A bazilika falán hagyott üzenetet a debreceni pár Esztergomnak – fotókkal

---

Esztergom – Igazi gyöngyszemei e kis országnak Esztergom és Visegrád. Aki arra jár, ne hagyja ki Zsámbékot sem. S tudják, mit ne csináljanak? Azt is eláruljuk.

---

Ha egy héttel korábban megyünk el erre az útra, nagy eséllyel pusztító viharral találkozunk, ami háztetőket sodor el és fákat csavar ki. Ezen a bizonyos novemberi hétvégén azonban gyönyörű őszi idő kényeztette a kis társaságunkat, s így remek kirándulást tehettünk Esztergomban és környékén.

Valójában nincs túl messze Debrecentől ez a vidék sem az autópályának köszönhetően, de ide már nem érdemes úgy menni, hogy reggel indulunk, este jövünk.

Bár reggel korán startoltunk el valóban, de az autópályán elég sokat vesztegeltünk. Nem baleset volt szerencsére, hanem útépítők dolgoztak. Legalábbis az útinform szerint. Mi az autóból azt láttuk csak, hogy le van zárva egy sáv a pályán, mellette néhány munkás álldogál, nézelődik, cigarettázik. Talán egy ember volt, aki a kezében tartott szerszámot használta is valamire, de az, ahogy enerváltan  kapargatta az utat, elég komolytalannak tűnt. Mindegy, bosszankodni nem érdemes azon, amit az ember nem tud megváltoztatni, aki kirándulni megy, az keresse a jobb fajta élményeket.

Például gyönyörködjön az őszi tájban, ami tényleg varázslatos, mikor süt a nap. Ilyenkor nincs hőség, mint nyáron, a levegő kellemes, a fák sárga-vörös-barna árnyalatai pedig festményekre, de minimum fotókra kívánkoznak.

Az első hely, ahol megálltunk, Visegrád volt. Régi szép városunk ez, melyet először több mint ezer esztendeje említettek egy 1009-ben kiadott oklevélben. (Bár itt már a rómaiak korában is erődítmény magasodott.) A vár mindenféleképpen megér egy sétát. A panoráma gyönyörű, hiszen van itt hegy és kanyargó folyó. Bár akad látnivaló a falakon belül is – a korona másolata, a lovagi öltözék, a panoptikum a lakomával –, de aki mostanában megfordult mondjuk a Zemplén vagy a Mátra váraiban, az valami olyasmit érezhetett, hogy ez itt szép idegenforgalmi látnivaló,  azok meg a kis települések nagy büszkeségei. Mivel ősszel 16 óráig van nyitva, így előbb túráztunk a várban, s utána ültünk be egy ebédre. Nem túl nagy Visegrád, ennek ellenére több étteremből is választhattunk a kanyargó kis utcákon, melyeknek szépen rendben tartott házai klasszikus, békebeli polgári hangulatot árasztottak.

A fő célpont Esztergom volt, ott kaptunk szállást. Itt már magasabbak az árak, mint a Dunán innen, és azt tapasztaltuk, bár előrelátóak voltunk és reményeink szerint minden egyeztettünk, volt, amit némileg másképpen értelmezett a vendéglátó, mint mi, a vendégek. Az emeleti hálószobákban például képtelenek voltak felmelegedni a radiátorok, pedig a panzió munkatársa határozottan állította, hogy a kazánt 25 fokra állította be. Nyilván mást jelent a 25 fok ott, s mást mifelénk.

Ám ez sem tudott levonni az élményből, milyen szép hely is Esztergom, amit a törökök is igen szerettek. (Még egy janicsárinduló is született a városról, az Estergon Kalesi.) Manapság nem egészen 30 ezren lakják Esztergomot, ahol 2014-ben másfél millió turista fordult meg.
Esztergom le sem tagadhatná, hogy a római katolikus egyház magyarországi központja. Szinte bárhova megyünk, láthatjuk a 19. században klasszicista stílusban épült bazilikát, mely az ország egyik legmagasabb épülete. A száz méter magas bazilika falai 17 méteres vastagságukkal szintén rekordernek számítanak. Jó sok időt el lehet itt tölteni: különleges hangulatot áraszt az altemplom, ahol hajdani nagy egyházatyák nyugszanak, pazar látványosságokkal teli a világviszonylatban is kiemelkedően gazdag egyházi kincstár, ahol nem lehet fényképezni, s gyönyörű a feltemplom is.

