Az a csodás 66-os – 4. rész – autók a földben
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2011.03.20. 12:07 | Frissítve: 2011.11.14. 13:42
Amarillo, Texas (USA) - Vándor, ki ide betérsz, felkészülhetsz rá, hogy itt minden óriási. A síkság, a hőség, a távolságok. Mindenhol széles karimájú kalap a fejeken, és hegyesorrú csizma a lábakon. No, és nem lepődhetsz meg, ha szembe jön Jockey Ewing, esetleg Chuck Norris. Ha nem ők, a hasonmásuk. Meglepődni csak azon lehet, hogy e nagy államban szinte a legrövidebb a 66-os...
A sors iróniája, hogy az USA államai közül a második legnagyobb (Alaszka után) államának területén csupán 178 mérföldnyit autózhatnánk a nevezetes úton. Ennél kevesebb csak a korábbi írásunkban már említett 13 mérföld Kansasban. Pedig Texas, a „magányos csillag” állama, hatalmas szeletet szakít ki a nagy nemzet „testéből”. Mintha csak azt demonstrálná, hogy megérdemli, mert megküzdött érte. És valóban, ez az a vidék, amelyet hat zászló is uralt történelme során: a francia, a spanyol, a mexikói, a texasi, az amerikai, valamint a konföderációs nemzeti lobogók. De Texas sorsa igazából Alamónál dőlt el...
Az egykori spanyol misszió, majd később mexikói erőd sorsa összeforrott a texasiak függetlenségi küzdelmeivel. 1835 decemberében 189 amerikai telepes és katona elfoglalta az erődöt, és 13 napon keresztül védte azt hősiesen ötezer mexikói katonával szemben, míg mindannyian el nem estek. Alamo vált a Mexikótól való elszakadás szimbólumává: „Emlékezz Alamóra!” - ez volt a texasi háború csatakiáltása. Az önálló Texasi Köztársaság aztán nem volt hosszú életű, 1845-ben az USA bekebelezte az államot.
Egy folyó vagy valami más felszíni hasadás hiányában szinte észrevétlenül haladhatunk át Amerika egyik államából a másikba. Ez a tétel esetünkben nem igazolódik, ahogy beérünk Texasba, a táj képe megváltozik. Elhagyva Oklahoma erdős hegyeit, szinte egyből lapos és kissé szögletes vidékre érünk. Nem igazán barátságos hely ez, pláne ha meleg van. Sietve suhannánk át rajta, unalmunkban csak az olajkútfejeket számolgatnánk, ha lenne hozzá elég türelmünk. Mert azokból van errefelé bőséggel. Mióta a 20. század elején olajra bukkantak az állam területén, Texas az USA kőolajipari központja, itt termelik az ország olajkészletének egyharmadát. Texas elképzelhetetlen az olaj nélkül. Köszönhető ez az olajkutaknak és – bármilyen meglepő – az 1980-as évek nagy családszériájának, a Dallas című tévésorozatnak.
Texas az az állam, ahol megannyi Jockey Ewing jön velünk szemben a parkolóban vagy a benzinkútnál. Jellegzetes déli akcentussal szólalnak meg, fejükön a széles karimájú cowboy kalap (nekik még nem szóltak, hogy vége a western-korszaknak?), lábukon a hegyes orrú „veszkócsizma”. És ha a vándor megéhezik, és beül egy jellegzetes helyi steak-house-ba, szentségtörés, ha nem egy nagy marhasteaket kér a barátságos tulajtól. Aztán ha ismét kocsiba ülünk, már csak azt kell kémlelni a kietlen tájon, hogy nem jön-e valahol szembe velünk a nagy „texasi kopó”, Chuck Norris, akiről ugye tudjuk, hogy nem fog rajta a golyó és a kor, felette hiába van felhő, nem esik rá az eső (és még számos furcsaság olvasható a helyben vásárolható pólókon, ami mind-mind e mogorva, de igazságos „harcos” nagyságát méltatja).
