Tasó László: különösen a kisebb településeken lehet látványos a falusi csok hatása – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.03.13. 08:10 | Frissítve: 2019.03.13. 08:11
Debrecen - Lehetőségeket kell teremteni az embereknek vidéken is – nyilatkozta a politikus, aki a közlekedési helyzet javításáról és a szolgáltatások fejlesztéséről is beszélt.
Debrecen a térség fejlesztésének élére áll. Ennek érdekében létrejön az úgynevezett Agglomerációs Fejlesztési Tanács, és Debrecen megosztja gazdaságfejlesztési tapasztalatait az agglomeráció településeivel, hogy Kelet-Magyarország Európa egyik legversenyképesebb régiója legyen. Az országban példa nélküli kezdeményezés részleteiről és a vidéki településeken élők egyik nagy lehetőségéről, a falusi csokról is beszélt a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában Tasó László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője.

A politikus elmondta, az a cél, hogy a családok megerősödjenek, a fiatalok bátran merjenek gyermeket vállalni, s ott legyen előttük a minőségi élet lehetősége is. Mint mondta, el kell hárítani minden akadályt azért, hogy mindezek valóra válhassanak.
- Úgy születtek meg a döntések, hogy megkérdeztük az embereket, akik a Nemzeti Konzultációban azt fogalmazták meg, hogy a magyar családokat és a gyermekvállalást segítse a kormány. Ilyen támogatást jelent például az, hogy a 40 éven aluli nő az első gyermek érkezése előtt már kölcsönt vehet fel, 10 millió forintot 20 éves futamidőre, maximum 50 ezer forintos törlesztéssel. Ha megvan az első baba, akkor három évre felfüggesztik, a következő gyermeknél újabb három évre szüneteltetik a törlesztést, a harmadik után pedig el is törlik azt. Komoly lépés az is, hogy a falusi csoknál a használt lakás vásárlására és bővítésére is igénybe lehet venni a támogatást. Egy gyermeknél 600 ezer forint, kettőnél 2 millió 600 ezer forint, háromnál pedig 10 millió jár, és ott van a kamatmentes kölcsön lehetősége is: 10 millió két gyermeknél, 15 millió háromnál. Ezek olyan számok, melyek főleg a kisebb településeken bírnak nagyobb jelentőséggel – mondta a képviselő.
Hozzátette:
az ötezer fő alatti településeken számít jelentősnek a kormányzati hozzájárulás, ott, ahol látható a népességfogyás, hozzá lehet majd jutni a hitelekhez, s szerinte minőségi változást lehet majd elérni.
A politikus közölte, vizsgálják a bővítés lehetőségét is, szerencsére a jelenlegi magyar gazdasági helyzet ezt is megengedi.
Tasó László úgy véli, ezek az intézkedések segíthetik a helyben maradást, de ahol szinte visszafordíthatatlan a népességfogyás, nem fog gyógyírt jelenti. A képviselő beszélt arról is, mennyire lényeges a közlekedési helyzet javítása és a szolgáltatások fejlesztése. Mint mondta, 50 milliárd forint jut idén a falusi közlekedésfejlesztésre, a politikus szerint még ennél is többre lenne szükség.
- Ahol jelentős a népességfogyás, s rendelkezésre áll ilyen mértékű lakásépítési támogatás, ott nagyon nagy hatással lesz és megállítja a negatív folyamatokat. Az a cél, hogy növekedjen a települések megtartó ereje és népessége. Most már nem csak a megyeközpontok, hanem a perifériára szorult területek is párhuzamosan kapják a támogatásokat és együtt tudnak fejlődni – tette hozzá.
A politikus szerint a Debreceni Agglomerációs Fejlesztési Tanácsnak is fontos szerepe lehet abban, hogy az egyes települések meg tudják tartani a lakosságot.
Mint mondta, nem kell mindenkit Debrecenbe kényszeríteni azért, mert itt van munkahely, máshol is lehetőségeket kell nyitni.
- Meg kell találni az egyensúlyt annak érdekében, hogy a vidéki élet ne sérüljön, vannak ugyanis olyan települések, melyek úgyis is ki tudnak szolgálni nagyobb cégeket, így azoknál már nem lesz alapvető elvárás a debreceni jelenlét. Az egész hajdú-bihari térség sokat tud ebből profitálni, fontos hogy Debrecen vezető szerepe kidomborodjon, de ezzel együtt erősödjenek körülötte a települések – közölte.
Tasó László az új közlekedési fejlesztésekről is beszélt. Mint emlékeztetett, már tavaly megkezdődtek a 48-as főút korszerűsítéshez kapcsolódó előkészítések, március 24-én pedig már az új út alapkövét is lerakják. A fejlesztést két év alatt kell elvégeznie a kivitelezőknek; 26 és fél kilométert fognak majd építeni Debrecen külterületétől (a 3500-as szelvénytől) egészen az országhatárig, a 35-ös kilométerszelvényig. A politikus abban bízik, hogy minél hamarabb a kormány elé kerül a 471-es és a 48-as belterületi szakaszával kapcsolatos fejlesztés is. Hozzátette, 2021-ben elkezdődhetnek az előbbi úthoz kapcsolódó debreceni beruházások is.
A teljes beszélgetést az alábbi videóban lehet megnézni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (6)
Gémesi Gábor
kokadtól lekokadtam. hogy csak ott lehet csokolni.
Gémesi Gábor
Jogos felvetès Simon. A Balatonnal kivèteleznek. Tek. Mindig is. Sznobság. A Hajdúság sem rosszabb!
SimonD
Mesébe illő sorok, taps. Ennek ellenére megyénkben, ha jól láttam 1 településen igényelhető a FCSOk. Kokadon. Balaton mellett mindjárt 9 a települések száma. Mily meglepő... :D Ebből sajnos az a tanulság, ha valaki szeretne kezdeni valamit el kell költözni Hajdúból... Ja, ha itt szeretne valaki élni perkálhat 25 milliót egy lakásért. A környező településeken cc.25 km-es körben sem olcsók az ingatlanok! 15-20 milla között vannak az árak. Akkor miről is beszélünk?
Gémesi Gábor
Jó, hogy ez a kormàny tàmogatja fejleszti a falvakat. A többi lemondott róluk. Talàn azèrt fejlesztik őket, mert Orbàn is ott született.
Gémesi Gábor
Falun fontos mèg a munkalehetősèg suli posta bank. Főkènt a közbiztonság. Ezek is kellenek, hogy ott maradjanak.
Gémesi Gábor
Nagy lehetősèg. Èrdemes èlni vele. Falun ebből szèp nagy ház kapható.