Debreceni színészek mesélnek színházról, szerelemről és játékról
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2021.03.05. 10:15 | Frissítve: 2021.03.05. 10:25
Debrecen – A munkabemutatón túl vannak már. Így látja a kosztümös Edmond világát Hajdu Imelda és Bakota Árpád.
Mintha minden a feje tetején állna: a szerző még egy sort sem írt, mert nem jön a várva várt ihlet, de az egy személyben rendező-színész-színházigazgató pár hét múlva bemutatót akar. Nincs pénz, a könyörtelen befektetők, a színészek hektikusok kissé, az ügyelő már mindenről lemondott. Aztán feltűnik a múzsa, Jeanne, és villámgyorsan, szenvedélyes írás közben megszületik az ikonikus alkotás, a Cyrano. A világ színpadait megjárt komédia keletkezéstörténetéről a francia Alexis Michalik írt sikerdarabot, amelynek nemrég tartották a munkabemutatóját a Csokonai Színházban.
Az igazgatót játszó Bakota Árpád és Jeanne szerepében színpadra lépő Hajdu Imelda a Csokonai Színház honlapjának nyilatkozott a játékról, az elérhetetlen, megvalósulatlan szerelemről, a generációk közötti különbségekről, hogyan viszonyulnak a romantikus érzelmekhez a fiatalabbak és az idősebbek, illetve arról, kell-e félteni a színház jövőjét.
Ahogy Bakota Árpád felidézi, „akkor még nem az állam finanszírozta a színházakat, hanem a gazdag emberek”.
- Velük kellett egyezkedni, és
ha nem vígjátékot tettél a színpadra, akkor meghalt a színházad.
Mindezt ma övezi egy idealizált látásmód. Nem tudom, hogy cserélnék-e. Biztos, hogy nehéz lehetett, ilyen értelemben mi ma kényelmesebben élünk.
Mint Bakota Árpád megjegyzi, persze játszottak tragédiákat is.
- De az nem mindig sikerült, vagy nagyon karakán színész vagy színésznő kellett a főszerepre, olyan, akinek már neve volt az egész országban, hogy az emberek eljöjjenek és őt nézzék meg. Nem a történet vagy az író miatt mentek színházba.
Kollégájához hasonlóan Hajdu Imelda is sokkal több szabadságot, perspektívát és értelmezési lehetőséget lát a jelenben, „még ha kaotikus is”.
- Amiben viszont mégis cserélnék, az az, hogy abban a korban helye volt a bájnak és a romantikának. Sokkal nagyobb teret kapott a szerelem idealizálása, mint ma. Érvényesebb, valódibb dolog, ami mozgatja a világot.
Most meg úgy csinálunk a szerelemmel, legalábbis az én generációm, hogy vagy van, vagy nincs, de nem merjük köré szervezni az életünket.
Múlandó, letűnt dolognak tartjuk. Vannak persze a két korszaknak közös elemei is: a nők például ma is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek – mondja a színésznő.
A teljes cikket a Csokonai Színház honlapján olvashatják el.