Emberi gyarlóságok és állati következetességek
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2011.04.15. 12:21 | Frissítve: 2011.04.15. 12:21
Kezdjük ott, hogy e sorok írója magát állatbarátnak tartja: szereti az állatokat, és nem csak a tányéron heverőket. Nem hisz a régi tételben, miszerint kutyának és macskának semmi keresni valója a lakásban, hanem kint a helye a kertben. Még akkor is csak cáfolni tudja az ilyen állításokat, ha némi óvatos körítéssel hozzá szokták tenni, hogy ezek a jószágok csak szenvednének a panelban.
Ha már panel, ott az ember is szenvedhet. Elsősorban azért, mert a szomszéd hangos, vagy mert magas a rezsi, vagy rossz néha a lift, vagy túl kicsi a lakás. Ahhoz képest, milyen körülmények között élt az emberiség többsége évezredeken keresztül, itt fürdőszoba van meg folyóvíz, nem kell nagy bödönökben szenet és fát cipelni a fűtéshez, és egyetlen mozdulattal bekapcsolhatjuk a tűzhelyet főzéshez. Tiszta, rendes otthonokban élünk, vagy legalábbis esélyünk van erre. Nem földbeásott lyukakban vacogunk éjjelente, s nem nem onnan mászunk elő remegve, ha végre felragyognak a nap első sugarai. S ha tévedünk, legfeljebb az a büntetés, hogy a főnök leordítja, és nem lecsapja (vagy csapatja) a fejünket. Szóval más világ ez, mint az emberiség hajnalán vagy éppen a bronzkorban volt.
Az állatokról meg annyit, hogy aki huzamosan lakott már együtt akár kutyával, akár macskával, megtapasztalhatta, hogy létezhet másféle viszony is két- meg négylábúak között, mint a hagyományos, elsősorban megdönthetetlen hierarchián és munkamegosztáson alapuló. Az ugyanis azt feltételezi, hogy az ember az úr, az úr dolga pedig a kutya oldalba rúgása, húzzon őrizni a házat, a macskát meg kővel hajigálni, ne színeskedjen a küszöbön, hanem kapja magát és igyekezzen egeret fogni. A kutya meg a macska az elmúlt évezredekben közel került az emberekhez. Jellemük alapján képesek lettek a kétlábú (vagy ha úgy tetszik: a simabőrű) társává válni. Márpedig ha kialakul egy szorosabb, alapvetően baráti viszony, akkor ezeknek az állatoknak mindegy, hol élnek. Nem a hely fontos számukra, hanem az, hogy kivel lakhatnak. A kutya boldog lesz a panelban is, ha ott a gazda, akit amúgy istenként tisztel azért, mert enni ad neki, s mert (egészségügyi okokból!) sétálni viszi napjában háromszor-négyszer. A macska sem feltétlenül csak a házhoz ragaszkodik, mint a régi tévhit tartja. Egy kilencedik emelti lakás is kényelmes életet biztosíthat számára, ha van ott párna, ahol fetrenghet, friss víz a tálkájában, ablak, ahonnan kileshet a világra, és a gazda saját kezűleg is eteti néha. Ezek az állatok imádják az ember közelségét, igényt tartanak a simogatására, cserébe viszont puszta jelenlétükkel és sugárzó szeretetükkel emelhetik az ember életének színvonalát. Nem véletlen, hogy bizonyos lelki eredetű betegségek (például depresszió) esetében is hasznosnak ítélik a szakemberek az állattartást. Az állat rendszert visz a hétköznapokba, a kötelező séta az embert is mozgásra készteti, a bundás jószág közelsége pedig nyugtatólag hat a tépázott idegekre. A magányosok nem lesznek egyedül soha, a gyerekek pedig megtanulják, hogy figyeljenek másokra is. Akinek kutyája vagy macskája van, az mindig arra érkezik haza, hogy várják otthon...
Az állat persze mindezekkel együtt sem ember. Nem kell köszönteni a születésnapján, vagy azzal kísérletezni, hátha sikerül megtanítani beszélni. Karácsonykor nem igényel ajándékot, és szemben azzal, amit a napokban láttam egy szórólapon, húsvéti tálka nélkül is tökéletesen jól érzi magát. Attól viszont különösen óvom a gazdikat, hogy rágcsálnivaló műcipőt vegyenek kutyusuknak. A kutya nem biztos, hogy különbséget tesz az igazi, hordásra szánt lábbelik, meg a szétcincálásra átadottak között. Megtörténhet, hogy „az evés közben jön meg az étvágy” filozófiája jegyében kedvenc ebünk rászokik a gazdik, meg a vendégek cipőinek szétszaggatására. Ami rövid távon is súlyos konfliktusokat okoz majd. Mi nehezen fogjuk elviselni a folyamatos károkozást, az egyébként szokásaihoz hű kutya meg a számára érthetetlen következetlenségtől fog szenvedni.
Az állat nem ember, maradjunk ennyiben. Rá nem fognak hatni a reklámok, és a gazdától sem várja el, hogy évszakról évszakra engedjen valami újabb divat őrületének, cseréljen ruhatárat, kelléktárat, és gondolja azt, hogy az egyént a fogyasztói társadalomban való minél aktívabb lét teszi valakivé.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)