Texas és a 66-os út emlékei, valamint mi magunk nem kötöttünk valami nagy barátságot. Talán a problémát ott kell keresni, hogy végeredményben egy lendülettel autóztunk át a történelmi úton, mert az Oklahomában eltöltött délelőtt során összeszedett késést Texasban kívántuk behozni. Így sajnos csak képekről tekinthettük meg az 1936-ban art deco stílusban épített shamrocki U-Drop Inn kávézót, pedig szívesen elkortyolgattunk volna bent egy igazi texasi kávét (már aki szereti az Amerikában kínált lavórnyi kiszerelésű helyi „fekete vizet”) vagy – ha van – egy annál jobb eszpresszót. Kimaradt hát Shamrock (majd McLean, Groom és Conway), csakhogy még délután Amarillóba érhessünk. Mert ha Texas és a 66-os, akkor Amarillo kihagyhatatlan...
A texasi Panhandle régió kereskedelmi szíve a hosszan elnyúló Amarillo. Mezőgazdasági, olaj-, földgáz- és nukleáris energiaipari központ. Mi a csuda érdekes hát benne? - kérdezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy itt, a város határában találjuk meg a nevezetes Cadillac Ranch-et.
A Cadillac Ranch igazából egy pop-art alkotás. Mondjuk egynek nehéz nevezni, hiszen összesen tíz beásott és agyonfestett autó tárul a szemünk elé egy mező kellős közepén. Elvileg könnyű (lenne) megtalálni, útszéli tábla is jelzi, hol hajtsunk le az autópályáról, mi valahogy mégis „elcsipázzuk”. Vagy rosszul kérdeztük meg a közeli benzinkúton, vagy máshová kalauzoltak, de amikor már a negyedik kukoricaföld végénél jártunk, rájöttünk, hogy Cadillac-et erre csak akkor látunk, ha valaki szembe jön velünk egy működővel. „Texas is Amerika éléskamrája, nem csak a Közép-Nyugat” - állapítjuk meg elégedetten, majd húsz esőtlen nap összes földútporát összegyűjtve visszahajtottunk a benzinkúthoz. Nem mentünk be (nehogy még egyszer máshová küldjenek), megkérdeztük egy ott vételező helyi komát, hogy merre is van az a ranch. Megmutatta, szinte a szemünk előtt.
Stanley Marsh 3 (valószínűleg a Marsh család harmadik Stanley nevű tagja), unatkozó helyi milliárdos találta ki, hogy nevezetessé teszi a vidéket. A „Hangya Farmként” ismert földjén 1974-ben orránál fogva beásatott tíz kiszuperált Cadillac-et a földbe. Chip Lord, Hudson Marquez és Doug Michels képzőművészek keze munkáját dicséri a köztéri alkotás. Az autókat szépen összepingálták a pop-art irányzat szellemében. Az egész performance lényege azonban az, hogy a tíz Cadillac pontosan olyan szögben áll a földben, mint ahogy a híres egyiptomi piramis Gízában. Az ember olykor nem is gondolná, milyen művészi felkészültség szükségeltetik néhány autóroncs elföldeléséhez...
Texasi utunk célpontját gyorsan körbefotóztuk, mindent minden szögből (hátha papírkép előhívásnál valami más, rejtett azonosságot is felfedezünk egy Cadillac és egy piramis között), majd elégedetten nyugtáztuk a lassan lebukó nappal: érdemes volt idejönni. Olyan kiállítást láttunk, amit nem őriz senki, nincs bekerítve, meglátogatása egyetlen centbe sem kerül. Marsh 3 úr ötletét pedig külön is díjazzuk, hiszen autóbontót biztos nem látogatna meg egyetlen turista sem néhány Cadillac-roncs kedvéért, ezt a tízet viszont még az útikönyvekbe is beírják. Látogatják a világ minden tájáról, amint azt önkéntes alkotók ráfestett üzeneteiből kiolvashattuk. Elolvastuk, majd elindultunk Új-Mexikó irányába, mielőtt megjelent volna fejünk fölött a „magányos csillag”.
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)