Kinyitott a Soltvadkert és Vidéke, de pénzt nem adnak
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.06.04. 11:12 | Frissítve: 2012.06.04. 13:18
Soltvadkert – Megerősített biztonsági intézkedések mellett, konszolidált módon kezdődött el hétfőn reggel és tart azóta is az ügyintézés a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnél az MTI értesülései szerint. Az ügyfeleket legfeljebb 100 ezer euróig, mintegy 30 millió forintig kártalanítja az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), amelynek biztosítása a forint és euró betétekre, lakossági és vállalati ügyfelekre egyaránt vonatkozik.
A pénzintézet központja és fiókjai reggel fél nyolc óta tartanak nyitva. A nagyobb településeken mintegy félszáz, a kisebbeken ennél kevesebb ügyfél vár az ügyintézésre. Az MTI információi szerint a hangnem mindenhol emberi, a megfogalmazott kritikák és vélemények az elfogadható és kezelhető kereteken belül mozognak. Konszolidált körülmények között, érkezési sorrendben zajlik a hitelezői igények bejelentése is. Akadnak ügyfelek, akik a helyszínen mindössze kétmondatos érdeklődés erejéig tájékozódnak, mások akár fél órán át is elbeszélgetnek a kialakult helyzetről. A soltvadkerti központ és a fiókok dolgozóinak munkáját mindemellett elővigyázatossági okokból megerősített biztonsági őrszolgálat segíti és a helyi rendőrkapitányságokkal is kapcsolatban áll a pénzintézet.

Amennyiben az ügyintézés zavartalansága fenntartható marad, hétfőn legalább a hivatalos ügyfélfogadási időnek megfelelően, délután 16 óráig, de ahol erre szükség van, ott akár hosszabbított nyitvatartási időben is fogadják az ügyfeleket – értesült az MTI. Ezt követően lehetőség szerint a következő napokban is hasonló menetrend szerint nyit ki a központ és valamennyi kirendeltség.
Korábban Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szóvivője az MTI-nek elmondta: a hétfőn újra kinyitott Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnél készpénzt felvenni, vagy harmadik félnek utalni továbbra sem lehet. A fiókok most két funkciót látnak el: egyrészt tájékoztatást adnak és befogadják a hitelezői igénybejelentéseket, másrészt az ügyfelek törleszteni tudják a takarékszövetkezet felé fennálló tarozásukat.
A felügyelet június 1-jén vonta vissza a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és rendelte el végelszámolását. A PSZÁF az intézkedést azzal indokolta, hogy a cég elveszítette tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált. Ez nem teszi lehetővé a biztonságos működést a takarékszövetkezet ügyfelei és partnerei számára, és súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait is.
A pénzintézet honlapján olvasható tájékoztatás szerint a szövetkezet nem teljesít kifizetéseket, az ügyfelei által a korábbiakban adott átutalási megbízások, beleértve a tartós megbízásokat is, nem teljesülnek, a takarékszövetkezet által kibocsátott bankkártyákat nem lehet használni sem fizetésre, sem készpénzfelvételre. Az ügyfelek számláira további átutalásokat nem írnak jóvá, a beszedési megbízások ugyancsak nem teljesíthetők.
A takarékszövetkezet azt javasolja ügyfeleinek, hogy pénzforgalmuk lebonyolítására más pénzintézetnél nyissanak számlát. Kéri továbbá az ügyfeleket, hogy a takarékszövetkezettel szembeni követeléseiket jelentsék be a végelszámolónál a honlapon, illetve a fiókokban megtalálható nyomtatványon.Binder István elmondta, a hitelezői igénybejelentéseket Boros András végelszámolónak kell címezni.
A takarékszövetkezet végelszámolása azt jelenti, hogy a végelszámolás nyitómérlegének elkészítéséig – néhány, a törvényben szabályozott kivételtől eltekintve - kifizetéseket nem teljesíthet. A végelszámolási nyitómérleg alapján a végelszámolónak kell döntenie a kifizetések megindításáról, vagy a takarékszövetkezet felszámolási eljárásának megindítását kell kezdeményeznie. A felszámolási eljárás megindítása egyúttal az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) helytállási kötelezettségének beálltát is jelenti. Mindez azonban legalább két hónapot vehet igénybe, ez idő alatt a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet kifizetéseket nem teljesíthet.
A PSZÁF olyan jogszabálymódosítást kezdeményezett a jogalkotónál, hogy az OBA belépése előtt végelszámolás esetén ne kelljen összesíteni a vagyont és megvizsgálni, hogy az elegendő-e a hitelezői igények kielégítésére – mondta Binder István.
Hozzátette, így az emberek hamarabb hozzájuthatnának követeléseikhez. A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 17 ezer betétessel rendelkezik. A soltvadkerti központon kívül nyolc fiókja van Bács-Kiskun megyében.
Harmincmillió forintig kártalanít az OBA
Az ügyfeleket legfeljebb 100 ezer euróig, mintegy 30 millió forintig kártalanítja az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), amelynek biztosítása a forint és euró betétekre, lakossági és vállalati ügyfelekre egyaránt vonatkozik.
Tóth István, az OBA kommunikációs vezetője az MTI-nek hétfőn elmondta: az alap egyelőre nem kezdte meg a kártalanítást a takarékszövetkezet ügyfelei részére. Erre a jelenlegi szabályok szerint akkor kerül sor, ha a végelszámoló a vagyon összesítése után megállapítja a pénzintézet fizetésképtelenségét. Ebben az esetben, ha az igények meghaladják a kasszában lévő pénzt, akkor a végelszámolás felszámolássá alakul.
A Soltvadkerti Takarékszövetkezet ugyanúgy, mint minden magyarországi hitelintézet, kötelezően tagja a betétvédelmi rendszernek, az OBA-nak, és rendszeresen fizeti a betétbiztosítási díjat. Ez azt jelenti, hogy a takarékszövetkezetnél valamennyi biztosított termékben elhelyezett forint és deviza, akár magánszemélytől, akár jogi személytől származik, 100 ezer eurós értékhatárig védettséget élvez, ami a jelenlegi árfolyamon durván 30 millió forintot jelent ügyfelenként – fejtette ki az OBA szóvivője.
Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szóvivője az MTI-nek hétfőn elmondta: a felügyelet jogszabály módosítást kezdeményezett a jogalkotónál annak érdekében, hogy végelszámolás esetén is azonnal belépjen a betétbiztosítási rendszer, vagyis felgyorsuljon az ügyfelek kártalanítása.
A törvény értelmében a kártalanítási értékhatár az a maximális összeg, amelyet az OBA egy banki ügyfélnek kifizethet. Ebbe beletartozik a folyószámlára befizetett tőkeösszeg, a lekötött betét, a vásárolt banki papír, biztosított kötvény, valamint azok esedékes kamatai is. Az OBA tehát az ügyfélnek a fizetésképtelen bankkal szembeni összes tőke- és kamatkövetelését összeadja, és a kifizethető összeget a mindenkori értékhatár szerint maximálja.
Ugyanazon személy háztartásának és egyéni vállalkozásának a banki számlái és betétei a betétbiztosítás szempontjából külön betéteknek minősülnek.
A kártalanítás értékhatárát a törvény euróban állapítja meg, a kifizetés azonban forintban történik. A 100 ezer eurót a kártalanítás kezdő napját megelőző napon érvényes MNB devizaárfolyamon - hétfőn 304,48 forinton – számítja forintra az OBA.
Az OBA a jogszabály szerint felszámolás közzététele után kezdi el a kifizetést és 20 nap alatt kell kielégítenie a jogos igényeket. Az OBA kommunikációs vezetője májusban egy békéscsabai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Európai Unió tagországaiban jelenleg egyeztetések folynak a kártalanítási határidő hét napra csökkentéséről. Tóth István akkor azt mondta: az OBA rendelkezik annyi forrással, hogy azonnal át tud térni az új határidő bevezetésére.
Arról is beszélt, hogy az OBA vagyona jelenleg 100 milliárd forint, ami azonnal rendelkezésre álló készpénz és gyorsan mobilizálható kötvényvagyon. Az OBA honlapja hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgál a betétesek számára a kártalanítással kapcsolatban.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)