Hetven gyereket tud fogadni az új álmosdi bölcsőde – videóval
Szerző: Turuczkai Kata | turuczkai.kata@mcdb.hu Közzétéve: 2023.06.08. 15:50 | Frissítve: 2023.06.09. 07:29
Álmosd – Mini bölcsődét nyitottak meg Álmosdon. A Chernel József Önkormányzati Óvoda és Mini Bölcsőde így már több mint 70 gyermek számára elérhető. A településen csütörtökön egy korszerű kondiparkot is átadtak.
A legkisebbek már elfoglalták az átadott Mini Bölcsődét. A 179 négyzetméteres, korszerű, akadálymentesített épületben két 6 fős csoportszoba kapott helyet. Álmosd polgármestere szerint egyre nagyobb az igény a bölcsődei szolgáltatásra a településen.

– A tavalyi évben körülbelül húsz gyerek született, meg tavaly előtt is. Az otthonteremtési támogatásokkal sok fiatal döntött úgy, hogy a településünkön fog élni – mondta Tóth Sándor, Álmosd polgármestere.
A projekt a Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként valósult meg 138 millió forintból. A Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke kiemelte: fontos, hogy térségben minél több alapintézmény elérhető legyen a családok számára.
– Már 24 önkormányzat projektjét tudtuk támogatni. 36 bölcsőde már közel 500 férőhelyet jelent, ami abból a szempontból fontos, hogy 500 anyuka tudja biztonságban a gyermekét – fogalmazott Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke.
Csütörtökön egy kondiparkot is átadtak Álmosdon az ifjúsági klub udvarán. A térség országgyűlési képviselője kiemelte: a fiatalok nemcsak az egészséges életmód megőrzéséhez kaptak lehetőséget, de közösségformáló ereje is van a parknak.
– A szándék bennünk van, hogy megtegyünk mindent annak érdekében, hogy mint egy sportszolgáltatás is – ma is például a kondipark átadása –, vagy épp egy mini bölcsőde rendelkezésre álljon. Meggyőződésünk, hogyha a fiataloknak minél több szolgáltatást tudunk biztosítani helyben, akkor kevésbé mennek el, kevésbé vágynak el – hangsúlyozta Tasó László országgyűlési képviselő.
A kondipark a LEADER program keretén belül, mintegy 13 millió forintból készült el.