A kutatás két részletben zajlott, először a mobilapplikációt készítették el, majd kilenc hónapos kutatómunkával összegyűjtötték azon kormányzati, köz- és civil intézmények, szolgáltatók és áruházak listáját, amelyek segítik a kisgyermekes szülők ügyintézését, bevásárlását, amelyek képviselik a családbarát szemléletet.

A szervező elmondása szerint

a legjobban a kormányzati intézmények (kormányhivatalok és kormányablakok) biztosítják a családbarát ügyintézés feltételeit, hiszen mindenhol van pelenkázó- és szoptatóhelyiség.

A bevásárlóközpontok szinte teljesen megfelelnek, a könyvtárak és művelődési intézmények pedig többségében. Szólt arról is, hogy a kutatómunka során a különböző intézmények vezetői részéről vegyes fogadtatást tapasztaltak: a legaktívabb résztvevők a kormányhivatalok voltak – ez azért is jó hír – tette hozzá, mert a legtöbb ügyintézés náluk zajlik.

Székely Attila felhívta a figyelmet arra, hogy ez egy teljes mértékben magyar találmány és fejlesztés, nyilvános és teljesen ingyenes, Androidon és iOS-en is elérhető. Az eredmény számos gyümölcsöző együttműködésnek köszönhetően jött létre – két államtitkárság, illetve sok állami és civil intézmény között, és amit a családügyi államtitkárság 2016-ban 1 millió, 2018-ban 6 millió forinttal támogatott.

Az alkalmazás letöltési lehetőségei és a további információk elérhetők a Családháló Alapítvány honlapján.