Egy fontos debreceni művész legjobb képeit mutatják be a belvárosban
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.04.12. 11:44 | Frissítve: 2016.04.12. 11:52
Debrecen – Ha kíváncsi arra, hogy Kassai Imre festészete mitől annyira egyedi, akkor a DMK által szervezett kiállításon megkaphatja erre a választ.
Idén tölti be Kassai Imre, Debrecen egyik kiemelkedő, önálló festői nyelvet teremtő művésze 70. életévét. Ebből az alkalomból a Debreceni Művelődési Központ jubileumi kiállítást rendez, melyen a város művészetszerető közönsége válogatást láthat az alkotó eddigi munkásságából. .

Kassai Imrét festészetében elsősorban a figuralitás és az absztrakció közötti egyensúly keresése, az embernek és környezetének művészi eszközökkel kifejezhető kapcsolata foglalkoztatja. Festészete emberközpontú akkor is, ha a figuralitás, az emberi jelenlét helyét átveszi a képen a színélményeket egyre bátrabban közvetítő, a valóság elemeit szelíden, líraian kromatikussá tevő, expresszívhez közelítő közlésmód, hiszen emberi érzelmeket fejez ki, az ember felelősségét vagy kiszolgáltatottságát. Ez például a Megsebzett táj, vagy A lányok háza című kompozíció esetében is megfigyelhető.
Az alkotó azt vallja, hogy a látás számára ünnep, a legfontosabb megismerési folyamat fő állomása.
A kiállítás április 12-től május 13-ig tekinthető meg hétköznapokon 10-18 óráig a DMK Belvárosi Galériájában.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)