Újabb helyszínen nyitott meg a debreceni Zenedoboz – videóval
Szerző: Keserű Zsuzsa | keseru.zsuzsa@mcdb.hu Közzétéve: 2022.10.18. 15:55 | Frissítve: 2022.10.18. 16:18
Debrecen – Ezúttal a Tóth Árpád Gimnáziumban van lehetőség a tehetséggondozó pontban tanulásra, gyakorlásra, de helyet ad zenekari próbáknak is. A konténer hangszerekkel felszerelt, ezeket a Rocksuli biztosította, de saját eszközeiket is vihetik a fiatalok. A Zenedoboz programot tavaly indította a város.
Angel Ákos két éve zenél. A 17 éves fiatalember elektromos gitáron játszik és nagyon örül, hogy próbálhat a Tóth Árpád Gimnáziumban most kihelyezett Zenedobozban.

– Nekem azért a legjobb, mert kollégista vagyok és nem mindent tudok behozni, most is csak a gitárom van nálam, de szerencsére itt vannak erősítők, tehát bármikor be tudunk jönni és tudunk együtt játszani a többiekkel – mondta Angel Ákos.
A Tóth Árpád Gimnáziumban több mint 1100 diák tanul. Az intézmény számára fontos, hogy zeneszerető emberekké váljanak a fiatalok.
– Úgy gondoljuk, hogy a tanítás, az oktatás mellett nagyon fontos feladatunk a nevelés, és ezen belül is az értelmiségi létre való nevelés is. Ennek fontos eleme a kultúra iránti a igény felkeltése, és ennek keretében szeretnénk minden olyan lehetőséget megragadni, ahol a gyerekek kulturálódhatnak – fogalmazott Fenyősiné Kircsi Amália Márta intézményvezető.
A konténerben lehetőség van tanulásra, gyakorlásra és helyet ad zenekari próbáknak is. A hangszereket a Rocksuli biztosította. A Zenedoboz fontos eleme Debrecen könnyűzenei tehetséggondozó programjának.
– Igyekszünk, mi mint önkormányzat segíteni a városban a tehetséggondozás ügyét és a rockkultúra továbbélését. A Zenedoboz mellett egy támogatói pályázati programunk is van, ahol évről évre – immáron két éve – különböző pályázati lehetőségekkel segítjük a fiatal zenészeket: hangszervásárlás, videofelvétel-készítés, próbahely-bérlés támogatására van lehetőség – emelte ki Puskás István alpolgármester.
A Zenedoboz a tanév végéig marad a Tóth Árpád Gimnáziumban.