Szabó K. István: „szeretnénk láthatóvá tenni a debreceni színház művészeit is”

---

Debrecen – Korábban többek között a székelyudvarhelyi és nagyváradi színház élén is dolgozott, de jól ismeri a Csokonai Színházat is az új művészeti vezető. Interjú.

---

Szabó K. István rendezéseivel rendszeresen találkozhattak az elmúlt években a debreceniek, több darabot is színpadra állított a Csokonai Színházban (például a Macskajátékot, a Mintapintyet, a Júlia- párbeszéd a szerelemről-t , a Biedermann és a gyújtogatók-at, vagy a Gyászúton-t), korábban pedig többek között a székelyudvarhelyi és nagyváradi színház direktoraként is dolgozott. Most visszatér Debrecenbe: a Csokonai Színház új igazgatója, Mátyássy Szabolcs felkérésére elvállalta a művészeti vezetői státuszt. (Vele egyébként közösen írták a pályázatot is a teátrum vezetésére.) 

Mátyássy Szabolccsal a közgyűlés csütörtöki ülése után beszélgettünk, Szabó K. Istvánt pedig ezt követően kérdeztük a tervekről és feladatokról.

Dehir: Nem idegenként érkezik a Csokonai Színházba, és nem kevés tapasztalattal. Eszerint teljesen képben van?

Szabó K. István: Természetesen. 2012 óta, szinte évi rendszerességgel visszajárok a Csokonai Színházba. Figyelemmel kísértem az itt folyó munkát, aktív közreműködőként érzékeltem a színház erősségeit és gyengeségeit is, és ezek tudatában csatlakoztam Mátyássy Szabolcs pályázatához. Célunk tovább fejleszteni ezt a nagy múltú intézményt, elősegíteni az itt dolgozók megbecsülését, és megerősíteni a színház és városa közötti érték- és érdekszövetséget.

Dehir: Milyen színházat szeretnének működtetni?

Szabó K. István: Minden vonatkozásában meg szeretnénk erősíteni a nemzeti színházi státuszt. A három tagozatos Csokonai Nemzeti Színház ne csak jelzésértékű (meghívott vagy alkalmi) produkciókkal igazolja le a szerkezetéből fakadó kötelezettségeket, hanem következetesen épülő repertoárral, megújuló prózai, opera és tánctagozattal egy komplex művészeti intézménnyé váljon. Pályázatunk egyértelműen a művészeti sokszínűség és az elkötelezett alkotói munka mellett érvel.

Hogy konkrét példával éljek, a szándékban megfogalmazott, de évek óta elhúzódó tánckar megalapítását most gyorsított eljárásban oldjuk meg, úgy, hogy egy működő struktúrát hozunk Debrecenbe a kiváló koreográfussal és táncossal, Nemes Zsófiával, és az általa működtetett társulati magot egészítjük ki helyi tehetségekkel.

Terveink szerint ez egyszerre önállóan működő egység, és együttműködő partnere lesz az opera- és prózai tagozatoknak. Tele vagyunk ötletekkel, energiával, és már az elő pillanattól próbálunk nagyokat lépni, hogy a színház elérje a jól kondicionáltság állapotát, egy, a járvány és átépítés generálta, megpróbáltatásokkal teli időszakot követően. Ami a tartalmat illeti, arra törekszünk, hogy egy nívós és gazdag programtervezetet építsünk fel, olyat, amelyben minden néző megtalálhatja számításait, igényes, korszerű művészi kivitelezésben.

Dehir: Fontosnak tartják, hogy a debreceni közönség szeresse a színházat?

Szabó K. István: Nagyon. Vidéki színház esetében ez hatványozottan fontos. Hiszen többnyire városban egyedülálló intézményként kell válaszolnia egy sokrétű közönség igényeire. Ugyanakkor meg azt gondolom, hogy a színház igényformáló is, így

folyamatos kölcsönhatásban vagyunk közönségünkkel, formáljuk, alakítjuk egymás ízlését, tudását, legyen hát közös élmény a szeretet megélése is, mely az alkotói munka lelki forrása és végső soron az értelme is.

Dehir: Nagy kérdés, meg lehet-e szólítani a fiatalokat...

Szabó K. István: Úgy gondolom, igen. Érdekfeszítően kell hozzájuk szólni, hiszen tapasztaljuk, korunkban mennyire „fluid” állapotban van az ingerküszöb, meg kell találni azokat a marketing fogásokat, melyekre felemelik a fejüket két Facebook-, Instagram- vagy TikTok kattintás mögött a telefonjukból, mert megérzik, hogy itt most valami élő, meghatározó dolog történik velük.

Dehir: A pályázatban kiemelt feladatként határozták meg, hogy országos, vagy akár nemzetközi szinten is pozicionálják a Csokonai Színházat. Erre milyen terveik vannak?

Szabó K. István: Egyrészt eddigi munkánk és személyünk által is hozunk magunkkal egy hazai és nemzetközi kapcsolati hálózatot, melyhez most már hozzá tudjuk rendelni az itteni tevékenységünket. Szeretnénk megjelenni a Csokonai Nemzeti Színház előadásaival és kiemelt programjaival minden olyan fórumon, ahol színházi elképzeléseinket és megvalósításainkat bemutathatjuk.

Művészeink szakmai fejlődése és láthatósága ugyanúgy kiemelt célunk. Fesztiváljaink révén magunk is fórumot teremtünk a kulturális és interkulturális párbeszédnek.

Dehir: Marad-e majd a vezetői munkája mellett rendezésre is ideje?

Szabó K. István: Nemcsak, hogy marad, de kötelező rendezőként is részt vennem a társulat építésében, ez a legközvetlenebb formája az egymásra hangolódásnak, egyéni és közös dolgaink megértéséhez.

Dehir: Visszakanyarodva a beszélgetésünk elejére: milyennek látja ezt a várost és a debreceni nézőket? Mit vár tőlük – s mit vár a kollégáitól? 

Szabó K. István: Debrecen városa fejlődő pályán mozog, nagyberuházások, figyelemre méltó fejlesztési tervek sorozata valósul meg. A kulturális infrastruktúrája is komoly átalakulásokon ment keresztül az utóbbi években, joggal számítok arra, hogy a megújult Csokonai Nemzeti Színház új lendülettel, a város többi kulturális intézményével összefogva képes lesz ezt a fejlődési dinamikát követni.

A debreceni nézők, mint bármelyik nagyvárosban, sokan vannak és sokfélék, és csak a közös interakcióban dől el, hogy valójában milyenek is vagyunk így együtt, és ebben a vonatkozásban nagy a mi felelősségünk.

A kollégáimtól egy kis türelmet kérek, a következő évad előkészítése így, a futó évad második felében nem egyszerű feladat, de gőzerővel dolgozunk a tervezeten. Ami az elvárásokat illeti, én most csak profizmust várok el, a bizalmat meg, remélem, kiérdemeljük.