Az infláció csökkenését várja a GVH elnöke az online árfigyelő adatbázistól – videóval
Szerző: MCDB | info@mcdb.hu Közzétéve: 2023.03.30. 14:11 | Frissítve: 2023.03.30. 14:16
Online árfigyelő adatbázis létrehozását kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatal. Ez egyfajta központi ár-összehasonlító oldal lesz, ami – remélhetően – ösztönzően hat majd a piaci szereplőkre. A Debrecen Televízió Közügy Extra című műsorában elhangzott, a GHV abban bízik, hogy az online árfigyelőnek köszönhetően csökkenhetnek az árak, ami fékezheti a hazai élelmiszer-inflációt.
A Gazdasági Versenyhivatal alapfeladatai közé nem tartozik az infláció elleni küzdelem, a hatóságnak azonban vannak olyan eszközei, amivel segítheti a kormány és a jegybank ezirányú törekvéseit – hangsúlyozta Közügy Extra című műsorunkban Rigó Csaba Balázs. A GVH elnöke példaként a tartós élelmiszereket és a tejtermékeket érintő gyorsított ágazati vizsgálatokat említette, amelyek jelenleg is folyamatban vannak. Ezek hatása részlegesen már jelentkezik az üzletláncok árcsökkentéseiben, amit az élelmiszerfogyasztás visszaesése is indokol.

A kormány már hősz intézkedést hozott az infláció megfékezésére. A jegybank és a kabinet törekvéseinek támogatására döntött a GVH az úgynevezett, online árfigyelő adatbázis létrehozásáról.
Ez egyfajta központi ár-összehasonlító oldal lesz, ami – remélhetően – ösztönzően hat majd a piaci szereplőkre és hatása lesz az élelmiszerek árképzésére is.
A rendszer létrehozásához román, görög és német példákat is tanulmányoztak – mondta Rigó Csaba Balázs. A GHV abban bízik, hogy az online árfigyelő oldalnak köszönhetően csökkenhetnek az árak, ami fékezheti a magas hazai élelmiszer-inflációt. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke szerint a rendszer június 30-ára állhat fel.
A teljes beszélgetést az alábbi videóban nézhetik meg: