Serli gróf homoktengere – élet a „Biczóban”
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.03.28. 08:06 | Frissítve: 2012.03.28. 21:44
Debrecen – A betörések, a szegénység és a közlekedés hiányosságai sokaknak okoz nehézségeket és bosszúságot a Biczó István-kertben. Ugyanakkor az ott élő több ezer embert mostanság inkább a kerti munkák kötik le.
A Diószegi út mentén elterülő, homoktalajú vidéken 40 éve kezdték osztani a telkeket. Eleinte szinte senki nem lakott kint. A fakutricák mellett leselejtezett járművek, telefon- és trafikfülkék is kikerültek ide (többnyire szerszámoskamraként szolgálva), majd egyre több víkend- és lakóház is épült. A város egykori főbírójának nevét viselő kertségben az utóbbi 25 évben lett rohamléptékű a kitelepülés és az amiatti infrastruktúra-fejlesztés.
- Kétezerben költöztem ki a Görgey utcai, kilencedik emeleti lakásunkból – magyarázta érdeklődésünkre a gyümölcsösét permetező Csonka László nyugdíjas. – A rezsi felét meg lehet spórolni itt, és emellett kacsát, baromfit is tudunk tartani. A fólia alatt is sok minden megterem, éppen most jön a család, hogy rendbe tegyük a sátrat.
A belvízveszély még nem szűnt meg a területen. Igaz, mostanában, a kevés csapadék miatt, nincsenek akkora elöntések, mint például tavaly is voltak. A városrész némelyik utcája egyébként szilárd burkolatot kapott, s ezek végre már nem gidres-gödrösek. Elsétáltunk a „kastélyhoz” is, ami Serli grófé volt, ma pedig presszó és vegyesbolt. A nemesember leszármazottai éppen a napokban jártak ott, megnézni a család egykori tulajdonát.
- Sütkérezik? – szólítottuk meg Lingurári Lőrincet, aki az üzlet előtt ücsörgött a biciklijén. Vidám válasz helyett azonban keserű szavakat kaptunk az 52 éves férfitől:
- Szegény rokkantnyugdíjas vagyok, a villanyt is kikapcsolták nálam, és van úgy, hogy egy hétig semmit se tudok enni, mivel nincs miből. Tizenkét éve lakom itt egy negyven négyzetméteres kisházban, de a kert is üres, nem bírom művelni a fájós derekam miatt…
Szerencsére időnként akad, aki segíti ezzel-azzal – hallhattuk még, mielőtt bekukkantottunk a Biczókert utcai, nevezetes épületbe. (A putrik és a paloták alapján megállapítottuk azt is, hogy ebben a városrészben is erősen szembetűnőek az anyagi különbségek.) A nem igazán a fénykorát idéző külsejű búfelejtő teraszán elegyedtünk szóba Erdei Bálinttal; akkor érkezett ki, és egy kis itóka mellett a napisajtót tanulmányozta.
- Önhöz is törtek be már? – tudakoltuk a 70 éves úrtól, arról értesülvén, hogy mennyi helyet kirámoltak már a környéken.
- Két éve teljesen kifosztották a házamat! Elvitték a tévét, a mikrót, a szivattyúkat, és – mivel megtalálták a pincekulcsot -, a hegesztőtrafót, a fúrót, a csiszolómat is meglovasították… A biztosító nem fizetett. De van itt egy csóró férfi, ő is a múltkor nagy nehezen vett egy kis tűzifát, hát reggelre nem ellopták a felét? A legtöbb eset télen történik, amikor kevesebben laknak kint, de „ezek” fényes nappal is képesek besurranni, amikor vannak a háznál.
- Azért viszonylag rendben mennek a dolgok?
- A kinti buszmegállóhoz zebrára volna szükség, hiszen sok gyerek száll le ott a bánki járatról. Az nagyon jó, hogy eddig leaszfaltozták az utat, de a buszforduló kiépítése is óriási előrelépés lenne! – magyarázta nyugdíjas beszélgetőtársunk, aki 1973-ban jutott a telkéhez. A területen azóta kiépültek a víz-, gáz- és villanyvezetékek is, viszont például szennyvízcsatorna nincs. A homokos talajon megél az őszibarack, a meggy, a szilva, a szőlő és konyhakerti zöldségek, de például az almának, körtének, sárgabaracknak nem kedvez.
A Szüret utcában éppen egy almafa megmentésével foglalatoskodott Fehér Lajos. Tűzhalálos volt a növény, s emiatt egy görbe késsel tisztogatta a szükséges helyeken. Közben a felesége a permetezéssel és a metszegetésekkel is foglalatoskodott. Ők 40 éve jutottak ehhez a kis birtokukhoz, s már akkor termőföldet hordattak a homokra. Nyaranta laknak itt, nyugdíjasként ráérnek tenni-venni.
- Nagyon szeretjük a földet, hiszen akkor is ad, amikor egyébként nincs mit enni. Szegeden nőttem fel, kiskoromban még titokban ment a disznóvágás. A miénket is megtalálták és elvitték a fináncok, három gyerek mellől – fogalmazott Fehér Lajosné. A mosolygós asszony megmutatta a vidám edénygyűjteményét és a lopótökjeit is, amiket ő pingált ki.
Sétánk során olyan udvart is láttunk, ahol például a tiltások ellenére sertéseket tartanak vagy hulladékot égettek. Itt is vannak feljelentgetős szomszédok – mondta egy beszélgetőtársunk, aki szerint pedig jobb a békesség, hiszen ez itt az otthonuk, s hátha enyhítenek majd a szigoron. Addig is a betörőknek is célszerű volna magukévá tenniük a gondolatot, amely szerint a munka megszabadít három bajtól: a bűntől, a szükségtől és az unalomtól.
„Vár ám a munka a kertben” – jött rá már Candide is.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)