Importtilalom az ukrán gabonára: a hajdú-bihari gazdák örülnek a döntésnek – videóval
Szerző: Pocsai István | pocsai.istvan@mcdb.hu Közzétéve: 2023.04.17. 18:00 | Frissítve: 2023.04.17. 18:00
Nagy István agrárminiszter szombaton jelentette be, hogy Lengyelországhoz hasonlóan Magyarország is átmenetileg megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező olcsó gabona és olajos magvak mellett más mezőgazdasági termékek behozatalát. A döntéshez hétfőn Szlovákia is csatlakozott. A Debrecen Televízió által megkérdezett gazdálkodó örül a kormány döntésének, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója a magyar búzaexport jelentős csökkenésétől tart.
Mike Sándor 24 hektáron termel búzát. A mikepércsi gazda elégedett a határban látottakkal, annak viszont kevésbé örült, hogy az Ukrajnából érkező – a hazainál jóval olcsóbb – gabona miatt a magyar gazdák csak nagyjából annyiért tudták eladni búzájukat, amennyiért megtermelték.

- Amit mi megtermeltünk, 80 ezer forintért tudtuk eladni tonnáját, ami nagyon kevés. A termelési költség éppenhogy kijött belőle, és az aszály miatt nem is termett rendes mennyiség – mondta a gazdálkodó.
A lengyel után vasárnap a magyar, hétfőn pedig a szlovák kormány is bejelentette, hogy leállítja az olcsó ukrán gabona importját.
A hazainál tonnánként több tízezer forinttal olcsóbb ár ugyanis lehetetlen helyzetbe hozza a gazdálkodókat és hat a gabonapiacra, valamint a hazai feldolgozóiparra is.
- A hazai és az Ukrajnából beérkező búza együtt olyan nyomással van a piacon, hogy a 140 ezer forintos árak jelenleg 80-78 ezer forint körüli árra estek vissza a búzapiacon – mutatott rá a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Lakatos Zoltán hozzátette: a belföldi bajok mellett a magyar exportpiac is súlyos károkat szenved el. Az olcsó ukrán búza miatt ugyanis a hagyományos olaszországi értékesítés például a korábbi harmadára esik vissza, ezért a szakember egymillió tonnára becsüli azt a gabonamennyiséget, ami június 30-a után az országban marad.