A Regensburgi Egyetem professzora beszél teológiáról Debrecenben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.09.18. 12:00 | Frissítve: 2023.09.22. 12:15
Folytatódik a Teológia Bár-kinek előadás-sorozat Debrecenben.
Tavaly indította útjára a görögkatolikus egyház a programot, mely során ismeretterjesztő előadásokat tartanak a Myra Kávézóban.

Előadásoknak is helyet ad a Myra Kávézó (Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye)
Főként nemzetközi szaktekintélyű professzorokat hallhat a közönség, akik közérthető stílusban engednek bepillantást a teológia mélységeibe. Bár a Teológia Bár görögkatolikus kezdeményezés, lelkületében ökumenikus, célja, hogy a Debrecenben élő teológusokat, egyetemistákat, vallásukat buzgón gyakorlókat és a tiszta szívvel Istent keresőket is egyaránt meg tudja szólítani.
A sorozat első előadója Stefano Parenti professzor, aki a Regensburgi Egyetemről érkezik Debrecenbe.
A Petőfi tér 9. szám alatt található kávézóban szeptember 21-én 18 órakor kezdődik A bizánci liturgia tanulmányozásának hozzájárulása a keresztény istentisztelet megértéséhez című előadás. A belépés ingyenes.
A Teológia Bár további előadói:
- Vito Limone, az ókeresztény irodalom és a filozófia professzora, (Università Vita-Salute San Raffaele, Milánó), október 12-én.
- Massimo Pampaloni, az ókeresztény irodalom és a keleti egyházak tudományának professzora, (Pontificia Facoltà Teologica dell'Italia Meridionale, Nápoly), november 23-án.
Az olasz nyelvű előadásokat magyar nyelvre fordítják.