Éjjeli féreg: kegyetlen dráma a sötét oldalról
Szerző: Orosz Ferenc | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.11.22. 10:24 | Frissítve: 2014.11.22. 17:21
Azt hisszük, láttuk már ezt a történetet? Tudjuk, mi lesz a vége? Vagy mégsem? Csak ülünk a moziban, és szorongatjuk a karfát. Kritika.
Már az elején érdemes leszögezni, hogy ritkán kapunk olyan filmet, mint az Éjjeli féreg. Egy olyasfajta mozit, amelyről elsőre nem hinnénk, hogy bármiféle újdonsággal örvendeztetne meg minket. Amikor megpillantjuk a vészjósló plakátot, rajta a furcsa, visszataszító címmel, vagy elkapunk pár pillanatot a sötét, ám hangulatos előzetesből, még azt is hihetjük, hogy pár lépéssel a film előtt járunk. Túl sokszor láttunk már ilyen történetet. Tudjuk, mi lesz a vége, és bátran igyekszünk előre elmagyarázni a barátainknak, kedvesünknek a moziba menet, hogy mi is lesz a végkifejlet. Aztán a film elindul, mi pedig csak értetlenül ülünk a sötétben, a karfát szorongatva. A képkockák peregnek, egyesével bekúszva a bőrünk alá, hogy aztán napokig ott maradjanak. Majd szép lassan elismerjük: tévedtünk, hiszen most láttuk az év egyik legjobb filmjét.

A Los Angeles-i éjszakában sodródó Lou Bloom kétségbeesetten próbál munkát találni magának. Önjelölt riporterként igyekszik benyomni magát különféle hírügynökségekhez, ám sikertelenül. Ez az állapot megváltozni látszik, amikor egy éjjel Bloom belebotlik egy szabadúszó stábba. A csapat különféle balesetekhez, gyilkosságokhoz és egyéb felkavaró eseményekhez igyekszik elsőként odaérni, majd a felvett anyagot eladni. Bloomnak megtetszik az üzlet, és úgy dönt, beszáll. Csak ő, és egy lóhalálában felbérelt asszisztens nekivágnak Los Angeles éjjeli alvilágának, ahol minden felcsendülő sziréna hangja egy újabb lehetőség ígéretével kecsegtet. Bloom vállalkozása vakmerő, akadályt nem ismerő hozzáállásának köszönhetően kivirágzik. Azonban ahogyan egyre inkább elmélyül munkájában, ő maga lesz riportjainak főhőse, mely sötét következményekkel járhat.
Az Éjjeli féreg középpontja, szíve-lelke egyértelműen a zavart lelkű, saját démonjaival küszködő Bloom, akit Jake Gyllenhaal alakít. Ő mozgatja ezt a rendkívül sokrétű, mély és felkavaró filmet. Bár már korábban is láthattuk hasonló szerepben, igazán itt sikerült ezt a karaktert teljesen lekerekített, hibátlan formában átadnia. A színész jelentősen lefogyott a szerep kedvéért, arca beesett és sápadt, szinte felismerhetetlen a vásznon. Itt azonban nem puszta divatból elkövetett, cirkuszi attrakcióként szerepel a testi átalakulás. Gyllenhaal megjelenése, magas hanghordozása egy történetet mesél el. Alakítása szinte beleolvad a film szövetébe. S bár nem kapunk sok háttérinformációt a karakterről, elég csak rápillantanunk Gyllenhaalra, és máris megértjük őt, szinte belelátunk a lelkébe. Ez egyértelműen az ő filmje, és nem fogunk meglepődni, ha a nevét ott látjuk majd jövőre az Oscar-jelöltek listáján.
Természetesen a film többet tartogat Gyllenhaal alakításánál. Sok kritikus hasonlítja a mozi hangulatát, valamint képi világát a 2011-es Drive-hoz. Nem alaptalanul: az ott megjelenő Los Angeles erősen hasonlít az Éjjeli féregben ábrázolthoz. A korábban forgatókönyvírással is foglalkozó Dan Gilroy rendező és Robert Elswit operatőr egy hangulatos, sárgás lámpafényekkel megvilágított éjszakai város képét tárja elénk, ezáltal megteremtve a film markáns vizuális világát. Mindamellett Gilroy precízen vezeti végig színészeit, valamint a történetet a filmen, legyen szó akár adrenalin-pumpáló autós üldözésekről, vagy éppen bonyolult pszichológiai drámáról. Gilroy az emberi viselkedést, valamint az egyre inkább versenyorientált világunkat igyekszik mélyrehatóan tanulmányozni. Bloom olyan ember, akinek senki sem parancsolhat és aki mindenáron szeretne sikeres lenni. Szinte féregként igyekszik felkúszni a szamárlétrán. Nem számít, milyen eszközökkel éri el azt, amit akar, az emberi életek számára csak lépcsőfokoknak számítanak egy magasabb cél felé vezető úton.
Mindezen faktorok teszik Dan Gilroy lenyűgöző filmjét az év egyik legjobbjává. Nem csak egy pontos és erőteljes látképet ajándékozott nekünk világunk egy felkavaróan sötét oldaláról, hanem egy felejthetetlen alakítást is Jake Gyllenhaal tolmácsolásában. Valóban nem gyakran kapunk olyan filmet, amely ilyen hatást képes gyakorolni az emberre. Ezt mindenképpen kell látni – és moziban!
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: november 26-ig 20.15-től. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 2D gyermek/diák – 760 Ft 2D – 860 Ft 3D csoportos (20 fő felett) – 890 Ft 3D gyermek/diák – 990 Ft, 3D – 1090 Ft
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)