Az orosz miniszter szerint jövőre helyreáll az olajpiac
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.05.29. 16:59 | Frissítve: 2016.05.29. 21:57
Moszkva – Az olajpiac helyreállása 2017 végére várható és az olaj ára a jelenlegi, hordónkénti 50 dollár körüliről vissza fog térni a 60-65 dolláros szinthez.
"Az előrejelzéseink és a világpiac elemzéséhez nagyon komolyan viszonyuló szakértők szerint az idei második, a harmadik és negyedik negyedévben a kínálat alatta marad a 2015-ös évinek és csak 2016 végén érjük majd el a 2015-ös kínálati szintet" – mondta Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter.

Szavai szerint a kereslet és a kínálat közötti egyensúlyhiány csökkenni fog és a kereslet növekménye 2016-ban eléri a napi 1-1,2 millió hordót.
2014 nyarától 2015 végéig az olaj ára kevesebb, mint a harmadára esett vissza és 2016-ban a 30 dolláros szint alá is esett. Az árzuhanást a kitermelés magas szintje és a kereslet lassulása okozta, egyebek között a kínai gazdaság problémái miatt.
A miniszter rámutatott, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) jelenleg belső ellentétek okozta válságon megy keresztül, de úgy vélekedett, hogy a több mint 55 éves kartellel továbbra is számolni kell.
A héten kiszivárgott értesülések szerint egyébként az OPEC-országok június 2-i bécsi tanácskozásán várhatóan Sudirman Said indonéz energiaügyi miniszter veszi majd át a szervezet főtitkári posztját Abdalla Szalem al-Badritól, a líbiai állami olajtársaság volt igazgatójától.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)