Rangos karneválra vitték el a város jó hírét a debreceni táncosok – fotókkal
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2023.02.25. 16:15 | Frissítve: 2023.02.25. 16:15
Debrecen – Horvátországba kapott meghívót a LESZ DANCE Tánc- és Sport Egyesület. A Rijekai Karneválon mutathatták be tudásukat.
A nagy horvátországi látványosság az utóbbi időben az egyik legnagyobb európai farsangi mulatságnak számít. Olyannyira így van ez, hogy ma már a világ harmadik legnagyobb karneváljának tartják a riói és a velencei után.

Az 1910-ben alapított rendezvényt némi pauza után 1982-ben „porolták le” és a nagy maskarádéra immár több mint százezren kíváncsiak. A Rijekai Karnevál erős rokonságot mutat a nagy testvér velenceivel, de az osztrák bálok hangulatát is megidézi, s természetesen felbukkannak benne a szláv hagyományok is. A színvonalat dicséri, hogy felkerült az 500 legrangosabb európai rendezvény listájára.
Így aztán jelentős elismerésnek számít, ha egy táncos csoportot meghívnak erre a rendezvényre. Ez történt meg a LESZ DANCE Tánc- és Sport Egyesülettel is, akik már második alkalommal vehettek lehettek jelen ebben a farsangi programban.
A debreceni tánccsoport negyven fővel vett részt az eseményen és produkciójukkal a Karib tengeri kalózait idézték meg.
- Ahogy 2019-ben, most is megismerkedtünk horvát vonuló csoportokkal – mondta el Tóth Alíz, a LESZ DANCE vezetője, aki elárulta, közülük a Draske Markare csapata idén augusztusban a Debreceni Virágkarneválra is eljön.
A késő estig tartó felvonulásban nagy sikert arattak a debreceniek, akik a saját műsoruk mellett nagyon élvezték azt is, hogy részeseivé váltak a karneváli hangulatnak.
- Nagyon jó visszajelzés volt a menetben látni, hogy amikor megláttak bennünket, azonnal előkerültek a kamerák a nézők kezében. Nagy tapsokat, ovációt kaptunk és az ott lévő magyar turisták is nagyon büszkék voltak ránk - idézte fel a friss emlékeket Tóth Alíz.
Nagy élményekkel tértek haza tehát a táncosok, de pihenésre nincs idő, hiszen jönnek a versenyek, a hétvégén például már következik a Magyar Táncsport Szakszövetség Területi Bajnoksága.