Több mint ezer baba költözött egyszerre Hajdúböszörménybe
Szerző: Vállaji Orsolya | vallaji.orsolya@dtv.hu Közzétéve: 2014.06.21. 15:29 | Frissítve: 2014.06.21. 15:46
Hajdúböszörmény - Egyedülálló babakiállítás nyílt egy gyűjtő adományából a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán.
Babákat ringattak a hajdúböszörményi kiállítás megnyitóján az ovisok. Hiszen a kislányok kedvenc játéka most is a baba. Ám felnőtt korban is válhat igazi szenvedéllyé a babázás. Grozdics Judit második fia születése után kezdte el gyűjteni őker. Több mint ezer babát vásárolt vagy kapott ajándékba az elmúlt 34 évben. Gyűjteménye most Hajdúböszörmény turisztikai látványossága lett.

- Nem született kislányom, a második gyermekem is fiú lett, és annyira szerettem volna kislánygyermeket, hogy masnikat fontam a hajába. Azért vettem a babákat, mert szerettem ezzel foglalkozni. Irigyeltem a lányos anyukákat. Szenvedélyemmé vált ez az egész – mondta el történetét Grozdics Judit.
A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának régi kollégiumában nyílt állandó kiállítás a képzésben is nagy szerepet játszik ezentúl.
- Kiállításrendezést és tárlatvezetést is tanulhatnak belőle a hallgatók és a babákon keresztül olyan történeti tanulmányokat folytathatnak, ami fontos lesz a jövőbeni pályájuk szempontjából – hangsúlyozta Kovácsné Bakosi Éva, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának dékánja.
A kiállításhoz kapcsolódva konferenciát is szerveztek a karon, ahol arról volt szó, hogy a különleges bánásmódot igénylő gyermekeket hogyan lehet fejleszteni a játékkal. A rendezvényen több százan vettek részt.
Dehir - Rengeteg baba lelt otthonra Böszörményben
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)