Szeptembertől már nem csak pilótákat, járműmérnököket is képeznek Debrecenben – videóval
Szerző: Pinczés Mariann | pinczes.mariann@mcdb.hu Közzétéve: 2020.01.16. 12:45 | Frissítve: 2020.01.17. 10:29
Debrecen - Nyolc alap és nyolc mesterszakra is várja a pályaválasztás előtt álló középiskolásokat a Debreceni Egyetem Műszaki Kara. Nyílt napon mutatták be képzéseiket.
2018 szeptemberében indította el a Debreceni Egyetem Műszaki Kara az angol nyelvű hivatásos pilóta képzést. A leendő pilóták többek között megtanulták, mit jelentenek a kifutópályán szereplő számok, a repülőtereken pedig a különböző színek. Azóta pedig már a gyakorlatban is helyt kellett állniuk.

- A hallgatóink már elkezdtek repülni, a debreceniek néha láthatják őket a levegőben. Ez a képzésünk még inkább felfutóban lesz, 200-250 jelentkezőt várunk – mondta el Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának oktatási dékánhelyettese.
Közülük a tervek szerint 50-60-an kezdhetik el a képzést. De ezen kívül más területekre is várják az érdeklődőket a műszaki karon. Nyolc alap, nyolc mesterszakra lehet jelentkezni, és kilenc angol nyelvű képzést kínálnak.
Dunántúlról és határon túlról is érkeztek a pályaválasztás előtt álló középiskolások a nyílt napra. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a jelentkezők és a felvett hallgatók száma is. Jelenleg 2400 magyar és 900 külföldi hallgatója van a karnak. A műszaki területek egyre népszerűbbek a lányok körében is.
Idén szeptemberben bővül a kínálat, a hallgatók már járműmérnöki képzésre is jelentkezhetnek.
Tavaly decemberben jelent meg a kormányrendelet, miszerint Debrecenben egy autóipari központot is kialakítanak majd, ami segíti az oktatást.
- Meg is kezdtük már a Debreceni Egyetemen ennek az előkészítését, tervezését. Tehát mire a hallgatóknak olyan gyakorlatot kell mutassunk, ami tényleg szükséges az autó felépítéséhez, a központ már fogja tudni biztosítani – hangsúlyozta Szűcs Edit, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja.
A nyílt napon több mint háromszázan vettek részt. A várakozások szerint idén körülbelül hatszázan adhatják be a jelentkezésüket a kar képzéseire.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)