Debrecenben is #Sohavégetnemérős a Wellhello új filmje – fotókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.11.27. 20:00 | Frissítve: 2016.11.27. 20:44
Debrecen – Fiatalos, trendi város Debrecen, hiszen a 70 ezer diák révén is jó itt lakni – hangsúlyozta Széles Diána alpolgármester a film cívisvárosi bemutatóján.
A #Sohavégetnemérős című alkotás vasárnap este megrendezett premierje megtöltötte a Cinema City nagytermét. Köszöntőjében Széles Diána arra is kitért, hogy ez a film Debrecen fiataljaiért van, ugyanakkor a mű a cívisváros hírnevét is öregbíti. Mindezekhez kapcsolódva a vetítés előtt Lévai Balázs producer azt is elmondta: ez egy független film, amin csaknem egy évig dolgoztak, és Debrecen közönsége az elsők között láthatja.

A Dehir.hu kérdésére, mely szerint hogy tetszik nekik Debrecen, a producer azt válaszolta, hogy Debrecen nagyon segítőkész volt az alkotás létrejötte érdekében. Ugyanakkor Fluor Tomi és Diaz azt is elárulta, hogy imádják a cívisvárost, és sok kedves emlékük van innen. Maga a mű egyébként egy úgynevezett generációs film, amiben 20 és 30 év közöttiek szerepelnek, és ennek a korosztálynak a tagjai a készítői is.
A Tiszeker Dániel által rendezett #Sohavégetnemérős, azaz a Történetek Wellhello-ra szakítani akart ugyanakkor a Budapest-centrikussággal is, és ezért is döntöttek úgy az alkotók, hogy hazánk településeit is szerepeltetik a filmben. Ennek eredményeként Debrecen és a Hortobágy mellett helyszín például Zamárdi, Sopron és Veszprém is. A cívisvárosból pedig megismerhetik a rajongók a Nagytemplom, a Piac utca, valamint a nagyerdei vízi ködszínházat és az esti fénypompában fürdő, felújított, csodálatos víztornyot is.
A nagyjátékfilmet folyamatos derültség kísérte a debreceni bemutatón, amely után Fluor és Diaz türelmesen szelfizgetetett a lelkes híveikkel. A szereplők között pedig olyan fiatal tehetségek is bemutatkozhattak, mint Hartai Petra, Orosz Ákos, Ötvös András, Trecskó Zsófia, Sztarenki Dóra és még sokan mások.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)