A szegediek is láthatják a debreceni filmet
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.06.27. 10:19 | Frissítve: 2018.06.27. 10:22
Debrecen – Az Életem legrosszabb napja vetítése után közönségtalálkozó lesz a Belvárosi Moziban.
A dráma és az abszurd vígjáték között hintázik a debreceni rendező, Pólik József Életem legrosszabb napja című filmje, amely tavaly november végén debütált az Apolló moziban.

A film a premier óta eljutott fesztiválokra, s mint Hutanu Emil rendezőasszisztens sorolta, láthatta már a budapesti és a szombathelyi közönség is. Szerdán Szegedre érkezik Pólik József alkotása: a Vaszy Viktor téri Belvárosi Moziban közönségtalálkozó követi a 19.30 órakor kezdődő vetítést.
A film főszereplője Gelányi Imre, s játszik benne Mészáros Ibolya, Kókai Gabriella, Marczin István Bence, Kelemen István, Szabó Elemér, Fóris Judit, Sőreghy Ágnes, Nyitrai Illés, Burai Árpád, Beretvás Gábor, Jámbor Katalin is.
A sztori szerint a film főhőse, András most töltötte be ötvenedik életévét. A születésnapi buli nem úgy sikerül, ahogy tervezte, ráadásul másnap az élettársa, a húsz évvel fiatalabb Nóra is faképnél hagyja. Ezután váratlan, hol drámai, hol groteszk események követik egymást: András negyven év után találkozik Tibivel, egykori általános iskolai kínzójával, Piroskával, a szexfüggő nyugdíjassal és Istvánnal, az asszony szektataggá vált fiával; megismerkedik Irénnel, a filozófiai tanulmányokat író pénztárosnővel, Carmennel, az „álomszép” prostituálttal és Sanyival, az érzékeny lelkű nő kemény öklű stricijével. A nap végén András a „hős” szerepében találja magát egy idegen lakásban, kezében egy törött, fegyverként is használható sörösüveggel.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Óriási az érdeklődés, a közönség látni szeretné a debreceni filmet | 2017.11.16 |
Életem legrosszabb napja: filmet régen vártak ennyire Debrecenben | 2017.11.30 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)