A debreceni színésznő szerint mai témával lehet legjobban megszólítani a közönséget

---

Debrecen – Fontos dolgok történtek velem Debrecenben – nyilatkozta Tolnai Hella, amikor arra kértük, értékelje a Csokonai Színházban töltött éveit.

---

Csaknem három éve, amikor a Csokonai Színházba szerződött Tolnai Hella, azt mondta egy interjúban, hogy akkor lenne elégedett, ha olyan szerepeket kapna, amik elgondolkodtatnák, és említette, hogy szeretne többet filmezni. Arról is beszélt, hogy érez egy nyomasztó egzisztenciális szorítást, szeretne egy biztos bázist maga mögött tudni. 

Tolnai Hella a Fináléban (fotók: Máthé András)

Dehir: Mit mutat most a mérleg? Kezdjük talán a szerepekkel…

Tolnai Hella: Fontos dolgok történtek velem Debrecenben. Szerencsés vagyok, mert kezdettől fogva jó munkáim voltak. Az első évadban például Ivy-t játszottam az Augusztus Oklahomában című előadásban, ami egy jó bemutatkozás volt mind a társulatba való megérkezés szempontjából mind szakmailag. A rendezővel, Keszég Lászlóval ez volt a negyedik munkám, már jól ismertük egymást és bízott bennem.

A társulat részéről nyitottságot éreztem, olyasmit, hogy „de jó, hogy itt vagytok, akkor dolgozzunk”. Hárman érkeztünk akkor Wessely Zsófival és Hajdu Imeldával.

Új fejezet volt: mindannyian dolgoztunk már kőszínházban és vártuk, mit hoz Debrecen. 

Dehir: Aztán jött a Szétbombázva. Egy próbatétel volt, nehezen fogyasztható darab és téma…

Tolnai Hella: És az a darab nem is vágyott a könnyen emészthetőségre. Vegyes volt a fogadtatása.

Dehir: Milyen érzésekkel fogadta a szerepet? 

Tolnai Hella: Nagyon örültem, hogy Sarah Kane-t játszhatok.  Nem gyakran veszik elő a darabjait, pláne nem kőszínházban. Szerintem mindhárman nagy színészi utat jártunk be Mercs Jánossal és Papp Istvánnal. Én egy erősen terhelt lányt játszottam, aki egy kicsit infantilis, egy felnőtt testbe zárt gyerek. Nagyon érzékeny és nem lehet tudni, mikor robban. Izgalmas próbafolyamat volt. 

Dehir: Mercs János jó partnere volt? 

Tolnai Hella: Igen, szeretek vele dolgozni. Jól gondolkodik színházban és azon kívül is. Lehet rá számítani és jól próbál.

Dehir: Mikor tud egy színész jól próbálni?

Tolnai Hella: Az fontos, hogy érdekeljen és inspiráljon a szerep, amin dolgozom. Ha létrejön egy olyan közeg, ahol megteremtődik a bizalom és mindenki érdeklődve és nyitottan figyeli a másikat, akkor bátrabban kipróbálsz dolgokat. Nálam legalábbis ez így működik.

Ilyenkor szoktam úgy érezni, hogy átlépek magamban valamit, merek akár rossz is lenni a próbán és aztán abból lesz valami. Talán jó is. A semmiből nem lesz semmi.

Sokszor megesik, hogy próbán kívül is a darabon vagy a szerepen gondolkozom. Leggyakrabban futás vagy vezetés közben. És ez egyébként sem az a szakma, amivel csak addig foglalkozol amíg tart az előadás vagy a próba. Ez nem mindig jó.

Dehir: A legújabb szerepe már Pass Andrea író, rendező nevéhez kötődik. Vele a debreceni Imágó és a Finálé előtt is dolgozott Budapesten, de ahogy Andreának szép lassan kialakult egy Csokonais története, ott mindig szerepet kapott. Lehet azt mondani, hogy létrejött egy rendező-színész kapcsolat, hogy számítanak egymásnak? 

Tolnai Hella: Ha említenem kell olyan rendezőt, aki nekem fontos, és érzelmileg is kötődöm hozzá, akkor Andi ilyen. Szeretem a progresszivitását, hogy a mával foglalkozik, épp ezért kicsit küldetés-szerűen élem meg a vele való munkát. A most aktuális témákkal tudjuk legjobban megszólítani a közönséget. A Finálé pont ilyen aktualitással bír. Nagyon szeretem játszani, de nehéz volt a próbafolyamat. Lelkileg nem voltam túl jó passzban és ez a szerep minden gyenge pontomat megtalálta. Elég erős élmény volt és nem volt egyszerű ezt helyre tenni magamban, ha úgy tetszik leválasztani magam a karakterről. Ennek az érzésnek az emléke azóta is megvan, és fel tudom használni a szerephez. 

