztem a többiek és az ügy iránt is. Azt gondoltam, ha ennyire belefolytam, nem hagyhatom abba. Emellett több ajánlat is volt, játszottam más független társulatokban, budapesti és vidéki színházakban is. Akkortájt egy kolléganőm azt mondta: a Herczeg autójában lakunk.
Dehir.hu: Miben látja a legfontosabb különbségeket a független és a kőszínházi szféra között azonkívül, amit már említett, hogy itt például nagyobb apparátus van és nem kell se jelmezt vasalnia, se díszletet pakolnia?
Herczeg Tamás: Mérhetetlen a különbség, amiben van egy kis ambivalencia is. Független színházaknak hívjuk ezeket a színházakat, de a nagy részük mégis csak állami pénzből él, arra pályázik. Sajnos a HOPPart működésében is döntő volt, hogy van, vagy nincs ez a pénz. Ez önmagában még nem lett volna baj, de az utolsó három évben mi is abba a helyzetbe kerültünk, hogy a túlélésünk függött tőle. Volt olyan időszak is, amikor annyira pörgött a dolog, hogy nem volt szoros ez a függés az állami pénzektől. Külföldre jártunk havonta kétszer, jelenős bevételünk volt. Visszatérve a konkrét kérdésre: az egyik legnagyobb különbség tényleg az, hogy nagyobb az apparátus, de
van egy nagy szakadék is a budapesti és vidéki színházak között működésben is. Budapesten megtehetik, hogy repertoárszínházként működnek, itt pedig a bérleteket kell kiszolgálni.
A független színház a színházi könnyűlovasság része, azonnal mozdítható. Volt olyan időszak is, amikor, mert volt rá energiánk, valamilyen közéleti helyzetre reagáltunk. Vagy épp akadt egy két-három hónapos lyuk, senki nem foglalkozott épp semmivel és felvetődött, hogy csináljunk valamit. Így született meg a Hopp-art Klub: feldolgoztunk popslágereket és kocsmákban énekelgettünk. Némi változtatással ezt az anyagot beemeltük egy utcai performance-ba, és bejártuk vele Európát, még New Yorkba is elvittük.
Dehir.hu: Ez az ad hoc jelleg itt nem működik…
Herczeg Tamás: Megtörténhetne a kőszínházban is, ez a színészeken múlik. Készülhetne valami, amiről a művészeti vezetés később úgy gondolná, hogy bekerülhet a repertoárba. Mondjuk itt nehezíti ezt, hogy sokan ingáznak Budapest és Debrecen között, ahogy én is, mert a gyerekem társaságában töltöm a szabadidőmet.
Dehir.hu: A főiskola előtt játszott színjátszókörben, kórustag volt, zenekarban dobolt. Mennyire vezetett egyenes út a színművészetire?
Herczeg Tamás: Nem volt bennem döntés, hogy ezt akarom csinálni, ezek csak jöttek. Sitkén színjátszókört vezettünk, aztán színjátszótábort szerveztünk. Megismerkedtünk Soltis Lajossal, ő volt az egyik tanár, de azt gondoltuk, ha már csináljuk a tábort, adjon is valamit szakmailag. Hívjunk olyan embereket, akikre lehet alapozni. Így kerültek oda olyan nevek, mint Lengyel Pál, Gőz István, Bocsárdi László, Katona Imre, jött Jordán Tamás, Solténszky Tibor, Pápai László is. A színjátszókör tagjai egyébként három műszakban dolgoztak, így előfordult, hogy Lajos végzett a veszprémi színházban éjjel 10-kor, 11-kor elkezdődött a próba és egyszer csak valaki szólt, hogy mindjárt megy a hajnal négyes busz, hogy induljanak az emberek dolgozni.
Dehir.hu: Nosztalgiával gondol erre az időszakra?
Herczeg Tamás: Persze. Egy „élet iskolája” volt. Egy alkalommal Lengyel Pali dobta fel, nem akarok-e jelentkezni a főiskolára. Mondtam, hogy nem, mert rendben voltam akkoriban: a munkám egyben a hobbim is volt. Csináltunk vásári komédiákat, mellette volt két-három zenekarom. Hihetetlen különben, mennyire
nem tudtunk mit kezdeni magunkkal mi, rendszerváltás utáni fiatalok. Nekem az egész fiatalságom arra ment rá, hogy folyamatosan kérdőjelekkel találkoztam.
Orosz tagozatos voltam az általános iskolában, vagyis hét éven keresztül tanultam a nyelvet. Azt gondoltam, ezzel majd lehet valamit kezdeni. Mikor megvolt a nyelvvizsgám, gondoltam milyen jó, majd a középiskolában azzal szembesültem, hogy nem szabad az oroszt választani, helyette kezdhettem egy új nyelvet és egyáltalán nem értettem, hogy ez miért van, miközben a német tanár egy leckével járt előttünk. Nyilván ő volt a korábbi orosz tanár. Ténferegtünk és mindennek a centruma a kocsma volt. Abban az időszakban erőteljes volt a fiatalkori alkoholizmus, sok barátom lett öngyilkos vagy ma van iszonyú állapotban. De voltunk jónéhányan, akik azt mondtunk, figyelj, csináljunk zenekart, és a zenekarban adtuk ki a társadalmi dühünket. Bár mindenki kikerekedett szemmel nézett, még profitáltunk is belőle.
