Az ultravegánoktól a kockaemberig: ezeket a rövidfilmeket díjazták idén Debrecenben
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2018.10.20. 11:10 | Frissítve: 2018.10.22. 15:23
Debrecen – Emberi sorsok, macskaszerelmek, magány és misztikum: izgalmas témákat vonultatnak fel az idei nyertes alkotások is. Kritika.
"Amatőr független filmtől, a profi, stúdióban készült alkotásokig a Malter Filmfesztivál helyet biztosít azoknak a finom, harsány és szikrázó árnyalatoknak is, amelyeket nem lehet mindenhol megtalálni. Szélesen merítünk, mert így akadnak fel a hálón igazi gyöngyszemek" – így jellemzi szemléletét és válogatási módszerét a Malter csapata.
A hagyományteremtő jelleggel útjára indított filmfesztivál zsűrije – Váró Kata Anna filmkritikus, Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője és Szénási Miklós író-újságíró, a Dehir.hu főszerkesztője – idén is igyekezett a legizgalmasabb, újító szellemű, komoly mondanivalójú alkotások közül válogatni, és megtalálni azokat, amelyeket díjjal jutalmazhattak október 17-én.
Az első díjat a Last call, a másodikat a Friss hús, a harmadikat pedig A kockaember című alkotás nyerte, míg a Kötelék című film különdíjban részesült. Mi milyennek láttuk őket?
Első helyezett: Last call
A győztes film egy elég ügyetlen, mégis kissé rámenős 61 éves asszony kálváriáját mutatja be, aki épp külföldön élő lányához igyekszik. Bár unokája imádnivaló, magyarul nem beszél, lánya pedig legalább annyira lekezelő és türelmetlen, mint az orvos asszisztense, vagy a közhivatalbéli alkalmazott.
Magyar kisnyugdíjasok ezreinek problémáját állítja középpontba Kis Hajni filmje: az özvegység, vagy válás miatt egyedül maradt szülőt a gyerekei is sorsára hagyják, magányos, változtatni szeretne az életén. Anikó (Zsurzs Kati) pedig képes is erre: gondol egy merészet, leteszi az angol nyelvvizsgát, eladja a házát, és egy szál bőrönddel elindul az ismeretlenbe.

Kétségbeesettség, elveszettség, csalódottság kvázi mindenben és mindenkiben: ez sugárzik az asszonyból, és nem is ok nélkül. Ebbe az állapotba pedig olyannyira belefásul, hogy már abban sem képes bízni, aki pont jó szándékkal, a maga nyers, őszinte modorában fordul felé.
Alig 28 perces játékidejéhez képest meglepően fordulatos és feszültséggel teli a film: a szobanövényét magával cipelő Anikót egy pillanat alatt a szívünkbe zárjuk, megismerjük múltját rövid párbeszédekből is, s így szinte olyannak látjuk, mint a kevés szerencsével megáldott szomszéd nénit. Sajnáljuk, és segítenénk is neki, de hol kezdjük?
A film nyitott véget ér: továbbment vagy megtorpant az élettől és a méregető rosszindulattól megfáradt asszony, aki alapvető optimizmusával és bájos sutaságával kilóg a szürke magyarok köréből. Mi mindenképp szeretnénk, ha a jó utat választotta volna. Na de vajon az melyik is?
Második helyezett: Friss hús
Roppant erős és hipnotikus képekkel indít a Friss hús című 23 perces rövidfilm: Peti (a Kojot című filmben nagyot alakító Mészáros András) álmában meztelenül csemegézik egy nyers csirkéből. Nem is csoda, hogy erről álmodik: disztópikus világában két éve tiltják a húsfogyasztást. Kreatív és ironikus párhuzamot vont a rendező, Csihar Arion a hús és a drogok között: mindkettő büntetendő, de miért is? A társadalmi normák miatt.

