Vége a trükközésnek, ezentúl nem játszhatnak a boltok az akciós árakkal – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.06.04. 08:35 | Frissítve: 2022.06.04. 08:49
Debrecen – Az akció nagyon erős hívószó és motiváció a fogyasztók számára, ezért is fontos az egyértelmű szabályozás. A részletekről a fogyasztóvédők jogásza nyilatkozott.
A hétvégén lépett életbe a boltok akciózását szigorító új uniós, és magyar jogszabály. Az új előírások - a szakértők szerint - új korszakot nyithatnak a hazai kiskereskedelemben, mert szigorúbban határozzák meg például azt, hogy mi számít korábbi árnak. Mindez azt jelenti, hogy vége a trükközésnek? A változások után több vagy kevesebb akció, leárazás lesz a boltokban? Erről beszélt Kiss-Benedek Damarisz, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének jogásza a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában.

A jogász ismertette, az unióban már 2019 végén megszületett egy irányelv, ami megszabta az akciózás irányvonalát, ezt a szabályt át is ültették 2020-ban Magyarországra, a módosító rendelet megjelent a Magyar Közlönyben, s életbe is lépett május 28-án.
- Az akció nagyon erős hívószó és motiváció a fogyasztók számára, ezért is fontos, hogy egyértelmű szabályozás lépett életbe arra vonatkozóan, hogy mi a korábbi ár. Sokan tapasztalják, hogy amikor meghirdetnek egy nagynak tűnő akciót, akkor a korábbi ártörténetet megnézve, kiderült, hogy nem is volt akkora az az akció, vagy rosszabb esetben egyáltalán nem is volt árkedvezmény – hívta fel a figyelmet Kiss-Benedek Damarisz.
Mint mondta, nagyon fontos változás, hogy a vállalkozásoknak ezentúl fel kell tüntetniük a korábbi árat, azaz, hogy mihez képest történik az árcsökkentés. A jogszabály azt is pontosan meghatározza, hogy mi az az előző időszak, aminek az alkalmazott árát meg kell jelölni.
- A jogszabály azt mondja, hogy amikor elkezdődik az akció alkalmazása, az azt megelőző harminc napos intervallumot kell megnézni, az akkor alkalmazott legalacsonyabb árat kell megjelölni korábbi árnak, amihez képest megjelölik az árcsökkentést
– hangsúlyozta Kiss-Benedek Damarisz.

Kiemelte, ez azt jelenti, hogy mostmár nem hasraütésszerűen lehet akciózni, nem az lesz az elsődleges irányvonal, hogy a vállalkozónak jobban megérje, hiszen a jogszabály egyértelműen meghatározza a kiindulási árat.
A jogász elárulta, a fogyasztóvédelmi hatóság fogja ellenőrizni, hogy a szabályozásnak megfelelően járnak el a vállalkozások, egyrészt tehát lehet számítani ellenőrzésre, s ahogyan a korábbiakban, a fogyasztóknak is lehetőségük van jelenteni a csalást.
Mint mondta, mindez azt is jelenti, hogy a vállalkozásoknak megfontoltabban kell akciózásokat hirdetniük, és jobban is kell tervezni azt, hiszen át kell látniuk az időszakot. A fogyasztók viszont nagyobb eséllyel fognak jól járni.
A jogszabály természetesen az online kereskedelmet is érinti – hangsúlyozta Kiss-Benedek Damarisz.
A teljes beszélgetést az alábbiakban tekinthetik meg: