A tizedik lépcsőn: így int búcsút a debreceni szerző
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2019.12.27. 11:55 | Frissítve: 2022.02.09. 09:14
Debrecen – A karácsony meghozta egy sajátos hangulatú füzetsorozat utolsó, tizenhatodik darabját.
Nagy talány, meddig terjed az emlékezet, mi az, ami megmarad bennünk évek, évtizedek múlva is. Agyunk sajátosan szelektál, s erre nem is lehetünk mindig büszkék. Jó esetben emlékszünk Petőfi sok-sok sorára, de arra is, amit Szécsi Pál énekelt. Kitörölhetetlenül pulzálnak bennünk régi rossz slágerek, s olykor kínlódva keressük, mi is volt az a film, könyv, színdarab, ami egykor annyira tetszett. Vagy merre jártunk az asszonnyal, amikor az a nagy hó esett karácsonykor. (Vagy karácsony után?) Mi is volt az a kis falu, ahol olyan szép ruhában ültek ki a padra a vénasszonyok. Vagy melyik évben gyalogoltunk keresztül a Békás-szoroson.
Tóth Dénes – rá emlékszik még az újságot, a híreket olvasó, vagy aki az újságírást, mint szakmát főiskolán, egyetemen tanulta? – a sajtóban töltött évtizedek után egy füzetsorozat megírására, megjelentetésére adta fejét nyugalmazott lapszerkesztőként. Olykor úgy tűnt, hét, kilenc, vagy esetleg tizenhárom könyvecske lesz e sorozatban. Amikor találkoztunk, lelkes volt, ha megjelent egy-egy munkája, s persze ott volt benne az a jóleső fáradtság is, ami ilyenkor jellemzi a tevékeny embert – tudják, amikor a gép forog, s az alkotó pihen...
Az idei karácsony azonban vélhetően elhozta e vállalkozás valóban utolsó darabját, A tizedik lépcsőn címen megjelent kiadványt.
Személyes vallomások, reflexiók, a kötetekről megjelent publikációk alkotják tartalmát. Olyan mondatok, amelyeket eddig is tudhattunk, sejthettünk a szerzőről, aki itt most valóban elárulja: „nyolcévesen kezdtem írogatni a kockás füzetembe, tizennyolc évesen újságba. Hatvan esztendősen fejeztem be a hivatásos hírlapírást, azóta ismét a füzeteimbe írtam.” Nem csupán arról vall, hogy a magyar gondolkodók közül a Hamvas Béla-Várkonyi Nándor-Weöres Sándor fémjelezte szellemi vonulata a legkedvesebb számára, de tőle szokatlan nyíltsággal önmagáról, a magánéletéről, a családjáról is. Nem sokat, de annyit igen, ami olyan, mint amikor egy vendéget a belső, a tiszta szobába invitál a gazda.
„Akadtak boldog pillanataid; nem sok, de talán nem is kevés.”
Ezek is Tóth Dénes sorai, aki néhány éve hozott egy döntést, hogy írni fog, arról, ami számára fontos volt, ami fontos. Ilyen a tánc, az opera, a zene, a mozi. Az írás is az. Hetven év közelében persze kérdés, van-e még mit írni, kell-e még. Van-e kinek, miért. Példa akad bőven a nemre, s az igenre is. A döntés meg mindig egy adott helyzet, egy adott pillanat és személy függvénye.
Weöres Sándor a maga gyönyörű, olykor mégis fájdalmasan egyszerű nyelvén a kötet mottójaként idézett Tíz lépcső című vers utolsó sorában ezt vetette papírra: „Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.” Megfontolandó. Ahogy Tóth Dénes utolsó kötetének utolsó, ötvenedik lapján is a lista a füzetsorozat köteteinek lelőhelyeiről: a debreceniek az egyetemi, a Méliusz és a Benedek Elek könyvtárban vehetik kezükbe e munkákat, hogy visszaidézzenek színeket, éveket – valamit, ami volt, s így talán maradhat is.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)