Dehir: Talán a filmezésre sem panaszkodhat. Az utóbbi időben egy népszerű tévésorozatban is feltűnt.

Tolnai Hella: Mindig panaszkodom, hogy keveset hívnak castingra, de szerintem vagyunk így ezzel egy páran. Néha azért történnek jó dolgok: nemrég kaptam egy kis szerepet A Tanár című sorozatban, amit szerettem, mert jól megírt karakter volt, a készítők is szerették, de csak két epizód erejéig csatlakoztam a történethez.

Dehir: Örült volna, ha hosszabb ideig marad? 

Tolnai Hella: Persze. Az egyik főszereplő lányát alakítottam, szóval lehetett volna hosszabb sztori is, de ez most így alakult. Örülök, hogy volt, jó színészekkel forgathattam, jó hangulatban. 

Dehir: Milyen érdekes közben, hogy sok-sok színész viszi a hátán a legjobb színházi szerepeket és elég egy nüansznyi tévésorozat-szereplés, és milyen nagy hullámokat vet a médiumokban. Közhely talán, de érdekelne minket, hogyan fogadta a nagy érdeklődést. 

Tolnai Hella: Izgalmas volt, picit azért meglepődtem rajta.

Dehir: Nem vonzza az ismertség? 

Tolnai Hella: De, csak nem minden áron. Lehet, hogy nem is alkalmas rá mindenki, hogy ezt jól kezelje, de szerintem nem igaz, ha egy színész azt mondja, hogy őt ez hidegen hagyja. Hogy egy nagy közhellyel éljek, az ismertségnek megvan az előnye is meg a hátránya is, én mindenesetre örömmel játszanék újra sorozatban és sok jó magyar filmrendező van, akivel szívesen dolgoznék. Egyébként októberben forgattam, egy történelmi kisjátékfilmet, izgalmas munka volt. Várom, hogy tavasszal láthassam. 

Dehir: Van reális külső fókusza önmagáról? 

Tolnai Hella: Van. 

Dehir: Elfogadó, vagy önostorozó? 

Tolnai Hella: Is- is. Az utóbbi időben már nem visel meg annyira, ha visszanézem magam. Elég hasznos egyébként, sokat lehet belőle tanulni. Néha már ér kellemes meglepetés: ezt most is így csinálnám. 

Dehir: Miben veregette meg Tolnai Hella vállát? 

Tolnai Hella: Semmiben. Teljes elismerés még nem volt. 

Dehir: Ahol elfogadta magát 

Tolnai Hella: Olyan több is, de csak mostanában. Színházban két előadást tudok kiemelni. Az egyik a Magyar Elektra volt, a másik a Finálé. Az Elektrában nagyjából sikerült végigvinni azt az energiát, amire ebben a darabban szükség van. De nagyon ritka, hogy minden működik elejétől a végéig. 

Dehir: Három évvel ezelőttről már csak egy hívószavunk maradt. Javult az egzisztenciális helyzete vagy maradt ezzel kapcsolatban némi aggodalma?

Tolnai Hella: Nagyjából minden maradt a régiben. 

Dehir: Ez tipikus magyar színész sors? 

Tolnai Hella: Nem feltétlen, de ha nem örököltél, vagy nem forgatsz rendszeresen, akkor elég nehéz egyről a kettőre jutni. Ez persze nem csak a mi szakmánkra érvényes. De megszereztem a jogosítványt, lett egy kocsim és sokat vezetek. Szóval ez mindenképp változás a három évvel ezelőtthöz képest. 

Dehir: Hogy viseli ezt a kibillentséget, ami részünkké vált a járvánnyal? 

Tolnai Hella: Nagyon rosszul érint, hogy keveset vagyunk a színpadon. Ez nem kritika, csak tény. A teljes bezárásban jó pár hónap eltelt, amíg nem nagyon hiányzott a színpad, de ennek inkább magánéleti okai voltak, illetve az, hogy mivel az egész világ megállt, nem éreztem, hogy bármiről is lemaradok. Aztán jöttek olyan időszakok, amikor nehezen viseltem, hogy nem dolgozom. Most próbáljuk újra felépíteni magunkat. Az biztos, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, mint a járvány előtt.