Az a csodás 66-os – 6. rész – ahová az „álomgyár” is költözik
Szerző: Széles Tamás | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.04.17. 12:00 | Frissítve: 2011.11.22. 13:29
Gallup, Új-Mexikó (USA) – Van egy hely a 66-os úton, ahol gyakorta megfordult fénykorában Spencer Tracy, Katherine Hepburn, Humphrey Bogart, Errol Flynn vagy éppen Gregory Peck. Igen, Hollywood fényes csillagai rendszeres vendégei voltak egy új-mexikói hotelnek. Az El Rancho egy Gallup nevű indián kisvárosba csalogatta a sztárokat. Nem azért, mert valamiféle „kihagyhatatlan” szálló, hanem mert 1929 óta folyamatosan forgatnak ezen a vidéken hollywoodi filmeket.
A Santa Fébe igyekvő 66-os út szinte ugyanazon a nyomon visszatér „régi kerékvágásába”, követi Nyugatra tartó, egyenesnek nevezhető nyomvonalát. Egy igazi új-mexikói nagyváros, a franciás nevű Albuquerque belvárosán mehetnénk keresztül. Mehetnénk, de nem tesszük: a késői fáradtság, és az odébb lévő éjszakai szállás távolsága miatt kihagyjuk a belvárosban található 66-os emlékek meglátogatását, hogy aztán a várost elhagyva szinte azonnal egy stílszerűen 66-os Casino névre hallgató kaszinó neonfényeit pillantsuk meg.
1998-ban emelték, az 1934-es indián törvény 17-es paragrafusa biztosította szabályok szerint. Indián tulajdonú kaszinóról van tehát szó, mert az imént említett törvény kizárólag az itteni „őslakosoknak” engedélyezi szerencsejáték-központok létesítését. Mintegy kárpótlás ez az indiánok számára, akik egész jól megélnek kaszinóalapítási jogosultságukból. Érdekesség, hogy az USA területén egyedül a folyókon láthatunk olyan kaszinóhajókat, amelyeket a „hódítók” leszármazottai üzemeltethetnek, a vizek ugyanis nem tartoznak egyetlen településhez sem.
Nos, ez a kaszinó közel sem hasonlítható „azokhoz” (majd egyszer eljutunk Las Vegasba, a szerencsejáték „Mekkájába” is), bár a pénzt itt is szépen el lehet verni. A szabályok persze nem különböznek: itt sem lehet bent fényképezni, itt is sötétített az összes ablak (bentről is), hogy a kaszinóban szórakozó vendégek még csak véletlenül se észleljék a napszakokat. S itt is fellépnek időről-időre sztárok: most, április utolsó napján például az idén 80 éves énekes, Tony Bennett. Persze, mikor mi arrafelé jártunk, Bennett nem volt sehol, a parkoló mégsem tátongott az ürességtől. Magunk azért maradtunk a körbefotózásnál, aztán megkerestük az utat, Nyugatra...
Aki nem áll meg Gallupban, nem ismerheti meg igazán a 66-os érzést. Ez a kis indián város az egyik gyöngyszeme az utak „anyjának”. Navajo, zuni és hopi indiánok, latinok és fehérek élnek itt nagy egyetértésben, és persze biztosítanak egy igen érdekes kulturális sokszínűséget. Jól megférnek az indián falfestmények a boltok kirakatában eladásra kínált cowboy lasszóval (igazival, nem valami ócska replikával!). De felkerülhet a helyi autószerelőműhely tetejére egy több méteres cowboy-figura is – csakhogy megtalálja útját Bob szervizébe a szerencsétlenül járt helyi autós.
Gallup egyébként azért szerencsés fekvésű kisváros, mert elmegy mellette az egykori Santa Fe vasúttársaság vonala. Ma is kilométeres hosszúságúra nyúlt szerelvényeket vontat maga után két-három egymás után csatolt mozdony. Az itt élőket nem zavarja, hogy fülsiketítő zajjal sípolja végig a várost a vonat, ők már megszokták ezt. Nekünk igen nehéz... Szóval a „Világ Indián Fővárosának” is hívott település nem szűkölködik a 66-os emlékekben.
Az El Morro filmszínház az egyik igazán kultikus hely, még ma is moziként üzemel. Kissé nehezebben találjuk meg a White Cafe épületét. Többektől kérdezzük az utcán, mígnem valaki megmutatja a ma már bankként és ékszerboltként hasznosuló egykori kávéházat. Aztán visszaballagunk a két saroknyira lévő főutcára, amit Richardsonék ajándékboltja „ural”. Minden van benne, amit egy indián Trading Post kínálni tud: autentikus ruhák, fegyverek, ékszerek, ajándéktárgyak, kitömött állatok (még medve is), no és különböző cowboy-cuccok, közte a már említett „igazi lasszó”.
A város büszkesége azonban egy kissé odébb van. Úgy hívják, hogy El Rancho Hotel. Útszéli kis szálló ez, mégis nagyon híres. 1937-ben építette R. E. Griffith, akit a híres hollywoodi rendező, D. W. Griffith testvérének tartanak. Azért vágott bele az építkezésbe, mert néhány évvel korábban Gallupot felfedezte magának a filmes „álomváros”. 1929-ben forgatták itt az első filmet, a Redskint, hogy aztán a Santa Fe vasútvonalon pöfögő vonatok ihlette környezetben filmek százait vegyék fel az új-mexikói kisvárosban – persze a filmeseknek is aludniuk kell valahol.
Az El Ranchóban olyan sztárok hajtották álomra fejüket a napközbeni forgatások fáradtsága után, mint Errol Flynn, Gregory Peck, John Wayne, Humphrey Bogart, Kirk Douglas, Rita Hayworth, Katherine Hepburn, vagy Spencer Tracy. Azt rebesgetik, hogy Errol Flynn például előszeretettel közelítette meg lóháton a szálloda halljából a bárt. Ami persze, könnyű, ha egy hely ennyire tágas. Egy másik történet Tracy és Hepburn itteni románcáról szól. Amikor a Sea of Grass (Fűtenger) című film külső forgatásai elkezdődtek Gallupban, a hollywoodi hivatalos közleményekben nem győzték cáfolni, hogy a két sztár jelen lenne a városban. Ebben az időben ugyanis végeláthatatlan pletykák terjengtek a lapokban a filmcsillagok kicsapongó életmódjáról.
Mégis sokan emlékeztek rá, hogy együtt látták őket az El Ranchóban, és – a szokásoknak megfelelően – mindkettőjük nevét viseli egy-egy szoba. Történetesen egymás mellettiek. Nos, egy helyi ember évekkel később titkos nyomozásba kezdett. Kibérelte egyik barátjával a két szobát, és megtaláltak a gardróbban egy olyan falrészt, amely vékony kartonból készült – s amit könnyen el lehetett távolítani...
Ennyi talán elég is a filmes pletykákból, és a tényleg lenyűgöző El Rancho Hotelből. Megnézzük még a város határában lévő Route 66 Mini Mart kisboltot. Amíg fényképezzük, odalép hozzánk egy idős bácsika, aki elmeséli: ő a tulajdonos, elmúlt nyolcvan, és a családjáé volt mindig is az üzlet. Veszünk egy kis frissítőt, aztán irány a szomszéd állam, Arizona. Ami alig húsz mérföldnyire van...
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)