A japán művészettel ismerkedhetnek a debreceni általános iskolások
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.11.20. 15:06 | Frissítve: 2023.11.20. 16:00
A japán kultúra havának alkalmából nyílt kiállítás az Árpád Vezér Általános Iskolában.
A japán kultúra írott jegyei címmel nyílt sodo kiállítás a Debreceni Árpád Vezér Általános Iskolában, az oktatási intézmény és a Tojama Egyesület szervezésében.

A kiállítás apropóját az adta, hogy Japánban november a japán kultúra hónapja, ez előtt kívántak tisztelegni a szervezők. A Tojama Egyesület működésén keresztül Debrecen és Tojama megye immár 40 esztendeje kapcsolódik össze. Ez idő alatt 1500 japán művész érkezett Debrecenbe és több mint 700 cívis alkotó látogatott a távol-keleti országba.
– Siro Aojagi nevű barátunk – tavaly halt meg – és az ő iskolájának, az ő tanítványainak az alkotásai ezek. Mindegyik egy-egy rövid verset, haikut, vagy egy bölcs mondást tartalmaz. A cím mellé ezt magyarul is odaírtuk, így a gyerekek el tudják olvasni – ismertette Pinczés István nyugalmazott rendező, aki maga is járt Japánban a Debreceni Színjátszó Stúdióval.
A mostani kiállítás a japán sodo-t, más néven kalligráfiát, a japán ecsetírást, mint művészeti ágat mutatja be. A sodo szó jelentése: az írás útja. Ez a kifejezés is tükrözi, hogy az alkotók a kalligráfiára az ember szellemi fejlődésének egyik útjaként tekintenek.
A japán kalligráfia a kínai kultúrából átvett bonyolult írásjegyeket, szóképeket, japán szóval: kandzsikat (logogramokat) ír le. A sodo a japán kultúrában a mai napig óriási jelentőséggel bír. Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy mindenki megismerkedjen ezzel az ősi hagyománnyal. A japán közoktatási rendszer már 3. osztálytól előírja a japán ecsetírás oktatását és művelését. Középiskolákban az ecsetírás a zene és a festészet mellett választható tantárgyként jelenik meg. Egyetemeket pedig van kalligráfia tanszék, és az ecsetírást a tanárképzésbe is beillesztették.
– Hosszú évek óta adunk teret különböző képzőművészeti kiállításoknak, itt Debrecenben, pontosan azért, hogy a gyerekek esztétikai érzékét ezzel is javítsuk. Ennek egyik állomása a mostani kiállítás, az apropóját pedig az adta, hogy november a japán kultúra hónapja – fogalmazott Komolay Szabolcs, az Árpád Vezér Általános Iskola intézményvezetője.
A Debreceni Árpád Vezér Általános Iskolában kiállított művek a tojamai, Aojagi Siro mester iskolájának tagjai által készített ecsetírásos tekercseket mutatják be. A tekercsek magyar fordításai felfüggesztve láthatóak a kiállított tárgyak mellett. Mindegyikük egy-egy magvas japán gondolatot fogalmaz meg abban a sajátos verselési formában, amelyet Japánban és Magyarországon is haiku költészetként ismerünk. A kiállítás november huszadikától kezdve három héten keresztül látható az épületben.