Áltörténelem-óra szuperhőssel
Szerző: Wiedemann Krisztina | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.08.18. 10:28 | Frissítve: 2011.08.18. 10:28
Távolról sem üti meg az X-Men: Az elsők szintjét, a Thor-nál viszont jobban teljesít Amerika Kapitány: Az első bosszúálló. Azonosulni mégsem könnyű a csillagos-sávos harcossal, akinek nincs karizmája, de humora sem. Kritika.
Joe Simon író és Jack Kirby rajzoló Amerika Kapitánya 1940-ben tűnt fel a Marvel elődjének számító Timely Comics füzeteiben, mint a szabadság őrzője vagy a csillagos-sávos bosszúálló. Legújabb filmes bemutatkozása Joe Johnston (Farkasember, Hidalgo) nevéhez fűződik. A történet elején a vézna Steve Rogers (Chris Evans) felemelkedésének és átváltozásának lehetünk tanúi, aki a nácik világuralmi törekvéseivel szembesülve az életét teszi fel hazája védelmezésére. Egy speciális szérum segítségével szuperkatona lesz belőle, méltó ellenfele a német Johann Schmidt-nek (Hugo Weaving), aki magánhadsereget tart fenn és Hitler helyét szeretné átvenni. Bár a történet kiegyensúlyozottan építkezik, nincs benne semmi, ami megragadná a nézőt, folyamatosan azt érezzük, hogy ezt már láttuk valahol és nem is egyszer. Hiányzik a drámai erő a fordulatok mögül, az elevenség és elmésség a párbeszédekből, a karakterek pedig bántóan egydimenziósak.
Joe Johnston régivágású főhősének rendelte alá az új képregény-adaptációt, és vállaltan régimódi mozit készített. Steve Rogers egy konzervatív értékeket valló patrióta, egy olyan korszak szülötte, amelyben a hazafiság nem pusztán konfliktushelyzetben került előtérbe, hanem a legfontosabb értékek egyikeként létezett. Bár jót akar, Johnston nem találja meg a hidat a modern kor közönségéhez, sőt a túllihegett patriotizmussal biztos, hogy sokakban ellenszenvet is kelt.
Az első bosszúálló hamisítatlan popcorn mozi, mely ezer szálon kötődik a szuperhősfilmekhez, és mint ilyen, kínos és szórakoztató momentumokban egyaránt bővelkedik. Mindenekelőtt persze „eye candy” vagyis a szemet rabul ejtő látványosság, ami nem pusztán a speciális vizuális effektusokra épülő akciójelenetekben nyilvánul meg, hanem az 1930-40-es évek illúzióját keltő képsorokon is. Ha valamiben, talán ebben egyedi az Amerika Kapitány, melynek valódi kapitánya, a rendező kiváló érzékkel fordítja a produkció javára azt a rengeteg tapasztalatot, amit designer-ként és trükkmesterként szerzett többek közt George Lucas effektműhelyében, az Industrial Light & Magic-ben. (Johnston ikonikus karakterek – Yoda, illetve Boba Fett –, tervezőjeként vonult be a legjobbak közé mielőtt 1989-ben rendezni kezdett.) Senkit sem lepett meg azzal, hogy az irodáját az Amerika Kapitány előkészületei idején a látványtervező részlegre költöztette, ahol Daniel Simon irányítása alatt folyt a munka. A csapat vezető tervezőjeként Simon gyakorlatilag egyedül alkotta meg a film valamennyi különleges járművét, beleértve a repülőgépeket és a tengeralattjárót is. A film hangulatát mégsem ezek a futurisztikus gépek határozzák meg – melyeket egyébként bármely sci-fibe behelyettesíthetnénk –, hanem inkább a múlt század harmincas-negyvenes éveinek miliőjére hajazó automobilok, ruhák és különféle használati tárgyak, melyek nem a funkció, hanem a design elsőbbségét hirdetik. Johnston maga is rajongója az általa „post deco”-nak nevezett korszaknak, amiben úgy véli, megvalósulhatott a forma és stílus diadala.
Egy ismeretlen színészt kerestek három évvel ezelőtt Rogers szerepére, ám a Marvel-gépezet közbeszólt. A kész film sztárja Chris Evans lett, aki először tizenkét évvel ezelőtt tűnt fel a szélesvásznon, és mindent egybevetve, azóta is foglalkoztatott színésznek számít. Harmatgyenge alakítása nem hagy nyomot a nézőben, de az ellenfelének szerződött Mátrix-sztár, Hugo Weaving sem tudja átvinni a lécet.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)