Párizs, Moszkva és Nagyvárad tényleg ennyire közel van Debrecenhez?
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2017.05.13. 10:02 | Frissítve: 2018.02.23. 14:30
Nagyvárad – A válasz: igen. Másfél óra autózás, és ihatunk egy remek kapucsínót a Pece-parti Párizs kávézójában.
Generációk élménye, hogy amikor jött a szombat, meg a vasárnap, a családfő kigurult a lemezgarázsból a féltve őrzött (és jó sokat bütykölt) Trabant, Wartburg, Lada vagy éppen Dacia típusú gépjárművel, és azt mondta: gyerekek, megyünk kirándulni. Ezekkel a járgányokkal Budapestre utazni több órás kaland volt. Megjárni a Bükköt vagy a Mátrát: akár egy egész napos kirándulás. Ezen a korszakon túl vagyunk. Mások az autók, meg mi is. S ha nem is olyan gyakran, de azért néha szívesen kimozdulunk.
Ha az a szempont, hogy ne menjünk túl messzire, de azért megéljük a kirándulás élményét, kézenfekvő, hogy nézzünk szét szűkebb hazánkban. Ismerjük Hajdú-Bihart? Tényleg ismerjük, és úgy, hogy nem csak elszáguldottunk a település nevét jelző táblánál? Ittunk már egy kávét Böszörményben? Kóstoltunk halászlevet Hajdúszoboszlón? Tettünk egy sétát Ebesen vagy Derecskén? Ha kipipáltuk megyénk látványosságait, akár Nagyváradra is átgurulhatunk, hogy tegyünk egy sétát. Nincs messze, mondjuk időnként, aztán rendszerint maradunk a fenekünkön, mert mindig van más, fontosabb. Pedig tényleg nincs messze: oda és vissza nagyjából 150 kilométer.
Mi egy csütörtöki napon fordultunk arra. Délután indultunk, s az utazással, határátlépéssel tényleg nagyjából másfél óra volt az út oda. A román kamionosokra vigyázzunk: eléggé durván vezetnek, mintha más közlekedési szabályok szerint hajtanának az utakon. Úgy előzgetik egymást záróvonalon, 30-as táblánál is akár, hogy szinte füstöl a flaszter. A határnál volt kamionos sor, de személyautóval nem tartott hosszabb időbe átjutni, mint amikor behajtunk egy parkolóházba.
Ne feledjük el rögtön a határ után kifizetni az úthasználati díjat, ami szerencsére egy ideje már nem ölt testet egy utólag nehezen levakarható matrica formájában. Megállunk az útszéli bódéknál, vagy a legközelebbi benzinkútnál és kifizetjük a 14 lejes (nagyjából egy ezresbe) árat, bekerülünk így az elektronikus rendszerbe, aztán eltesszük a papírokat, melyek tanúsítják, hogy jogosan autózunk Románia útjain.
Innen tényleg egy ugrás Nagyvárad. Bár az odavezető úton még mindig van pár nyomasztó hangulatú épület, vitathatatlan a fejlődés. Egyre több üzlet, telephely, egyre jobb kocsik: ezt látjuk. Érdemes lementeni egy térképet a telefonunkra, s így offline üzemmódban is tudunk majd tájékozódni, mit, hol s merre találunk.
A városba érve a nyakas debreceni sem mondhat mást, minthogy semmi túlzás nem volt abban, amikor Ady Endre Pece-parti Párizsként emlegette Váradot. Egymást érik a romjaiban is szép épületek, s egyre több olyat látunk, mely immár újra régi fényében ragyog: itt is igyekeznek szépíteni a városképet és minél több épületet rendbe tenni.
