A trollok köztünk élnek: szeretnénk többet tudni róluk?
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2015.05.15. 08:04 | Frissítve: 2015.05.15. 08:06
Debrecen – Elrabolt gyerekek léteznek. És szörnyek? Van közük egymáshoz? Ez nem a Harry Potter világa, hanem az igazi, a valódi, a dermesztően hideg észak.
Pár éve megtanultuk, hogy a skandináv krimik nagyon jók. Egészen felfrissítették a bűnügyi regény műfaját a hideg északi területeken élő, arról a világról író szerzők – főképpen a svédek. A Stallo friss, mai regény, Stefan Spjut első magyar nyelven megjelenő könyve. Rögtön megállapíthatjuk, hogy Spjut jól ír, ami persze nem véletlen, hiszen korábban az egyik vezető svéd napilap irodalomkritikusaként, illetve kulturális szerkesztőként dolgozott.
Nagyon fontos a könyv borítóján olvasható mondat: a trollok köztünk élnek. Krimiről beszélünk, hiszen a regény azzal kezdődik, hogy eltűnik egy kisfiú. (Gyaníthatóan elrabolják.) Még a hetvenes évek végén. Ekkortájt készíti el meglepő fényképét a neves svéd természetfotós, melyen egy hátán furcsa lényt cipelő medve látható. Mi utazhat az állaton? Ember? Nem annak látszik. A fotós szerint troll lehet. (Vagy másképpen stallo, azaz a számi mondavilág rémalakja. Olyan hatalmas, förtelmes lény, melyet a kultikus sámándobokon lehet látni. Vérszomjas és elvetemült.) Ami viszont azt is előrevetíti, hogy mégsem az átlagos bűnügyi történetek világába csöppentünk.
A két szál, az elrabolt gyerek és a trollok története évekkel később ismét összefonódik, amikor újra elrabolnak egy gyereket Svédországban. Erről tudomást szerez egy Susso nevű ifjú hölgy is, aki nem mellékesen a már emlegetett fotós unokája. Nyilvánvaló hatással lehetett rá a nagyapja, hiszen Susso egy úgynevezett kriptozoológiai weboldalt működtet, izgatják ugyanis a mitikus túlvilági lények, ezek létét próbálja a maga módján és lehetőségei szerint kutatni.
A regény nem túl gyorsan indul be, de a stílusa jó, olvasmányos, élvezetes, egyáltalán nem érezzük azt, hogy gond lenne, amiért lassan bontja ki a részleteket. Spjut jó kézzel rajzolja meg a svéd vidék és a nagyvárosok, illetve az ott lakók életét. Hősei alapvetően egyszerű, közönséges emberek, akik akár a mi környezetünkben is mozoghatnának. Egy olyan világ tárul elénk, ahol nem szuperképességekkel megáldott szuperhősök hajlítják a teret, vagy legyőzhetetlen zsaruk osztják az észt és az igazságot: itt minden nyers, kemény, szigorú – és hideg, olykor dermesztően is. A regény több szálon halad előre, és amikor rátalálunk a megfelelő „utazósebességre”, akkor már egyre könnyebben tudunk eligazodni a számunkra furcsán hangzó nevek és zord figurák között. Óriási erénye a könyvnek, hogy nem harsány, nem kapkod – finoman araszol előre. A mitikus elemeket is természetesen kezeli: amikor feltűnnek a trollok, nem szenzációként éljük meg a létezésüket, hanem mint valami szokatlant, ami ettől függetlenül része a világnak, a természetnek.
Susso valódi nyomozást folytat az eltűnt gyerek kapcsán a trollok és más különleges, nem emberi lények nyomában. Közben megismerjük a hétköznapjait, az unalmas, de időigényes munkáját, az anyját, a nővérét, a barátját. Vele utazunk a hideg északra, ahol szigorú, olykor keserű, nem ritkán bizalmatlan emberek élnek.
Ezzel párhuzamosan átéljük az elrabolt gyerek drámáját, akivel azt próbálják elhitetni, hogy a szülei már nem tartanak rá igényt, és nem szeretnék, ha hazatérne hozzájuk. Távolságtartó módon világít rá a könyv arra, mi a célja a gyerekrablásnak, s hogy mi köze az embereknek a trollokhoz, hogyan élnek egymással különös, borzongató szimbiózisban.
Miközben egyre közelebb kerülünk a végkifejlethez, azt érezzük: a Stallo akár itt, nálunk is játszódhatna. Lehet, hogy mifelénk nem lidércek, nem medvék és nem trollok lennének fókuszban, de hát ahány ország, annyiféle szörny. Az ember sokféle démonnal küzdhet. A Stallo trolljai kezdetben szinte csak árnyalakok, ellenfényben, az ablakon túl, az erdőben. Hangok, zajok, nyomasztó zörejek jelzik csak létezésüket. Aztán egy halott denevér, később egy eltűnt – elrabolt – gyerek. Majd látjuk a hétköznapjaikat, állati énjüket, mocskos, szörnyű környezetüket. Az embereket, akik ott élnek velük, vigyáznak rájuk, titkolják létezésüket. S ahogy haladunk előre a történetben, egyre közelebb kerülünk hozzájuk. Ott a nyomuk az autónkon. Üldözőbe vesznek minket, próbálunk menekülni előlük.
Észre sem veszi az olvasó, és már ott van Spjut könyvében. És beleborzong, mi minden megtörténhet ebben a világban.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)