Újra csatlakozott a debreceni adventi adományozókhoz TEVA Gyógyszergyár
Szerző: Kababik László | kababik.laszlo@mcdb.hu Közzétéve: 2021.12.13. 16:21 | Frissítve: 2021.12.14. 12:04
Debrecen - Átadták a Debreceni Karitatív Testületnek az adományokat a gyár képviselői, a csomagokat el is kezdték kiosztani a rászoruló családok között.
A Teva debreceni telephelyén a felajánlott élelmiszereket és tisztálkodószereket néhány hét alatt gyűjtötték össze ezeket a dolgozók. Ezt adták most át a karitatív testületnek.

- Ez már a második akció, amiben részt veszünk. Bízom benne, hogy hagyomány marad-mondta el Radovan Toman, a Teva debreceni telephelyének vezetője.
A Debreceni Karitatív Testület elnöke azt emelte ki, hogy az adományokkal nagyon sok családon tudnak segíteni a karácsonyi időszakban.
- Hálásan köszönjük a gyár dolgozóinak, hogy gondoltak a rászoruló családokra, akik helyzetét a koronavírus járvány még tovább nehezíti - hangsúlyozta Rózsahegyiné Juhász Éva, a testület elnöke.
Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának tagja azt hangsúlyozta: minden gyűjtés szervezésekor ott van az izgalom, hogy lesz-e elég adomány, de az elmúlt év is bizonyította, hogy ebben a városban létezik összefogás.
- A szeretetszolgálatnak van egy jelmondata, ami a Bibliából származik. Jézus mondása, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni. Én nagyon bízom benne, hogy amikor itt gyűjtötték a munkatársak ezeket az adományokat, valóban öröm volt a szívükben - fogalmazott Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi tagja.
Az adományokat már ma elkezdték az önkéntesek kiosztani a rászorulók között.