Van egy találkozónk a Moszkva kávézóban, ami a leghíresebb koncerthelyszínek közé tartozik: a debreceni Roncsbárral, vagy az A38-as hajóval szokták egy lapon emlegetni. A címet tudjuk, nagy Moszkva feliratot viszont nem találunk az utcában (mely stílusosan szintén az orosz főváros nevét viseli). Ám a Moszkvát mindenki ismeri. Itt találkozunk Szőnyi Józseffel, ezzel a sokoldalú fiatalemberrel, aki Szigligeti Színház és a Nagyváradi Táncegyüttes táncosa, nem mellékesen a kávézó menedzsere és egy ideje az érmelléki borászok táborát is erősíti. Fáradtnak látszik, hosszúra nyúlnak a napjai: nem kis munkát fektet a nagyváradi Festum Varadinum sorozat szervezésbe is, mely két héten át pazar programok sokaságát kínálja a közönségnek. "Se éjjelünk, se nappalunk egy ideje, Schmieder Árpi barátommal közösen visszük ezt a helyet, s igyekszünk minél színvonalasabb kínálattal előállni." A debreceni szál itt most nagyon erős: a szervezők tudatosan törekedtek arra, hogy minél több cívisvárosi szereplő és program színesítse a fesztivált.
Közben szétnézünk a kultikusnak számító helyen, ahol a magyar popzene legnagyobb előadói is szívesen megfordulnak. Kiscsillag, Zagar, Szabó Balázs és bandája, Margaret Island – néhány nap alatt ilyen koncerteken bulizhatott itt a közönség. A technikát (ami nagyon jó minőségű!) Kocsis Olivér kezeli, akinek az az elve, hogy olyan dolgokkal akar foglalkozni, amit szívesen csinál, amit szeret. A zenét azt nagyon. Sokféle hangszeren játszik, ami nála alap: hogyan is tudna az hangosítani, akinek fogalma sincs arról, milyen elvárása lehet a színpadon álló zenésznek – fejti ki.
Kisebb-nagyobb termek, terasz, bár egyaránt elfér itt a Moszkvában, ahol egyébként meglepő módon 22 órára be kell fejezni a koncerteket. Mint Szőnyi József elárulja, tartják magukat a szabályhoz, jobb a békesség a rendőrökkel meg a szomszédokkal is.
Itt futunk össze Mados Attilával, aki a szomszédos Bihardiószeg polgármestere, s korántsem mellékesen remek borász. Invitál, két hét múlva feltétlenül forduljunk arra, mert hatalmas fesztivál lesz a Zichy-kastély kertjében. Sorolja is, hogy május 27-én fellép a Bordó Sárkány, a Nightlosers, Szalonna és Bandája, Ferenczi György és a Racka Jam, a Vivát Bacchus énekegyüttes, a Kerekes Band. 28-án, vasárnap a Pergő gyermekelőadása után a helyi Szömörce Néptáncegyüttes és a székelyhídi Zajgó Táncegyüttes folklórbemutatóit láthatjuk, és színpadra lép még egy cívisvárosi csapat, a Debrecen Dixieland Jazz Band is. S persze, lesz mit kóstolgatni is ezen a rendezvényen, ahol bográcsgulyás-főző verseny, ökörsütés és kézműves finomságok sora színesíti a kínálatot.
A Moszkva után jön a city: teszünk egy kört a belvárosban. Semmi túlzás: abszolút párizsi hangulata van Nagyváradnak. Míg a cívisváros esetében a klasszicista jelzőt szoktuk emlegetni, itt a szecesszió jeleit látjuk lépten-nyomon. Hangulatról beszélünk, ami nem szorul magyarázatra: ez egy átlagos hétköznap, amikor az idő jó, amikor nincs hűvös, nincs kánikula, és fiatalokkal meg családokkal teli a város központja. A teraszokon söröznek, telefonálnak, az Ady-szobornál turisták fotózkodnak. Magyar, román, angol szó keveredik. Megállunk a hídon, s nézzük, hogy ott a zsinagóga, ott meg a Fekete Sas. Mennyire nagyvárosias ez a környék, s mégis, mennyi zöld ragyog itt a kék ég alatt! Van benne egy csöpp Egerből, Budapestből, Prágából – de talán mégis Párizs a fő csapás, ahogy Ady is emlegette.
Visszafordulunk, s bólintunk arra is, milyen mutatós a színház. Elsétálunk a közeli hotel teraszánál: mintha angol turisták időznének az asztaloknál. Mennyi szín, milyen sok látványos épület, nézzük, s hány évszázadnyi történelem, mennyi szomorú pillanat, remény, öröm fér el itt akár egy órás sétában is.
Nagyvárad tényleg nincs messze.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)