Szatirikus, pimasz módon gondolatébresztő a film, amely az igen szélsőséges gondolatvilágba átcsapó veganizmus fricskájának is tekinthető: ki mondhatja meg, mit együnk, mit kíván a szervezetünk, milyen ételtől leszünk jó vagy rossz emberek?
Ezeket a kérdéseket járja körül a film olyan halálos komolysággal, hogy az már mosolyt csal a néző arcára. Hiszen tényleg akkora bűn volna megenni egy jól befűszerezett csirkecombot, mint lemészárolni egy bébidelfint, vagy egy jelentős adag kokaint felszippantani? A drámai zene pedig csak tovább erősíti ezt a bizarr hatást.
Természetesen az illegális mivoltából fakadóan a hús ára itt is úgy elszalad, mint a kábszereké világszerte: több mint 80 rugójába kerül Petinek röpke két-három kiló hús. A végén persze kiderül, hogy a zellerzabálók jóval barbárabbak, mint a húsevők: simán szétlövik az emberek fejét, bár a marha torkára nem szegeznének kést.
Tanulság? Kriminalizálni valamit egy új eszme (ebben esetben a veganizmus, de helyettesíthetnénk más mérgező irányzatokkal is) miatt elég nagy őrültség, főleg, hogy pár (tegyük fel, nyolc) év múlva egy újabb abszurd agymenés lép a helyébe. És most nem csak az étkezési trendekről van szó…
A Friss hús úgy tud egyszerre sokkoló, szórakoztató, mókás és elgondolkodtató lenni, hogy a társadalom egészéről és a kusza eszmék néhányáról is képes epés véleményt mondani.
Harmadik helyezett: A kockaember
Reggel öt óra, ébredés. Öt óra tíz, pálinka. Öt tizenöt, lágy tojás. Aztán munka, ultiparti és a többi, egészen a lefekvésig. Az év, az élet minden egyes napján pontosan ugyanúgy, ugyanazt, ugyanakkor. Így éli József (Kovács Zsolt) precíz életét feleség nélkül, távol a fiától, amíg nyakába nem szakad a nyugdíjazás agyréme.

Mit lehet tenni, ha jól megszokott életünk dugába dőlni látszik? Kortól és egészségi állapottól függően elég sokfélét, egy 60 év feletti embernél pedig kérdéses: legalábbis a debreceni születésű Dombrovszky Linda filmjében mindenképp. S a szokások összedőlésén túl sokkal fontosabb témák is felvetődnek: szerelem, szeretet és barátság idős korban.
Bár minden csodálatosan színes, a ruhák, a tájak, az otthonok, az élet bennük egészen szürke és egyhangú: álságosan udvarias, fojtogatóan monoton.
Előre köszönés, képeslapokra illő tájak, marcipánízű valószerűtlenség valahol egy magyarországi faluban.
Remek beállítások, meseszerű képek és drónfelvételek váltják egymást álombéli színezettel, lágy női narrátor hanggal: ezek alapján aligha sejtenénk, hogy hamarosan beüt a krach. Andalító hangulat, Wes Anderson stílusát idéző szimmetria és élénkség jellemzi a film egészét, ami nem túl vidám végkifejlete ellenére is egészen szívmelengető a maga módján.
A 18 perces filmet érdemes lett volna hosszabbra forgatni: bár szinte mindent elmondott, amit szeretett volna, jóval több volt ebben a karakterben és történetben.
Különdíj: Kötelék
A különdíjat elnyerő Kötelék című 10 perces animációs film egy szürreális mesevilágba vezeti nézőit. A fekete-szürke-piros-fehér színkombinációból építkező alkotás egy igencsak testes fiatal nő abszurd életébe enged betekintést: egy fekete, macskaszerű árnyalak éjjel meglátogatja, majd vele heves szerelmi aktusba kezd, másnap pedig már cicák nőnek a hajából, s megélheti az anyaság szépségeit, szomorúságát. Persze ezután a cicák apja jó ideig felé sem néz, de amikor jön, abban sincs sok köszönet. Az élettelen, színtelen gombolyagai közt kutató (kvázi „terméketlenné vált”) asszony már hiába áll ruhátlanul, rövid hajjal az erkélyre: nem jönnek a nagy csábítói.

A film szimbolikája a szomorú szerelmi évődés, a magány és a szülőként való egyedül maradás köré szerveződik. Többször nézős, szépen rajzolt, különös motívumokat felvonultató alkotást tett le az asztalra Wunder Judit rendező, akinek ez a mű volt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen a mestermunkája.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Fesztivált rendeztek Debrecenben: ezek a filmek taroltak | 2017.10.19 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
Gémesi Gábor
Izgalmas ès tabudöntögető filmek. Hol ès mikor nèzhetőek meg?