Debreceni szerző írta az első magyar regényt Kálvin Jánosról
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.06.15. 08:06 | Frissítve: 2017.06.15. 08:11
Debrecen – Számadással Istennek tartozom: ismét történelmi témájú kötettel jelentkezett Tóth-Máthé Miklós.
Ismét történelmi témájú művet írt Tóth-Máthé Miklós. A szerző – akit a tévénézők is jól ismerhetnek, hiszen a Kossuth papja, valamint A rögöcsei csoda című könyvéből filmeket készített a Debrecen Televízió – ezúttal Kálvin Jánosnak állít emléket. A Számadással Istennek tartozom az első magyar regény Kálvin Jánosról, s a reformáció 500. évfordulójára született. Az ünnepélyes bemutatót június 19-én 17 órától a Déri Múzeum dísztermében tartják.

A szerzővel Fekete Károly református püspök beszélget. Az eseményen közreműködnek Benedek Gyula és Horányi László színművészek, valamint a Kollégiumi Kántus Kamaraegyüttese Marczi Ernő vezénletével.
Tóth-Máthé Miklós 1936-ban született Tiszalúcon, református lelkészi családban. 1957-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, ahol 1961-ben diplomázott. Egy évtizedig vidéki és fővárosi színházakban játszott (Veszprém, Békéscsaba, Győr mellett a Tháliában és Vígszínházban), majd pályát módosítva az írásra tért át. Hosszú évek óta Debrecenben él és alkot.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)