Szívvel üzentek a szenvedélybetegeknek Debrecenben
Szerző: MCDB | info@mcdb.hu Közzétéve: 2019.06.26. 11:45 | Frissítve: 2019.06.26. 11:47
Flashmobbal és konferenciával ünnepelték a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját az Ifjúsági Házban. Ez is része volt a Szenvedélyes juniális című programsorozatnak, amit a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagszervezetei és civil szervezetek szerveztek.
Szív alakot formálva léggömbökkel a kezükben gyülekeztek a résztvevők az Ifjúsági Ház udvarán. A lufikat magasba engedték, ezzel jelképezve, hogy a szenvedélybetegek nincsenek egyedül.

A programhoz műhelykonferencia is csatlakozott, ahol aktuális kérdéseket tárgyalták meg. Papp Csaba, a KEF társadalmi elnöke azt mondta: a drogok szempontjából Debrecen közepesen fertőzött város, azaz a fiatal korosztályban az érintettség egy százalék alatti. A városban igyekeznek minden segítséget megadni a szenvedélybetegeknek.
- Mint minden világnapnak, a drogellenes küzdelem világnapjának is két üzenete van. Egyrészt felhívjuk a figyelmét a lakosságnak, hogy létezik ez a probléma és ezzel szembe kell néznünk. A másik legfontosabb: üzenni azoknak, akik szenvedélybetegek, hogy nincsenek magukban – hallhattuk Papp Csabát.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)