Érdekes, hogy nem nagyon láttunk falfirkákat Esztergomban. Viszont találtunk néhányat a bazilika falán. Volt, amit debrecenieknek köszönhet a Duna-parti város: Balogh József és párja, Magdolna 2004-ben jártak itt, s hogy akkor nagyon szerették egymást, fel is írták a műemlék falára. (A fotót e "gyönyörű" feliratról megnézhetik a cikkben található képgalériában!)

Aki bírja, baktasson fel a csigalépcsőn a kupolába, s nézze meg, micsoda gyöngyszem ez a városka. Itt a vár is, ami szintén megér egy kört, de érdemes átsétálni a szomszédos Párkányba is a 2001-ben átadott Mária Valéria hídon. Közben el lehet töprengeni, a háborúk és a békék hogyan szabdalták fel ezt az országot: milyen távolra szakadt egymástól e két Duna-parti település pár évtizeden át.

A magyar történelem egyik meghatározó jelentőségű város Esztergom. A legenda szerint itt született Szent István király is, akit itt koronáztak meg.  

Késő délután tértünk vissza a ma Szlovákia területén fekvő Párkányból, s vettük az esztergomi főtér felé az irányt. Különös érzés volt a fénykorukban gyönyörű házakat látni, melyek rendbetételére mintha most nem lenne elég pénz: ott álltak, s elég megviseltnek látszottak a barokk, klasszicista, s az egyéb régi épületek. Köztük kifejezetten romosnak hatott a városháza is, a hajdani Vak Bottyán Palota.

Az esztergomiak viszont kedvesek voltak, barátságosak. Csak az tűnt furcsának, sötétedés után milyen gyorsan elnéptelenedtek az utcák errefelé: vagy nem ott jártunk, ahol éppen javában zajlott volna az éjszakai élet, vagy itt ilyen visszafogottak a csütörtök és a péntek esték.

Aki szeret kirándulni, annak érdemes felsétálni vagy felautózni a Vaskapuhoz. A turizmus egyik hazai atyjának, Brilli Gyulának állít emléket itt a száz éves menedékház, melyben most étterem üzemel. A kertben kecske mekeg és komor bárány béget, a terasz pazar, a panoráma csodás, és ha a pincér hölgyek megtanulnának mosolyogni, még a forralt bor is jobban esne a messziről érkezett turistáknak.

Sem Budapesttől, sem Esztergomtól nincs messze Zsámbék. Ide is gyönyörű őszi út visz, nagyon békésnek látszó, barátságos települések és házak között. Zsámbék is rendezett képet mutat, parkoló és virágos park fogadja a látogatókat, valamint a várkastély (vagy Zichy-kastély) látványa, ahol egyébként tanítóképzőként is működött.

III. Béla a második felesége kíséretében érkezett francia Aynard lovagnak ajándékozta annak idején ezt a falut, aki kővárat emelt itt, s ez volt az alapja az 1700 években épült Zichy-kastélynak. A Zichy családtól az állam birtokába került a többszörösen átalakított kastély, majd a 20. század elején az Irgalmas Nővérek vették meg. Ettől kezdve oktatási célokat szolgált,sfolyamatosan épült, míg elnyerte mai formáját.

Magasba visz az Erzsébet-lépcső, mi innen sétálunk oda, ahol a 13. században kolostor és templom állt itt: most csak a romjai magasodnak, miután 1763-ban erőteljes földrengés volt, s a nagyját lerombolta. Ahogy a falak között bóklászunk, elképzelhetjük, milyen lehetett itt hajdan az élet. A nap hasonlóan ragyoghatott, de más célok, más álmok és vágyak lebeghettek az emberek tekintete előtt.

A hajdani kolostor dongaboltozatos termében ma kőtár várja a látogatókat. Meglepő, egyik-másik történelmet idéző kőmaradvány honnan került elő: a környékbeli utcákból. Ezt nehéz másképpen értelmezni, minthogy akadtak, akik széthordták a romokat, s beépítették kerítésbe, házba...

Hangulatos házak között baktatunk lefelé. Innánk egy kávét, de mégcsak 11 óra van, a kávézó délben nyit. A másik hely meg, amit kinéztünk, olyan, mintha végleg bezárt volna. Ezt sajnáljuk, s azt is, hogy időnk lejárt: indulnunk kell haza. Nincs messze Debrecen, de azért innen kell még egy ideig autózni, míg feltűnnek a horizonton a cívisváros házai.