Több helyen is karamboloztak Debrecenben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.05.19. 09:26 | Frissítve: 2020.05.19. 09:43
Debrecen - A Mikepércsi, az István és a Diószegi úton is ütköztek hétfőn. A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy szabálykövető közlekedéssel, odafigyeléssel elkerülhetők lettek volna a balesetek.
Nem sérült meg senki abban a debreceni balesetben, ami május 18-án 5 óra 30 perc körül történt a Mikepércsi úton. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi az általa vezetett gépkocsival közlekedett, amikor
a Gázvezeték utcai kereszteződésnél a közlekedési lámpa tilos jelzése ellenére továbbhajtott és összeütközött egy – a zöld jelzésnél – kanyaradó gépkocsival.

Aznap 10 óra körül Debrecenben, az István úton közlekedett egy másik sofőr a személyautójával, amikor nekiütközött az előtte forgalmi ok miatt álló másik gépkocsinak. A balesetben az álló járművet vezető nő könnyű sérülést szenvedett.
Egy férfi az általa vezetett személygépkocsival közlekedett a Diószegi úton 13 óra 30 perc körül. A sofőr úgy kezdte meg az előtte haladó járművek előzését, hogy nem győződött meg arról, hogy egy mögötte közlekedő motorkerékpár már előzi őt. A manőver során a gépkocsi összeütközött a motorossal, aki elesett és súlyosan megsérült.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét a szabálykövető, körültekintő és óvatos közlekedésre, amivel megelőzhetőek a balesetek!
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)