Akusztikus, intim hangzású mini dalcsokorral jelentkezett a debreceni zenekar
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.04.29. 09:33 | Frissítve: 2022.04.29. 09:33
Debrecen – Szelet vet, vihart arat, az utcákon vaddisznók járnak – énekli a Neonhal frontembere. Itt a Csupasz ív, melyen Boros György alakját is megidézik.
A Neonhal évek óta nem ad ki – pontosabban tölt fel a netre lemezeket –, inkább egyenként, klippel kísérve adja ki dalait. Múlt év őszén is rögzítettek öt dalt, amelyek még csak ezután látnak napvilágot, de ezután még maradt energiájuk – és elegendő daluk – arra, hogy összehozzanak egy négy dalt tartalmazó EP-t. A Csupasz ív címe hűen tükrözi a koncepciót, egy akusztikus, intim hangzású mini dalcsokrot kap a hallgató.

- Ezek a dalok az első nagy covid-karantén idején, két évvel ezelőtt írtak közül származnak, sőt, egy közülük még kicsit korábban született. Azt kell mondanom, hogy bár a világ folytonos változásban van körülöttünk, nem igazán vesztettek aktualitásukból – meséli Nagy Tamás Imre, énekes, gitáros.
A Neonhal múlt év végén, ez év elején vette be magát a debreceni KÁ Stúdióba, ahol Kovács Károly vezetésével vették fel a dalokat. A hol csak egy szál gitáros, hol slide-os, cajunos, lemeztelenített számok hangzásának kialakításában és az énekstílusbeli finomságok kidolgozásában oroszlánrészt vállaló stúdiófőnökkel gördülékenyen ment a munka.
A dalok hétköznapi életképeket villantanak fel.
Beleshetünk egy mikrobuszba, ahol egy zenész lakik, várva, mikor indulhat újra turnézni. Hallgathatunk a két éve elhunyt debreceni blueszenész, Boros György életének epizódjait felelevenítő dzsungelbluest.
Vagy éppen merenghetünk azon, milyen az élet négy fal közé zárva és ráébredhetünk arra, hogy legyünk bárhol is a világban, nem boldogulunk egyedül, valamilyen szinten mind egymásra vagyunk utalva.
A Neonhal tagjai: Györki Szilvia – dob, vokál, Keveházi Tamás – gitár, vokál, Nagy Tamás Imre – ének, gitár, Urhegyi Pál – basszusgitár. A Bent rekedve című dalban Nagy Tamás Levente (Nagy Tamás Imre fia) közreműködik gitáron.
A borító Molnár Zoltán Szabadságvágy című fotójának felhasználásával készült.