Debrecen legtitokzatosabb múzsája végre kitört a névtelenségből, és majdnem színésznő lett – fotókkal
Szerző: Szilágyi Szilvia | szilagyi.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2021.10.13. 08:20 | Frissítve: 2021.10.13. 12:12
Debrecen - Legalábbis Formanek Csaba Én vagyok a Kíváncsi című monodrámájában, amit kedden mutattak be először Debrecenben.
Ady Endre rövidebb megszakításokkal 1896 őszétől 1899 végéig élt Debrecenben. Szülei unszolására érkezett a „Maradandóság városába”, hogy jogot hallgasson a Debreceni Református Kollégiumban. A jogi passzusok magolása helyett azonban sokkal jobban érdekelte a költészet és az újságírás.
Fotók: Miskolczi János
A Debreceni Főiskolai Lapokban, a Debreczeni Ellenőrben, a Debreczeni Reggeli Újságban, a Debreczen-Nagyváradi Értesítőben és a Debreczeni Hírlapban közli első cikkeit és verseit. Utóbbiban egy különös szerkesztői üzenet jelent meg 1899. január 18-án, az ekkor szárnyait bontogató költő egy „Kíváncsi” jeligére jött levélre válaszolt.
A „kíváncsi” szerző afelől érdeklődött, miért olyan szomorú a költő, miért ír verseiben olyan keserű hangon a világról.
Ady a következőképpen válaszolt az érdeklődőnek: „...a hozzám hasonló emberek nem illenek ebbe a világba és a végzet azt mérte rájuk, hogy agyrémekért küzdjenek és haljanak meg. (...) Keressük a szabadulást, keressük a feledést. Mámor, mámor kell mindenáron. Bor vagy csók adja: mindegy. (...) néha a lélek hamvából felébred egy szikra, egy pillanatra eloszlik a köd, s irtózattal látjuk meg a valót. Ilyenkor írom meg egy-egy versemet. Csodálkozik-e, hogy olyan megfejthetetlenül keserűek?”
A levél íróját ez a megrendítő válasz még inkább felcsigázta, így történt, hogy a magára végig Kíváncsiként, később Kíváncsi Illiként hivatkozó ismeretlen (akiről a költő csak feltételezhette, hogy egy fiatal lány lehet) évekig levelezett Adyval, anélkül, hogy egyszer is találkozott volna vele. Kíváncsi Illi vígasztalója, múzsája, erőforrása lett Adynak debreceni tartózkodása idején, s még röviddel a költő Nagyváradra költözése után is. Ady lelki társat talált benne, vele osztotta meg szülei elől is jól titkolt tervét, miszerint abbahagyja a jogi tanulmányait, költő és újságíró lesz. Ugyanakkor a történethez hozzátartozik az is, hogy a fiatal Adyt mindez nem gátolta abban, hogy élje addigi bohém életét.
A nagy titkot végül irodalomtörténészek leplezték le sok-sok évvel a „szerelmi” évődés után. 1958-ban hozták nyilvánosságra, hogy a Kíváncsi Illi név mögött Varga Ilona egykori debreceni könyvelő bújik meg, aki Ady hozzáírt leveleit hat évtizeden keresztül őrizte.
Bár a költő sosem láthatta Illit, a lány naplójának tanúsága szerint ő maga a Kaszanyitzky-ház üveg és porcelánüzletének ablakából (Piac utca 57., ma Líra Könyvesbolt) gyakran leste ki az arra járó fiatal férfit.
„Maradjon meg az én nagy álmom / Egy asszonyról, aki szeret, / S akire én örökre vágyom...” – Ady több műve mellett Meg akarlak tartani című versét is rajongójának címezte.
Páratlan debreceni história ez, s mint ilyen, sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Milyen lehetett ez a fiatal lány, aki sok-sok éven át magában dédelgette ezt a nem mindennapi történetet? Mi a valós oka annak, hogy sosem akart a költő elé állni?
Formanek Csaba rendező, a Kettőspont / színház & spirituális ügynökség vezetője a Déri Múzeum felkérésére állította reflektorfénybe a magyar irodalomtörténet egyik legtitokzatosabb, legrejtőzködőbb alakját. Én vagyok a Kíváncsi című monodrámáját a cívisvárosban először kedden, a Déri Múzeum dísztermében láthatta a közönség.
A rendező nagyot csavart az alaptörténeten.
Adott egy fiatal lány, aki talán Kíváncsi Illi 21. századi reinkarnációja, talán egy fantaszta fruska, aki azt képzeli, megszállottan hiszi vagy talán álmodja (?), hogy levelezik Ady Endrével, ahogyan egykor a Kíváncsi tette,
azzal a különbséggel, hogy ő pontosan ismeri a történet főbb csomópontjait, kimenetelét, s neki nem írói, hanem színészi ambíciói vannak.
Múlt és jelen montírozódik egymásra, képzelet és valóság mosódik össze a kettősfenekű, dramaturgiailag gondosan felépített darabban. Illi hiába keresi Adyt Budapesten, törzshelyén csak egy Louis Vutton üzletet talál, a színművészeti felvételijére bemagolja a költő megírt és meg nem írt műveit is, elképzeli, hogyan viselkedne adott szituációban a lány, miközben végigvezet minket a levélváltásaikon.
A látszólag könnyed darab mélyre is tudott menni Pusztai Luca gyermekien naiv játékában, számomra azonban nem annyira az előadás valós idejében, mint inkább a levelezésre ráolvasva tudott igazán hatni.
Plátói szerelem volt ez vagy csak a szavak játéka Ady részéről? A szerelem tényleg csak az ábrándjainkban szép? – ahogyan a 78 éves Varga Ilona állította az őt felkereső irodalomtörténészeknek.
Az előadás nem akarta megválaszolni mindezt, inkább adott: valami szépet, fájdalmasat, valami nem igazit – minthogy ilyen lehetett kettejük levelezése is.
- Az irodalmi szerelmek mindig kicsit túlzóak, talán kicsit megjátszottak is, ugyanakkor olvasva a leveleket, átüt egy szerethető szív a hölgy sorain keresztül – mondta Formanek Csaba, aki behatóan tanulmányozta a fennmaradt huszonhat dokumentumot, a kort és a történet utóéletét is a darab színpadra vitele előtt.
Lányregényes romantika az egyik oldalon, a másikon viszont inkább egy szomorú történet egy fiatal nőről, akinek az élete megrekedt egy ponton, sosem ment férjhez, leélte az életét úgy, hogy mindvégig monomániásan egy árnyba kapaszkodott, még ha ez az árny a 20. század legmeghatározóbb magyar költőjéhez is tartozott.