Iskolába mennek a derecskei hármas ikrek
Szerző: Nyírő Gizella | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.08.14. 07:56 | Frissítve: 2011.08.14. 07:56
Derecske – Hallatlan türelemmel, szeretettel, odafigyeléssel, megértéssel bánnak a Dobos szülők hármas ikreikkel, akik szemmel láthatóan élvezik, hogy a középpontban vannak. Kitti, Odett és Otília 2004. április 28-án született, s idén szeptemberben iskolások lesznek.
Derecske eleddig egyetlen hármas ikrei lombikbébi program következtében érkeztek Dobos Attila (45) és felesége, Erdei Erzsébet (43) házasságába, miután a gyermekáldás természetes úton elmaradt. Nagy volt az öröm, a boldogság, ám természetesen, a teendők is háromszorosan jelentkeztek. A gyerekek két és féléves koráig az önkormányzat biztosított segítséget az anyukának, utána viszont egyedül kellett megbirkóznia a gyermekneveléssel. A pici koruktól eleven, minden iránt érdeklődő kislányok a mai napig szinte 24 órás ügyeletet igényelnek – mondják egybehangzóan a szülők, akikhez éppen a tanévkezdés előtti nagy pakolászás kellős közepén érkeztünk: a felesleges ruhaneműt, lábbelit, játékokat dobozolták, előkészítve a lakást az iskolai tanulmányokra. A csajok – merthogy az apuka így szólítja őket – büszkén mutogatták a játszó szobából tanulószobává alakított helyiségben az iskola- és hátitáskáikat, a már helyükre került íróasztalokat, polcokat, a rengeteg íróeszközt, amit a tanító néni előírt számukra. Már csak a forgó székek hiányoznak – jegyzi meg az apuka.
Az óvodás évekről érdeklődöm, ám a szülők válaszát meg sem várva, egymás szavába vágva mesélik, ki, miben jeleskedett az elmúlt négy év alatt. Kittike a legsokoldalúbb, ő mindent kipróbált, mielőtt „lecövekelt” a wing-stun kung funál. Mutatja is első „diplomáját”, melyet edzőjétől, Széll Gábortól kapott május 1-én. Odettke kedvencei a lovak, ő egy helyi lovas iskolába járt, míg Otika modern táncot tanult, amiről neki is oklevele van. Amíg kicsi korukban szinte megkülönböztetni sem lehetett őket, mára már előjöttek az egyéni jellemvonások, s öltözékükben is igénylik, hogy különbözzenek egymástól – jegyzi meg az anyuka, aki hálával emlegeti az óvónéniket, akiktől kapott olyan tanácsokat, amiket megfogadva, sikerült egy-egy felmerülő problémát könnyebben megoldania. – Kittike nehezen viselte a kudarcokat. Mindig, mindenben első akart lenni. Egyszer egy versmondó versenyen második lett a csoportja, míg Odettkéé első. Kittike nem is vette át az ezüst oklevelet, s nagyon durcásan jött haza. Hogy megvigasztaljam, itthon készítettem neki arany oklevelet. Másnap az óvónénik „raktak helyre”, hiszen ilyet nem szabad tenni, mert hozzá kell szokniuk a gyerekeknek, hogy a legjobb igyekezetük ellenére sem lehetnek mindig elsők – mondja bölcsen az anyuka.
A kérdésre, várják-e az iskolát, Kittike azt feleli: nagyon, Odettke: egy kicsit, míg Otika csendben marad. – Nincs még összehasonlítási alapjuk – mentegetőzik az apuka, aki a Kenézy Kórház gyermekpszichiátriáján dolgozik. Az anyuka nagy várakozással néz az új kihívások elé, hiszen az iskolakezdés új, más feladatok elé állítja a családot. Ám bízik abban, azzal is megbirkózik, mint az eddigiekkel.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)