25 éve töretlen lelkesedéssel alkot a debreceni tűzzománc művész, aki Európát is bejárta
Szerző: Kiss Tamás | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.01.26. 15:05 | Frissítve: 2020.01.26. 15:46
Debrecen – Idén 75 éves, idegenvezetőként bejárta Európa nagyvárosait, nyugdíjas éveiben világhírű tűzzománc művész lett a tősgyökeres debreceni Nagy T. Wanda. Képei a Füredi úti református templomot díszítik, ahol tanfolyamok keretében adja tovább tudását. Interjú.
Nagy T. Wanda tűzzománc kézműves. Képeit és ékszereit már több országban kiállították. Minden évben tanfolyamot szervez a Füredi úti templomban, jelenleg új kiállításán dolgozik.
Nagy T. Wanda alkotásai
Dehir.hu: Hogy kezdődött tűzzománcos pályafutása?
Nagy T. Wanda: Gyerekkorom óta csinálgattam képzőművészettel kapcsolatos dolgokat, mert ez nekem örömet okozott. Van egy nagyon jó barátnőm, Nuridsány Éva Holló László-díjas festőművésznő, aki a tanítóképző főiskolán tanított. Egyszer – jó huszonöt éve – megemlítette, hogy tűzzománc tanfolyamot fog tartani. Ha érdekel, akkor menjek el. Pénzem nem igazán volt négy gyerek mellett, de azért megszereztem és elmentem hozzá. Tizenhárman-tizennégyen voltunk a csoportban.
Már annak az évnek a végén megvolt az első önálló kiállításom. Annyira megragadott ez a kifejezésforma, hogy ez lett a hobbim.
Nemcsak hobbi, hanem szerelem is, mert ezt szeretet nélkül nem lehet csinálni. Nagyon hosszadalmas, koszos, de nagy tisztaságot igénylő munka. Még egy kis apróságra is elmegy tíz órám. Egyszer összeszámoltuk a tanítványaimmal, hogy 28 munkafázisa van. Tíz éve kértek fel, hogy tanítsam, azóta minden évben van egy tanfolyamom, néha kettő is. A Debrecen-Bánki Református Általános Iskolában tűzzománcos nyári tábort is tartottam.
Dehir.hu: Milyen eszközöket használ?
Nagy T. Wanda: Az alapanyag vörösréz. Van egy 1100 fokon működő kis elektromos kemencém. Kell még sav, reszelő, kalapács. Tűhegyes acéllal karcolom a mintát, speciális tűzzománc festékkel dolgozom. Többféle lemezvágó ollóm van, az egyiket még apukámtól örököltem, aki bádogos volt. Ő fedte a Kossuth utcai református „Verestemplomot” vörösrézzel, még nagyon-nagyon régen.
Dehir.hu: Ezt mindet viszi magával a tanfolyamokra?
Nagy T. Wanda: Igen. Mint teve a púpját. De örömmel csinálom, mert hálásak érte. A legutóbbi csoportom is nagyon aranyos és kedves volt. Remekül érezzük magunkat, ennél jobb gyógyszert nem ismerek.
A vidámság és az alkotás öröme karban tartja az egészséget.
Dehir.hu: Megrendelésre is készít tűzzománc tárgyakat. Melyik volt a legemlékezetesebb ezek közül?
Nagy T. Wanda: Írországból jött a felkérés, Attilától, aki régen a szomszédban lakott, és előbb Angliába, majd Írországba ment dolgozni orvosként. Emlékezett rá, hogy tűzzománcokkal foglalkozom, írt nekem, nem lehetne-e, hogy karácsonyra meglepje a feleségét egy képpel, akinek a kedvenc virága a pipacs. Álmodtam hát neki egy pipacsot. Mikor hazajöttek, telefonált nekem, hogy „Wanda néni, tessék úgy csinálni, mintha nem mondtam volna semmit”, majd eljött a feleségével együtt. Karácsony körül mindig van pár képem, amelyektől nem feltétlenül szeretnék megszabadulni, csak nagyon jól kiegészítik a nyugdíjamat. Kitettem ezeket, és
amikor az asszony meglátta a pipacsot, könnybe lábadt a szeme. Ez engem annyira meghatott. A végén bevallottuk neki, hogy „Krisztikém, ezt neked csináltatta Attila”.
Engem nagyon szíven ütött, hogy lám, ezt el tudom érni. Vettek még pár kisebb képet, és azt kérdezt a hölgy, hogy „Wanda néni, egy orgonát nem tetszene nekem csinálni?”. Megcsináltam egy fél év múlva, mikor megint itt járt. Aztán elküldték a szoba enteriőrjét.
Dehir.hu: Mely alkotására a legbüszkébb?
Nagy T. Wanda: A tűzzománc virágokra, amiket a volt férjem és a testvéreim sírjára vittem. Évek óta ott vannak a síremlékeken, és semmi bajuk. Én nem fogok örökké élni, de ezek a munkák igen.
Dehir.hu: Mesélne a Tűzmadár Stúdióról?
Nagy T. Wanda: A Tűzmadár Stúdió bölcsője a Füredi úti templom. Tíz éve az akkori lelkész, Sági Endre adott helyet az alagsori foglalkoztató teremben, mert szerinte ez emeli a templom belső értékeit. Ezzel az öt-hat emberrel, akik akkor jelentkeztek, a mai napig minden évben összegyűlünk, például a névnapokat is együtt ünnepeljük. Ha a templomba már nem is, de hozzám eljönnek, ha szeretnének valamit csinálni egy ünnepi eseményre.
Vannak új tagok, gyerekek is. Jött ötéves kisgyerek is szülői felügyelettel, mert a savat gyerek kezébe nem adom.
Sőt, boldog vagyok, hogy az egyik legfiatalabb unokám a kilencből, a hatéves Nórika azt mondta, hogy „mama, úgy szeretnék én is egy tűzzománc képet csinálni”. Lealapoztam neki és odaadtam a karcolót, hogy ami eszébe jut, rajzolja bele. Rajzon kiszíneztettem vele, én annak megfelelően rátettem a festékeket, és így megalkottuk közösen. Azt mondta: „Mama, ez annyira gyönyörű, és most mi lesz?” Mondtam neki, hogy jön a kiállításra.
Dehir.hu: Hol állít ki legszívesebben?
Nagy T. Wanda: Debrecenben. Elég lokálpatrióta vagyok. Nagyon szeretem ezt a várost, itt születtem.
Ha itt valami fejlődés vagy változás van, annak rettenetesen örülök, mert ez az én városom. Bejártam már épp elég nagyvárost, amikor idegenvezetőként Európa számos pontján megfordultam.
Sok helyen állítottam ki, volt olyan év, amikor két-három kiállítást is szerveztem. Krakkóban kettő helyen állítottam ki párhuzamosan. Minden évben adódott legalább egy, és mostanra már a harminckettediknél tartok. Mindig szívesen alkotok, és nagy örömmel nyugtázom, ha valakinek tetszik ez. Amikor hazajövök egy kiállításról, alig hozok haza valamit, mert megveszik.
Dehir.hu: Létezik ön szerint olyan, hogy tipikusan debreceni művészet?
Nagy T. Wanda: Nem, szerintem egyéni művészet létezik. Sok művész barátom és ismerősöm volt és van (bár sajnos egy részük nem él): Józsa János, László Ákos, Cs. Uhrin Tibor, Komiszár János. Égerházi Imre már akkor bácsi volt, amikor én az alkotótáborokba mentem, neki is egy sajátos látásmódja volt. Örülök, hogy mindegyiküktől van valami emlékem, egy dedikált kép vagy könyv. Tóth-Máthé Miklós is a jó barátaim közé tartozott, tehetséges író volt. Nem voltunk állandóan együtt ezekkel az emberekkel, csak nagyobb összejövetelek, alkotótáborok alkalmával. Ezeket soha nem vehetik el tőlem. Láttam, hogyan alkotnak a többiek, megismertem a művészek jó és rossz természetét.
Dehir.hu: A Füredi úti református templom hogy került a képbe?
Nagy T. Wanda: Nem tartoztam mindig oda. A keresztfiam, Tabajdi Ádám, aki most már elég neves orgona- és zongoraszakos zeneművész, és jelenleg Japánban tanul ösztöndíjjal, egyszer ott adott koncertet, amikor ide járt a debreceni Zeneművészetire. Akkor mentem be először abba a templomba, és láttam, milyen gyönyörű a belseje. Szétnéztem, és azt éreztem, hogy ott kellene egy kiállítást szervezni. Körben ablakok, onnan érkezik a fény, fönt pedig hatalmas nagy tér van, ahonnan jó a megvilágítás. A falat nem is kell kilyuggatni, mert a fűtőtesteket lambéria fogja körül, aminek polcszerű a teteje, amire rá tudjuk tenni a képeket. Úgy éreztem, ez nekem lett teremtve, így megkértem a lelkészt, és ő helyet adott.
A legfontosabb, amiért a templomban is minden évben megcsinálom ezt, mert ennél léleknemesítőbb dolog nincs.
Ez egyfajta imádság, belülről adunk valamit magunkból. Ehhez nemes lélek kell. Nem akarom fényezni se magunkat, se senkit, de tudom, hogy mindig egy darabot kiszakítok magamból, amikor készül egy kép, de az utána újratermelődik. Talán még mindig ezért nem szedek gyógyszereket, nem vagyok beteges. Ez a léleknek rendkívül jót tesz.
Dehir.hu: Készül most kiállításra?
Nagy T. Wanda: Nyárra szeretnék egy kollekciót összeállítani ékszerekből és képekből vegyesen, új gondolataim és elképzeléseim vannak a témákról. Szeretném továbbadni mindazt a tudást, ami birtokomban van a tűzzománc művészetéről.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)