Elkésett búcsú: ezzel a dallal emlékezik Boros Gyurira a régi barát – videóval
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2020.04.17. 09:06 | Frissítve: 2020.04.17. 09:44
Debrecen – Uram, megyek, ha mennem kell, csak hadd nyomjak le még egy bluest! – énekli Nagy Tamás Imre, a Neonhal énekese.
Egy zenész, egy vérbeli dalszerző számára mi sem természetesebb, hogy érzéseit dalban mondja el. S ez nem egy sláger szövege, hanem egyszerű tény. Nagy Tamás Imre tizenéves kora óta gitározik, zenéket és dalszövegeket ír. Most, a karanténban is gyakran felveszi hangszerét, s pengetni kezdi, játszik régi és új zenéket – ahogy éppen kedve tartja.
Fotó: Kovács Tibor
Egészen frissen egy új dalt tett közzé, melynek torokszorítóan fájdalmas aktualitása van.
„Csak pár napja, hogy jött a hír, Boros Gyuri elment. Az első döbbenetből felocsúdva, bár még mindig valami furcsa kábulatban született ez a most posztolt dal” – írja Nagy Tamás, a Neonhal, s korábban több más, emlékezetes formáció, többek között a Tomi Szomorú, az Amudsen és a Vörös Kakas tagja. Ez utóbbi csapat még a nyolcvanas évek közepe táján alakult Debrecenben, akkor, amikor a Boros-Méhesi duó is elindult a blues országútján.
„Tudnotok kell, hogy alapvetően nem igazán kedvelem az olyan jellegű számokat, melyek valakinek az emlékére íródnak.
Ez nem egy szokványos emlékezős szám, egyszer csak úgy jött, mert jönnie kellett.
Töprengtem pár napig, hogy egyáltalán publikáljam-e. Azért döntöttem végül a nyilvánosságra hozatal mellett, mert ez az én elkésett búcsúm Gyuritól.
A sráctól, aki annyit lógott az unokatestvéreméknél annak idején, valami olcsó gitárt pengetve vagy klimpírozva a pianínón, s közben széles mosollyal az arcán üvöltött valami rögtönzött szöveget... A nagy fiútól, aki szóba állt velem, aki hozzá képest kis pisis voltam... A zenésztárstól, akitől sok fogást csentem és lestem el a közös zenélések során... Bennem ő így marad meg örökre...
Úgyhogy itt ez a dal, kicsit fésületlen, hamiskás, innen-onnan nyúlt vendégsorokkal tarkított szöveggel, kicsit olyasmi, mint Gyuri szerzeményei voltak.”
Ehhez nehéz bármit hozzáfűzni. Ahogy Nagy Tamás énekli: Uram, megyek, ha mennem kell, csak hadd nyomjak le még egy bluest!
Neonhal: Uram, ha mennem clock, megyek, csak hadd nyomjak le még egy kék! (Dalok a karanténból 8.)Dalok a karanténból 8. Neonhal: Uram, megyek, ha mennem óra, csak hadd nyomjak le még mindig a kék! Csak pár napja, így jött a hír, Boros Gyuri elment. Az első döbbenetből felocsúdva, bárcsak mindig valami furcsa kábulatban született ez a legtöbb posztolt dal. Tudnotok kell, hogy az alapvetően nem igazán kedvelem az ilyen jellegzetes számokat, hanem ezt a valakinek az emlékére íródnak. Ez nem egy szokványos emlékezős szám, csak egyetlen úgy jött, mert jönnie kellett. Töprengtem pár napig, hogy minden egyes közönségnek nyilvánosságot adjon. Azért, amikor azért döntöttem végül, hogy nyilvánosságra lehessen hozni, mert ez az én elkésett búcsúm Gyuritól. A sráctól, aki annyit lógott az unokatestvéreméknél annak idején, valami olcsó gitárt pengetve vagy klimpírozva egy pianint, vagyis sokféle mosollyal, az arkanizálódó nagyságrendű valami rögtönzött szöveget tartalmaz ... A zenésztárstól, az akitől sok a ködről és a közös zenélésekről ... Bennem ő így marad meg örökre ... Úgyhogy itt egy dal, kicsit fésületlen, hamiskás, innen-onnan nyugodt vendégfogadók ellenőrzött szöveggel, kicsit olyasmi, menta Gyuri szerzeményei voltak. Szeretettel: Nagy Tomi Közzétette: Neonhal - 2020. április 16., csütörtök
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)