Újabb kerékpárutakat építenek hamarosan Debrecen keleti részén
Szerző: Rituper Tamás | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.04.22. 11:32 | Frissítve: 2020.04.23. 11:53
Debrecen – Újabb, közel három kilométeres kerékpárút építésére írt ki közbeszerzést az önkormányzat.
A Biczó István-kertben lévő Sikló utca és a Panoráma út között, a Diószegi út nyomvonalát követve építtetne 2700 méter hosszú kerékpárutat az önkormányzat – a közbeszerzési felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában jelent meg. A felhívás szerint a bicikliút a teljes hosszán bő két méter széles lenne, s a lakosság közlekedése mellett turisztikai célokat is szolgálna.

Az önkormányzat a beruházásra közel 250 millió forint uniós forrást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán. A felhívásra május 25-ig jelentkezhetnek a cégek.
Ez a kerékpárút egyébként két ugyancsak új kerékpárútszakaszhoz csatlakozna majd,
azoknak az építésére is folyamatban van még a közbeszerzési eljárás.
Az önálló kerékpárút a Wesselényi úton épülne. Ott a Keletterv épületéig már megépítették a bicikliutat, ezt folytatják majd a Vágóhíd utcai felüljáró felé, ahol a Lion Office Centerig 582 méter hosszan alakítják majd ki az elválasztott rendszerű gyalog- és kerékpárutat.
A régi dohánygyár területén több hivatal és cég működik, ott van többek között a NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága, a Flowserve és a Diehl is.
A másik, közel 3 és fél kilométeres kerékpárutat a Diószegi úton építik majd fel. A kezdőpontja a Vágóhíd utca – Diószegi út – Bihari utca csomópontja lesz, a végpontja pedig a Diószegi út és a Sikló utca kereszteződése.
Azaz ha mind a három szakasz kész lesz, a Kelettervről ki lehet majd tekerni a Panoráma útig.
Ezek mellett egy harmadik kerékpárút megépítésére is folyamatban van a közbeszerzés.
A közel három méter széles gyalog- és kerékpárút a Kishatár utcán, az Auchan áruházhoz vezető körforgalmi csomóponttól kezdődik majd, végighalad a Kishatár és a Torockó utcán a Kunhalom utca becsatlakozásáig. A kerékpárút révén a Debrecen nyugati városrészében elhelyezkedő ipari park, valamint a különböző áruházak is biztonságosan megközelíthetővé válnak biciklivel.
Egy másik kerékpárútszakasz építése pedig a napokban kezdődött meg. Jelenleg a Pallagi úton a Benczúr Gyula utcai csomópontig vezet kerékpárút, ezt folytatják egészen a TEVA gyógyszergyár – mely a város egyik legnagyobb foglalkoztatója – bejáratáig.
Debrecen kerékpárút-hálózata meghaladja a 80 kilométert, amit az önkormányzat különböző projektekben újabb 22 kilométer bicikliúttal kíván bővíteni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (2)
Tamás
Az egy dolog, hogy kerékpárúton el lehet jutni a Panoráma útig. Az meg egy másik, hogy a panoráma úton viszont nem túl jó ötlet kerékpározni a száguldozó autók között.
Senor
Nyilván azért van szükség kerékpárútra a Kelettervnek nevezett épülettől a Panoráma útig, mert nagyon sokan dolgoznak olyanok ebben az épületben, akik a Panoráma úton laknak. Azonban annak a néhány kerékpárosnak a kedvéért, akik a Vámospércsi úti kerékpárútról szeretnének a központba beljebb jutni, vajon mikor lesz már meghosszabbítva a nyomvonal a Sólyom utcai végétől mondjuk a Burgundia utcáig?