A szegények felzárkóztatását segítő programot kínálnak a hajdú-bihari szocialisták – videóval
Szerző: Kababik László | kababik.laszlo@mcdb.hu Közzétéve: 2019.10.08. 16:03 | Frissítve: 2019.10.08. 16:16
Debrecen - Fejlődő, gyarapodó, biztos megélhetést nyújtó Hajdú-Bihart szeretnének építeni a szocialisták, mondták el tájékoztatójukon.
A megyei közgyűlés szerepe ugyan megváltozott, de egy-egy ügyet kezdeményezhet, felkarolhat, mondta Bódi Judit, az MSZP megyei elnöke. Hozzátette: alapvető céljuk, hogy szociálisan érzékeny, a szegények felzárkózását segítő program jöjjön létre a Hajdú-Biharban.

Javaslatuk szerint például felújítanák az alsóbbrendű utakat, és emelnék a közmunkások bérét is.
- Konkrét javaslatunk, hogy a közmunkások bére egyezzen meg a minimálbérrel és minden olyan juttatás, ami egy munkavállalót megillet, ugyanúgy járjon közmunkaprogramban szereplő munkavállalóknak is – mondta el Bódi Judit.
Juhászné Lévai Katalin arról beszélt: meg kell akadályozni, hogy még jobban kettészakadjon Hajdú-Bihar. A jó megélhetést biztosító Debrecen mellett fontos, hogy a többi település is fejlődjön. Az MSZP választmányának elnöke szerint fel kell számolni a szegénységet és javítani kell az oktatás helyzetén. Emellett biztosítani kell a megfelelő szociális ellátórendszert, de van javaslatuk az egészségügyi ellátás javítására is.
- Az MR és a CT vizsgálatokat a hajdú-bihari lakosok is kaphassák meg 15 napon belül, hiszen tudjuk azt, hogy a betegségek megállapításához a két diagnosztika elengedhetetlen – fogalmazott Juhászné Lévai Katalin.
Az MSZP kezdeményezni fogja egyebek mellett azt is, hogy a Debreceni Nemzetközi Iskola ösztöndíjprogramjába a megye más településein élő diákok is bekerülhessenek.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
liceum
Hát ha valakinek, akkor ennek a Juhásznénak sok lehetősége lett volna, hogy a szegényeket felzárkóztassa... De csak szaporodtak, szaporodtak... Tud valaki egyetlen okot is arra, hogy a címben szereplő szlogent el is higgyem?!