Új szakrális térben szabadulhatunk meg lelki gondjainktól Debrecenben – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2024.06.11. 10:15 | Frissítve: 2024.06.11. 11:51
Új szakrális helyiséggel bővül a Nagytemplom, kedden 17 órakor kinyitja ugyanis kapuit a Lélek-tér elnevezésű szoba, ahová Imasétára hívják az elcsendesedni vágyókat.
A gyülekezet azért döntött a különleges helyiség létrehozása mellett, mert olyan teret szerettek volna létrehozni, ahol az Istennel való bensőséges és egyéni találkozás lehetőségét szeretnék elősegíteni.
- A Nagytemplom egy igen nagy, zegzugos épület, kisebb, nagyobb helyiségekre oszlik. Évekkel ezelőtt a padlástérből leválasztottak egy teret, ami kihasználatlan volt, akkor találták ki azt, hogy imaszobát hoznak itt létre – mondta Beszterczey András. A lelkész a Debrecen Televízió Esti közelkép című műsorában kiemelte, ez a helyiség egy stációkkal díszített szoba, ahol körbe lehet menni, minden állomásnak megvan a maga üzenete, mondanivalója.
A változatos elemekből felépülő imaséta során szöveget olvas az érdeklődő, aztán tovább haladva filmrészletet láthat, ezután imádságra kérhetik fel, kavicsot vehet fel. Mint elhangzott, a lelki terhek letételében is segít a Lélek-tér, valamint a meditálásban és az áldás megélésében. Az ingyenesen látogatható tér ezzel a tematikával újul meg, tette hozzá a lelkész.
- Sokaknak a Nagytemplom egy turisztikai látványosság, a hívek számára, számunkra szent tér. Sokan látogatják, ezért is szerettünk volna olyan teret kialakítani, ami lélekkel van tele.
Beszterczey András arra is kitért, hogy az érdeklődők számára azt szeretnék megmutatni, hogy ők, az emberek mennyire értékesek az Isten szemében.
- Ennél nagyobb és komolyabb üzenetet nehezen tudunk megfogalmazni az emberek számára. Főleg most, amikor sokan az alapján ítélik meg magukat, hogy a közösségi médiában hány lájkot kapnak.
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg: