Százötven katona tért haza hat hónap után Debrecenbe – videóval
Szerző: Beke Ivett | beke.ivett@mcdb.hu Közzétéve: 2019.05.09. 12:48 | Frissítve: 2019.05.09. 13:48
Debrecen - Visszafogadó ünnepségen köszöntötték az Irakból hazatért magyar katonákat. Kitüntetéseket is átadtak az arra érdemeseknek.
A csapatzászlónak tisztelegtek az Irakból hazatért katonák az ünnepélyes visszafogadó rendezvényen. Hat hónapja voltak távol otthonaiktól a honvédek, ezt legalább ilyen hosszú felkészülés és lélektani megerősítés előzte meg.

Szloszjár Balázs, az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka kiemelte: nagy büszkeség, hogy az Iraki Kiképzés Biztosító Kontingens hetedik váltásának gerincét ennek a dandárnak a katonái adják.
- Tudom, hogy milyen elmenni, rossz érzés, mert nem tudjuk, hogy az emberek mire számíthatnak. Ezek ugyanis nem egyszerű helyek, van veszélyforrás, de
büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ez a dandár biztosít három váltásmisszióból kettőt – mondta el Szloszjár Balázs.
Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség Parancsnokságának parancsnokhelyettese elmondta, az iraki szerepvállalás 2015-ben indult el, abból a célból, hogy Magyarország részt vállaljon abban az erőfeszítésben, amely az iszlám állam legyőzéséhez vezet. Emellett a részvétel nemzeti érdeket is képvisel.
A visszafogadó ünnepség végén külszolgálatért járó kitüntetéseket adtak át a magyar honvédeknek.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)