Sétával hívták fel a figyelmet az időskori betegségekre Debrecenben – fotókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.09.27. 11:00 | Frissítve: 2019.09.27. 15:48
Debrecen - Nem vagy egyedül – ezzel a szlogennel rendezték meg idén is az Alzheimer-sétát, melyen több mint százan vettek részt.
Papírzászlókkal és lila szalaggal a kezükben, lila sállal a nyakukban gyülekeztek a résztvevők péntek reggel a Petőfi téren. Innen indult a séta, ami az Alzheimer-kórral és a demenciával élők problémáira hívta fel a figyelmet.

Fotó: Mikula Szilvia
Indulás előtt Nagy Lajosné, a Városi Szociális Szolgálat intézményvezetője elmondta, Magyarországon százezres nagyságrendű az alzheimeres betegek száma, ez azonban nem csak egy személyt, hanem a hozzátartozókat, a gondozókat, ezáltal pedig az egész társadalmat érinti.
- A Város Városi Szociális Szolgálat már második éve rendezi meg ezt a programját, felhívva a figyelmet arra, hogy az Alzheimer-kórban szenvedők nincsenek egyedül.
Mi mint intézmény tudjuk biztosítani azokat a lehetőségeket, amellyel a családokat tehermentesíthetjük – emelte ki Nagy Lajosné.
Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója azt mondta, az aktív életmód által csökkenthető a betegség előfordulása. Hozzátette, a memóriajátékok, a keresztrejtvények fejtése is lassítja ezt a folyamatot, és nem szabad hagyni, hogy a körülöttünk élő idősebbek magukra maradjanak.
- Ott kell lenni a szüleink, nagyszüleink mellett, segíteni kell őket, hisz ők is ott voltak, amikor mi picik voltunk. Valahol mi fogjuk visszaadni ezt, és ezért is nagyon örülök a fiataloknak, akik itt vannak, mert a későbbiekben mi vigyázunk idősödő szüleinkre.
Ezt követően több mint száz diák, érintett és hozzátartozó vonult végig a Piac utcán.
A menethez csatlakozott Komolay Szabolcs alpolgármester is. A Városi Szociális Szolgálat két helyen biztosít alapellátást az érintetteknek.
- Ez egy nagyon súlyos betegség, és megnehezíti mind a beteg, mind a család életét. Nagyon fontos, hogy ezt az ellátórendszert, aki ezzel foglalkozik, jelesül a Városi Szociális Szolgálatot támogassuk, hogy minél több családon és minél több emberen tudjunk segíteni, aki ebben a betegségben szenved – hangsúlyozta az alpolgármester.
A séta végállomásán a főtéren, memória vizsgálatokat és egészségügyi szűréseket is végeztek.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)