Dehir.hu: Még mindig kanyarodjunk vissza oda, hogy került a színművészetire, ahova ötödjére vették fel!
Herczeg Tamás: Elkezdtem készülgetni, egy volt drámatanárnővel, Kinszky Judittal, de Soltis is segített. Akkor vett épp egy házat, felépítettünk egy falat, kevertük a maltert, megetettük a kecskéket, majd este 9-kor, amikor már a nevemet se tudtam a fáradtságtól, elkezdtem mondani a verseket. Tényleg nagyon sokat próbálkoztam a felvételivel és annyira rápörögtem arra, hogy tanulni akarok, hogy Zalaegerszegre is elmentem stúdiósnak, a Bárka színházban is voltam két évet. Öt évig próbálkoztam. Az anyagom nem változott,
az ötödik első rostán Ascher Tamás megkérdezte, hogy van valami, amit még nem hoztál?
Eleinte csalódás volt, hogy Lengyel Pál azt mondta, tehetséges vagyok, itt meg elutasítanak. Piszkált ez az egész. Amikor végre sikerült, és elmondták, hogy kiket vettek fel, úgy ültem az Ódry nézőterén, hogy egyáltalán nem érdekelt, bekerülök-e vagy sem. Az az egy hét, amit együtt töltöttünk, annyi löketet adott emberileg és szakmailag is, hogy úgy éreztem, valami beteljesedett. Mindegy felvesznek-e, mert annyira sikerült kipróbálnom magam, kiteljesednem, hogy irgalmatlanul jól éreztem magam.
Dehir.hu: A független lét után hogy került a képbe Debrecen?
Herczeg Tamás: Már három éve jártam ide vendégként és ez a befogadó közeg fontos volt. Ide el tudtam képzelni magam és érzek valami kohéziót. Ha ez az érzés nincs, nem jövök. Tengely Gábor hívott először, akivel volt egy elég jól sikerült HOPPart-gyerekelőadásunk. Így lettem a debreceni Hessmesében postagalamb. Később Gábor hozott a Rózsa és Ibolyába is, a Biedermann és a gyújtogatókba pedig már Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója hívott. Sok helyen játszottam már vendégként, egyiket sem lehet összehasonlítani a másikkal, de az itteni közeg megérintett.
Dehir.hu: Kapott már olyan szerepet, amiben jól érezte magát?
Herczeg Tamás: Az a típus vagyok, akinek nincs szerepálma, illetve az a szerepálmom, amiben éppen aktuálisan vagyok. Rendkívül tudok örülni bármelyik szerepemnek. Már rálátok magamra, hogy mi való nekem és mi nem. Ha karakterben gondolkodnak velem, azt jól teszik. Nagy kihívás volt a professzor az Unferlédiben, mert bár a darab valóban a csajról szól, akit Zsófi alakít, de az igazi főszereplő ez a figura. Ő mozgatja a szálakat. Azért volt kihívás, mert nem volt még szerepem, amit az elejétől a végéig, ilyen nagy ívben meg kellett volna oldanom. Árkosi Árpáddal rendezővel volt vitánk, mert a szerethetősége felé sodortam a figurát, nem tudtam szakítani a saját személyiségemmel. A kollégák, akik megnézték az Unferlédit, mondták, lehetsz még keményebb. Nemrég olvastam, hogy
bármilyen figurát játszik egy színész, az valamilyen szinten benne van a személyiségében. A kérdés, hogy mennyire tudja kezelni, mikor melyik részét veszi elő.
Ez egy skizofrén helyzet. Honti bennem van, csak előre kell engednem.
Dehir.hu: Mi kell ahhoz, hogy elő tudja hívni? Szabadság, bátorság, színészi rutin?
Herczeg Tamás: Felszabadultság talán.
Dehir.hu: Ha a szerepei és az itt eltöltött idő függvényében mérleget von, jó döntésnek bizonyult Debrecen?
Herczeg Tamás: Azt mondta Popper Péter, aki tanított minket az egyetemen, nincs olyan, hogy jó vagy rossz döntés. Döntések vannak, és azoknak ilyen-olyan következményei és csak utólag tudjuk ezeket értékelni.
Dehir.hu: Rendben, akkor a kérdés úgy szól: mit mutatnak a döntései következményei?
Herczeg Tamás: A döntésem következményei pozitívak, miközben próbálok helytállni, és a közeget továbbra is élvezem. Szoktunk arról beszélgetni a barátaimmal, hogy a döntésekben erő van, hogy ha valaki dönt, annak, épp emiatt az erő miatt, mindegy mi a következménye, mert sok mindent hozhat magával. Akár azt, hogy egy látszólag negatív következményekkel járó döntést pozitívra lehet változtatni. Ki lehet belőle hozni, ami éppen akkor hasznos. Leegyszerűsítve: tanulni lehet belőle. Szégyen, nem szégyen, de
most 42 évesen jutottam el oda, hogy életemben először legyen egy tudatos döntésem.
Dehir.hu: S ezt hogy élte meg? Jaj, de jó, hogy végre megtörtént, vagy úgy, hogy miért csak most?
Herczeg Tamás: Ennek most örülök.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)