Zene és család: irodalmi pályázat eredményeit ismertették – videóval
Szerző: DTV | dtv@dtv.hu Közzétéve: 2018.05.14. 16:50 | Frissítve: 2018.05.15. 09:49
Debrecen - „A zene az kell, mert körülölel” - ez a címe a Debreceni Kőr Dáma Egyesület irodalmi pályázatának, aminek hétfőn volt az eredményhirdetése.
A verseny a családok évéhez is kapcsolódik. A gyerekek verseken, meséken, novellákon keresztül mutatták be, hogyan kapcsolódik össze a család és a zene. Összesen csaknem 300 alkotással jelentkeztek. A legjobbak ma könyveket és emléklapokat vehettek át.

Porkoláb Gyöngyi, az egyesület elnöke azt mondta: a Méltóság Mezeje programban évek óta lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek, hogy azokról az érzésekről, félelmekről írhassanak, amik foglalkoztatják őket. Tervezik, hogy az eddig összegyűlt pályamunkákat bemutatják a Hospice osztály betegeinek is.
- Olyan családi történetek zenével együttléttel kapcsolatos élmények voltak, amelyben voltak örömteli és kicsit szomorúbb jelenségek is. De hát ez így van a valós életben. Azt mondom mindig, hogy lelki bátorság, amikor valaki mer a saját történetével ilyen módon foglalkozni, és a nagy nyilvánosság elé tárni - hangsúlyozta Porkoláb Gyöngyi.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)